Dollármilliókat vernek el az emberek látszólag értéktelen digitális rajzocskákra

Március 11-én 69 millió dollárért árverezett el a Christie's aukciós egy digitális műalkotást. Március 22-én egy „szerencsés” befektető mintegy 3 millió dollárt fizetett ki Jack Dorsey Twitter-vezérigazgató első Twitter-bejegyzéséért. Sőt, már Magyarországon is találunk minderre példát: március 9-én több mint félmilló forintot adtak Weiler Péter Bitcoin bánya az Alföldön című digitális képéért. Ezeket a híreket olvasva szinte mindenkiben egy kérdés fogalmazódik meg:

S bizonyos szempontból nézve igaza is van a kétkedőknek: ezek az akotások valóban mindenki számára szabadon elérhetők. Itt van például a 69 millió dollárt érő műalkotás, amit pár kattintással bárki lementhet a saját számítógépére is, s mégcsak nem is sért vele semmilyen jogszabályt sem.

De a fentebb említett Twitter-bejegyzés is korlátlanul hozzáférhető, valaki mégis komoly összeget fizetett érte.

Ahhoz, hogy megérthessük, miért fektetnek egyesek mégis elképesztő pénzeket mindebbe, el kell merülnünk a blokkláncok és az NFT-k világában.

A kérdés, ami egyidős a számítógépekkel: lehet bármi is egyedi a digitális térben?

A mostanában rendkívül sokat emlegetett NFT rövidítés feloldása:

Magyarra ez leginkább nem helyettesíthető tokenként fordítható, ez azonban nem visz közelebb a megfejtéshez. Az NFT alapvetése abban rejlik, hogy az ilyen tokenek segítségével egy digitális tárgyról is bizonyítható annak eredetisége. Úgy kell ezt elképzelni, mint a fájlok egyfajta egyedi aláírását: lényegében minden fájlhoz generálható egy egyedi azonosító, ami ahhoz, és csak ahhoz tartozik.

Ahhoz persze, hogy ezt az egyediséget bizonyítani tudjuk a többi felhasználó előtt, nem elég, ha a csak a saját számítógépünk ismeri az adott fájlhoz tartozó NFT-t. Itt jön be a képbe a blokklánc-technológia. Ennek lényege az, hogy a számítógépek decentralizált hálózata folyamatosan figyelemmel kíséri az adott blokkláncon futó összes tranzakciót. Ez a rendszer a kriptovaluták esetében már bizonyította, hogy teljes mértékben működőképes, és megbízhatóan számon tudja tartani az egyes kriptopénztárcák közt létrejövő tranzakciókat. Innen pedig már nem is olyan nagy lépés annak megugrása, hogy a blokklánc ne csak magát a kriptopénz áramlását kövesse nyomon, hanem azt is, hogy ennek során milyen javak cserélnek gazdát – ennek eszköze pedig az NFT-technológia. Az adott blokklánc ugyanis képes nyomon követni az egyes NFT-k adás-vételét is, így pedig

Első olvasatra nem talán nem is tűnik mindez olyan forradalmi újításnak. Ugyanakkor érdemes belegondolni, hogy mindez egy évtizedes problémára kínál megoldást. Ahogy ugyanis a szellemi termékek mindinkább átkerültek a digitális térbe, az alkotóknak komoly kihívást jelentett, hogy mégis hogyan szerezzenek bevételt olyan termékek által, melyek lényegében végtelen alkalommal bárki által sokszorosíthatók, az pedig megmondhatatlan, hogy melyik az eredeti fájl. Ebben hozott az NFT forradalmi változást: az ilyen tokenek egyediek, a blokklánc pedig biztosítja a hamisíthatatlanságot is. Ezzel pedig a digitális alkotások eredetisége is bizonyíthatóvá vált.

Kriptocicák gerjesztették az újabb kriptoőrületet

Bár az NFT technológia története egészen 2014-ig nyúlik vissza, az első igazi áttörésre 2017-ig kellett várni. Ekkor hozta ugyanis létre az Axiom Zen vállalat a CryptoKitties elnevezésű játékot, ami röviden időn belül szinte felrobbantotta az internetet. Egy szinte faék-egyszerűségű ötletről van szó:

Így pedig az ötvenezer nulladik generációs cicából létrejöhet a többi generáció is, melyek kinézetét a szülő-cicák digitális génjei határozzák meg. Az újabb és újabb kinézetű cicákkal pedig kereskedni is lehet, és az NFT-technológia alkalmazásának hála biztosított, hogy egy cicának csakis egy jogos tulajdonosa legyen.

