A botrány azután robbant ki, hogy az Egyesült Államok és más nyugati kormányok azzal vádolták Kínát, hogy Hszincsiang északnyugati régiójában visszaélnek az emberi jogokkal, konkrétan kényszermunkát alkalmaznak.
A kínai sajtó elsőként a H&M tavalyi nyilatkozatát emelte ki, amit aztán több márka is követett.
Néhány vállalat webáruháza így aztán le lett tiltva Kínában.
A vitába keveredett márkák között szerepel a Nike, az Adidas és a Puma, valamint a fenntartható pamuttermelést népszerűsítő csoport, a Better Cotton Initiative összes tagja. A csoport tavaly októberben közölte, hogy a kényszermunka növekvő kockázatára hivatkozva felfüggesztik tevékenységüket a kínai tartományban.
Ezután decemberben a BBC nyomozást hajtott végre, kiderítve, hogy