Közép-kelet-európai térségünk az új, nemzetállamokra épülő, felelős euróövezet egyetlen reménye

Nem kell túlértékelni az eurót

Az euró-érmék és euró-bankjegyek 2002. január 1-jén kerültek forgalomba, enneknemrég ünnepelték a huszadik évfordulóját. Mind Európában, mind a tagállamokban a főáramúvéleményformálók a valuta bevezetését és használatát, illetve a monetáris integráció kialakulását általában sikertörténetként könyvelik el, pedig megítélése 20 évvel a bevezetése után még mindig ellentmondásos, írtuk korábbi elemzésünkben.

Ahogyan arról szintén beszámoltunk, az euró – az uniós szabadkereskedelemmel együtt – főleg a gazdaságilag fejlettebb „magországoknak” kedvez, mint például Németország, amely a magas hozzáadott értékű exportra támaszkodva hatalmas kereskedelmi mérleg többleteket volt képes felhalmozni. Ezen „északi” többletek viszont a – főleg déli – periférikus országok kereskedelmi mérlegein deficitként tükröződtek.

Belgium, Franciaország, Németország, Olaszország, Hollandia, Portugália és Spanyolország közül a freiburgi Európai Politikai Központ (Centrum für Europäische Politik) tanulmánya szerint, csupán Németország és Hollandia tudott profitálni az euró bevezetéséből, a többiek vesztettek, és nem is keveset, hangsúlyoztuk korábban.

Az euró nem vezetett gazdasági integrációhoz

Eoin Drea, a Wilfried Martens kutatóközpont közgazdásza az Euractiv nevű portálon megjelent elemzésében kiemeli, hogy bármennyire is dicsérik az uniós biztosok az eurót, mint megkérdőjelezhetetlen sikert, az eurozónának számos gyenge pontja adódik és térségünkben jól láthatók a részletekben rejlő csapdák is a nagy politikai vízió mögött

Egyrészt, sokan megfeledkeznek arról, hogy

Hiszen a gazdasági integráció akkor valósul meg, ha elkészül majd a hírhedt bankunió, írja Drea. Csakis ezután mélyülhet el az uniós gazdasági integráció közös uniós hitelfelvétellel, nagyobb fiskális centralizációval, vagy uniós szintű adókkal és ekkor válhatna gazdasági projekt a mostani politikai projektből.

A kutató kiemeli, hogy az EU e téren is sikertelen volt, mivel egy évtized után is képtelen volt e feltételek teljesítésére. Ez pedig azt is sugallja, hogy nehéz lehet alapvetőbb reformokat bevezetni, amelyek egy egységesülő eurózóna tényleges működéséhez szükségesek lennének.

A mélyebb integráció veszélyei

Drea szerint a A költségvetési unióról szólva a szakértő megjegyzi: a gazdasági integráció elmélyülése valószínűleg hosszabb távon káros hatással lenne a szélesebb körű európai integrációs folyamatok támogatására, hiszen számos tagország erre, mint

véli a közgazdász. Ebből aztán hatalmas politikai konfliktusok adódnak.

Drea szerint, ezen elképzelés megfosztaná a közép-kelet európai tagállamokat a gazdasági sokkok kezelésére irányuló eszközeiktől: azon kívül, hogy elveszítenék a kamatlábak kezelésének előnyét a gazdaság stabilizálása érdekében, az önálló fiskális politikájuk is elveszne, amely rendkívül fontos a gazdasági ciklusok simítására, teszi hozzá.

Márpedig 

hangsúlyozza Drea.

Közép-Kelet Európa „kijavíthatja” az eurót

A brüsszeli kutatóközpont közgazdásza kiemeli, hogy ahelyett, hogy Közép-Kelet-Európa gazdaságai alázatosan  behódoljanak Brüsszelnek, bátrabb fellépésre lenne szükségük, és különbséget kell tenniük az európai integrációs folyamat politikai realitásai és saját hosszú távú gazdasági érdekeik között – így hozhatnának jelentős strukturális változásokat az euróövezeti tagságukkal, teszi hozzá.

Ezeknek az államoknak partnerséget kell kiépíteniük más kisebb, nettó befizető nyugati EU-tagállamokkal,

hangsúlyozza Drea. Bár nem így fogalmaz, de régiónk országainak élniük kell azzal az alkupozíciójukkal, hogy még nem tagjai az euróövezetnek, így ők a tagságért cserébe átfogó változtatásokat kényszeríthetnének ki Brüsszeltől.

A kutató egy olyan modellről számol be, amelyben bár a monetáris ellenőrzés az Európai Központi Bank (ECB) szárnyai alatt maradna, de nagyobb teret adna a gazdaságpolitikának a költségvetési téren, hogy azt nemzeti szinten lehessen alakítani, jobban a nemzeti igényekhez és körülményekhez alkalmazkodva.

Drea szerint egy ilyen megközelítés

ezáltal véget vetne uniós szinten a fiskális szabályokról szóló állandó és eredménytelen vitáknak, és csökkentené az Európai Bizottság elleni közösségi haragot, teszi hozzá.

Ezen túlmenően egy ilyen modell arra kényszerítené a kormányokat, hogy magasztos európárti retorikájukat tényleges költségvetési felelősséggel párosítsák, hangsúlyozza.

Az új rendszerben visszatérhetne az a szabály, hogy nem mentenek ki egyetlen országot sem, cserébe az országok nagyobb rugalmasságot és felelősséget kapnának. Így végre a tettek mutatnák meg, hogy ki is valójában az igazi, elkötelezett, felelősséget vállaló uniós tagország.

Drea kiemeli, hogy a potenciális jövőbeli előnyök Közép- és Kelet-Európa számára óriásiak lehetnének, hiszen a régió a közös valuta-projekt középpontjába kerülhet. 

A közgazdász hozzáteszi, hogy az eurózóna kormányzásában betöltött pozitív szerepvállalás nemzeti szintű fiskális rugalmassággal együtt 

A közgazdász szerint tehát Közép-Kelet-Európa lehet az a térség, amely kreatív ellenállásával megoldást tudna felmutatni és teljesen új útra tudná terelni az euróövezetet. Tegyük hozzá: akik már beragadtak az övezet jelenlegi formájába, azok lényegében egy bürokratikus csapdahelyzetben vergődnek, rengeteg egyensúlytalansággal és elégedetlenséggel, illetve indokolatlan feszültségforrásokkal.