Igazából tudtam, hogy váltanom kellene országot
Ehelyett ott rohadtam szinte minden magyar tévécsatornánál.
A csirke far-hát lett a magyar politika viszonyítási pontja, a szociális és gazdasági programok illetve filozófiák alfája és omegája. Büttl Ferenc igyekszik rendet vágni far-hát ügyben a Mércén, de a far-hát által a baloldal egységén ejtett sebek begyógyítása még várat magára.
Büttl nekimegy a far-hát kérdéskörben az ellenzéket kritizáló ellenzékieknek: „ha van olyan mérvadó közszereplő, akinek a viselt dolgaival bajunk van, akkor annak tessék nekimenni nyilvánosan – ha elém kerül ilyesmi, ígérem, én is így fogok eljárni –, de ne általában az ellenzéken éljük ki bizonyos konkrét személyek vagy szervezetek viselkedése (viselt dolgai) miatti frusztrációnkat! (...) Nevesítsünk és konkrétan fogalmazzuk meg, hogy mivel mi a bajunk!” – üzeni az ellenzéket kritizáló baloldali szociológusnak, Szalai Erzsébetnek. Büttl egyébként azt a komikus nézetet vallja, hogy az árstop senkinek nem növeli majd a jólétét semmilyen szinten, ezt a nézetét már többször fejtegette a Mércén.
Büttl a cikkben mentegeti még az ellenzéket, amely szerinte nem is kommunistázik versenyt az árstop kapcsán. A közgazdász felszólítja az ellenzék önkritikus elhajlóit, hogy tessenek neveket mondani, ne csak úgy a levegőbe kritizálni.
Végül arról ír, hogy az ellenzék sokszínű, így nem is kérhetünk rajta számon túl sokat, de azért igenis vannak szociális üzeneteik, még ha nem is látszik. Viszont ha a kormánynál látszik is ilyen intézkedés (ez lenne az árstop), az nem több egyszerű propagandánál.
„Az ellenzék pontosan elmondta, hogy mit csinálna másképpen: kedvezményes, 5%-os áfakulccsal adóztatná az alapvető élelmiszereket. Nem ezt a hat (hét) terméket, hanem ennél egy jóval szélesebb kört. Igaz, három most is így adózik, de másik harminc meg nem. Soroljam? Mondják azt is, hogy az alacsony jövedelműek jövedelmeinek növekednie kell. Beszélnek a családi pótlék megduplázásáról, nyugdíjminimum-emelésről, ha jól emlékszem, éppen aláírásokat gyűjtünk, hogy az álláskeresési járadék ne csak három, de kilenc hónapig járjon. Nem értem, hogy mit nem mondanak, mit nem mondunk? Lehet, hogy az utóbbi hónapokban az ellenzéki üzenetek súlypontja nem szociális tematikájú, hogy nem a szegénység felszámolása az első számú mondás – teccettek volna megnyerni az előválasztást, ugyebár? De azt mondani, hogy nincs és/vagy számonkérni, hogy mi az? Ez tájékozatlanság, és nem kritika. Az ármaximálás nem megoldás, pusztán propaganda” – ismétli végül önmagát a közgazda.