A tudósok szerint az érmék az időszámításunk előtti 770 és 476 között tartó, úgy nevezett Tavasz és ősz korszakban, valamint a Hadakozó fejedelemségek korszakában (időszámítás előtti 475-221) lehettek használatban fizetőeszközként, ezzel Kína legrégebbi fém érméinek egyikei.
Az ásatást végző kínai régészcsoport a Cambridge Egyetem Antiquity című régészeti folyóiratában megjelent cikke szerint a pénzverdét az időszámításunk előtti 8. században bronzöntödeként egyéb fémtárgyak – egyebek mellett fegyverek – készítésére használták és csak mintegy egy évszázaddal később kezdték meg ott az érmék készítését. Kiemelték:
a történészek még mindig nem tudták meghatározni, hogy pontosan mi volt az oka a pénzérmék felbukkanásának.
Egyes elméletek szerint az adás-vételeket próbálták a pénz bevezetésével megkönnyíteni, míg mások szerint az adóbeszedés miatt kezdték használni az érméket.
A pénzverdének is helyet adó Kuancsuang-romok egy időszámítás előtt 800 körül, a Nyugati Csou dinasztia idején épült település maradványai. A települést a jelenlegi ismeretek alapján időszámításunk előtt 450 körül elhagyták. A romok között egyebek mellett bronzöntödék, fazekasműhelyek, valamint csontokat megmunkáló mesterek műhelyei kerültek elő.