Az persze itt is felmerülhet kérdésként, hogy

Az erre való válaszkeresés minden bizonnyal hosszú gazdaságpszichológiai tanulmányok sorát hívja majd életre, de az élet igazolta, hogy ez egy működőképes modell. Az NFT-mánia arra világít rá, hogy az emberek egyszerűen úgy vannak behuzalozva, hogy ha valamilyen módon bizonyítani tudják, hogy egy digitális kép eredetije az övék, akkor hajlandóak ezért fizetni, s nem szimplán letölteni az ingyenes (ugyanakkor az NFT szempontjából nem eredeti) képeket. Ezt alátámasztja, hogy

Ami egyedi, az sokat is ér

Azt látjuk tehát, hogy az NFT-k újítása abban rejlik, hogy sikeresen ültették át azt a fajta egyediséget, amit a fizikai világban magától értetődőnek veszünk, a digitális térbe. Így pedig talán nem is meglepő, hogy a technológia elterjedésével berobbant a digitális műalkotások piaca is. Aki birtokolja az egyedi tokent, az bizonyítani tudja, hogy ő bizony az eredeti digitális műalkotással rendelkezik. Így pedig hiába tölti le bárki más ugyanazt a fájlt az internetről, az az NFT nélkül nem lesz más, mint egy ócska hamisítvány, ami bár az eredetivel megegyezően néz ki, mégsincs komoly értéke.

Az a műalkotás, amiről bizonyítható, hogy egy neves festő készítette nagyságrendekkel többet érhet mint az, aminek kétes az eredetisége. Gondoljunk csak bele: hiába másolná le ecsetvonásról ecsetvonásra például a Mona Lisát egy élelmes művész, az elkészült alkotásért szinte semmi pénzt nem remélhetne. Az eredeti ugyanis köztudottan nem az ő alkotása, hanem a Louvre-ban van kiállítva.

Az egyébként, hogy egy tárgy eredeti-e, a digitális térben sokkal gyorsabban és megbízhatóbban megállapítható, mint a fizikai világban. Amíg ugyanis a szakértők éveken keresztül is vitatkozhatnak rajta, hogy egy adott festmény vagy szobor alkotója pontosan ki lehet, s ennek fényében mennyit ér a műalkotás, addig az online térben a decentralizált számítógépek garmadája egy szempillantás alatt képes ebben a kérdésben döntést hozni – feltéve, hogy az alkotáshoz NFT is tartozik.

Ennek kapcsán ugyanakkor azt is meg kell említeni, hogy – az emberi természetből fakadóan –

Gondoljunk csak bele: az évek óta az interneten keringő képekre voltaképp bárki rámondhatja, hogy azt ő készítette. S ha elég meggyőzően adja elő magát, akkor egy NFT-t generálva a saját példányához el is adhatja az alkotást egy megtévesztett vásárlónak – ebből a tranzakcióból a tényleges alkotó pedig jó eséllyel semmit nem fog látni. Ez a gyengeség hosszútávon persze kiküszöbölhető azzal, ha minden alkotó, aki anyagilag is szeretne profitálni a művéből, rögtön NFT-vel együtt bocsátja azt áruba.

A jövőben mindent NFT-vel fogunk hitelesíteni?

Bár az NFT még gyerekcipőben jár, már most is láthatunk olyan próbálkozásokat, melyek az online téren kívül próbálnák meg alkalmazni az új technológiát a termékek eredetiségének hitelesítésére.

Ennek lényege, hogy minden cipővásárlásnál nem csak a cipőt kapná meg a vásárló, hanem a hozzá tartozó NFT-t is, a tranzakciót pedig természetesen blokklánc alapon hitelesítenék. Így a vásárló minden kétséget kizárólag igazolni tudja, hogy cipője eredeti Nike-gyártmány, mely a gyakran státuszszimbólumként funkcionáló lábbelik értékét tovább növelheti majd.

Címlap: Unsplash, cryptokitties.co, saját szerkesztés