Kutatók: Kezdhetünk aggódni az alulnépesedés miatt, de egyébként is minden jel a kihalásunk felé mutat

Az ezredforduló után a nukleáris megsemmisülés veszélye elvesztette korábbi jelentőségét. Ma pedig kétszer annyi ember él a Földön, mint 1968-ban, amikor évente több mint 2 százalékkal növekedett a világ lakosainak a száma. Kétszer annyian élnek nagyobb kényelemben és jólétben, mint azt bárki feltételezni merte volna.

A jelenlegi népesség-előrejelzések eltérőek. Az általános konszenzus szerint, valamikor a század közepén tetőzik, majd meredeken csökkenni kezd, és 2100-tól a globális népesség száma kevesebb lehet, mint ma.

Csökkenő természetes szaporulat

A legtöbb országban – beleértve a szegényebbeket is – a születési ráta jóval a halálozási arány alatt van. Több országban a lakosság száma hamarosan a felére csökkenhet a jelenleginek.

A Statista elemzése is mutatja, hogy a születések és halálozások „természetes egyensúlya” világszerte változik, ami öregedéshez, sőt a népesség csökkenéséhez vezet.

Németország volt az első ország a világon, ahol halálozási többletet tapasztaltak. 1972 óta minden évben kevesebben születnek, mint ahányan meghaltak. Ez a folyamat Magyarországon (1982) és Cseh Köztársaságban (1986) is elkezdődött. A jelenlegi évszázad közepére azonban Norvégia és Svédország kivételével Európa összes országában negatívba fordul a természetes népességnövekedés.

2100 után a legtöbb természetesen növekvő ország Afrikában lesz, néhány pedig megmarad az Arab-félszigeten, Óceániában és Közép-Ázsiában is. Svédország lesz az egyetlen európai ország, amely várhatóan fenn tudja tartani a természetes népességnövekedést.

A halálozások többlete nem jelenti automatikusan a népesség csökkenését, hiszen Németország, annak ellenére, hogy a nettó születések száma negatív, a bevándorlási többlettel pótolja azt.

A fejlett országok közül Japán egy másik példa, amely egészen a közelmúltig nem engedélyezte a bevándorlást, és a halálozási többlete miatt a csökkenő országok listájára is felkerült. Ugyanez a sors vár Dél-Koreára és Kínára is.

Aggasztó: kicsi a genetikai változatosság

Henry Gee őslénykutatóként hosszabb távra tekint vissza. Az emlősfajok meglehetősen gyorsan jöttek és mentek, az elmúlt egymillió év alatt számos közülük megjelent, virágzott majd eltűnt.

A Homo sapiens körülbelül 315 000 éve létezik, de ez idő nagy része alatt ritka faj volt – valójában olyan ritka, hogy többször került a kihalás szélére. Gee szerint ez egyben meghatározza az emberiség végzetét, mivel a jelenlegi népesség nagyon gyorsan, kevés számú egyedből nőtt ki. Ez azt eredményezte, hogy a Homo sapiens fajként rendkívül nagy genetikai hasonlósággal bír.

A genetikai változatosság hiánya pedig soha nem jelent jót a fajok túlélésénél.

Csökken a termékenység 

Henry Gee felhívja a figyelmet arra is, hogy az elmúlt évtizedekben nagymértékben hanyatlott az emberi spermiumok minősége, ami szintén hozzájárulhatott a születési arányok csökkenéséhez. Ennek a jelenségét többféleképp magyarázzák, egyrészt a környezeti szennyezéssel – amely az emberi tevékenység egyik mellékterméke, másrészt a stresszel – ami abból fakad, hogy túl hosszú ideig élünk szorosan más emberek közelében.  Az emberi evolúció nagy részében az emberek a szárazföldön vándoroltak, lovagoltak, szétszórva csapatokban élve. Az a jelenség, hogy városokban, gyakorlatilag egymás hegyén-hátán élünk (szó szerint egy lakótömbben), nagyon új keletű szokás.

Feléljük a forrásainkat 

A népességnövekedés visszaesésének másik okaként a gazdaságot jelöli meg a szerző. A politikusok könyörtelen gazdasági növekedésre törekednek, ami nem fenntartható egy olyan világban, ahol az erőforrások végesek. A Homo sapiens már a föld biomassza-termelési kapacitásának 25–40 százalékát használja fel.

Manapság az embereknek keményebben és többet kell dolgozniuk azért, hogy fenntartsák a szüleik által élvezett életszínvonalat, ha ezt egyáltalán el tudják érni. Valójában egyre több arra a bizonyíték, hogy az elmúlt 20 évben a gazdasági termelékenység globálisan megtorpant vagy akár még csökkent is. Ennek lehet az egyik eredménye, hogy az emberek halogatják, kitolják a gyermekvállalást, akár olyan sokáig, hogy saját termékenységük is csökkenni kezd.

A folyamat alig több mint egy évszázaddal ezelőtt kezdődött, de ezalatt megduplázta a munkaerőt, és általánosságban javította az emberek iskolai végzettségét, élettartamát és gazdasági potenciálját. A jobb fogamzásgátlás és a jobb egészségügyi ellátás révén a nőknek nem kell annyi gyermeket szülniük, hogy legalább páran közülük túléljék a korai csecsemőkor veszélyeit. Amennyiben kevesebb gyerek születik, és a szülés is kitolódik, akkor az valószínűleg a népesség csökkenését hozza magával.

Kihalási pályán az emberiség

Minden faj fejlődésében eljön az az idő, még a látszólag virágzó fajokéban is, amikor kihalásuk elkerülhetetlenné válik, bármit is tesznek annak megakadályozására. A kihalás oka általában az élőhely felélésére, elvesztésére adott elkésett reakció. A leginkább veszélyeztetett fajok azok, amelyek mások rovására uralnak bizonyos élőhely-foltokat, illetve amelyek hajlamosak máshová vándorolni, és ezért ritkábban oszlanak el. Az emberek többé-kevésbé elfoglalták az egész bolygót, és mivel a bolygó egészére kiterjedő élőhely-folt termelékenységének nagy részét lekötjük, dominánsak vagyunk benne.

A Homo sapiens már egy halott fajnak tekinthető?   

A jelek már ott vannak azok számára, akik hajlandóak felismerni azokat. Amikor az élőhely annyira leromlik, hogy már kevesebb erőforrás áll rendelkezésre; amikor a termékenység csökkenni kezd; amikor a születési arányszám a halálozási arányszám alá süllyed; és amikor a genetikai erőforrások korlátozottak - akkor az út lefelé vezet. A kérdés az, hogy "milyen gyorsan?"

A szerző feltevése szerint,

- méghozzá a közeli összeomlás előtt. Gee szerint, ha az emberi kihalásról akarunk írni, akkor jobb, ha már most elkezdjük az írást.