A tervgazdászokat is megszégyenítik: a GKI akkor is megmentene minden munkahelyet, ha ez nem vezetne sehova

Osztottak, szoroztak

„Ha Magyarországon minden érintett munkavállaló bérköltségének 80%-át 3 hónapra állta volna a költségvetés, akkor a teljes nettó költségvetési kiadás 360 milliárd forint lett volna, ami soknak tűnhet (a GDP közel 1%-a)” – matekozik a GKI, hozzátéve, hogy „a »Gazdaságvédelmi alap« kiadásai jelentős részének semmi köze nem volt a valóságos gazdaságvédelemhez (például a Budapest-Belgrád vasútvonal vagy az atlétikai stadion), vagyis lett volna pénz egy gálánsabb bértámogatási programra is (ahogy pl. Ausztriában, ahol a bérköltség 70%-át támogatják). A 360 milliárd forintos költségvetési kiadást mérsékelte volna az is, hogy a
fogyasztás kevésbé esett volna vissza (így többlet áfa- és egyéb bevételt jelentett volna), illetve nem kellett volna több munkanélküli ellátást nyújtani (ez utóbbi kb. 50 milliárd forintot tehetett ki).”

„425 milliárd forintból meg lehetett volna őrizni az összes »érzékeny« munkahelyet 2019-ben” – oktat ki a GKI, bár úgy tűnik, az évszámot is elírták. Vagy csak mi nem értjük az érvelést, de úgy tűnik, hogy a HVG szerkesztői sem, hiszen ők egyszerűen átírták az eredeti anyagban szereplő 2019-es évszámot 2020-ra. 

Bár az újkori történelem egyik legnagyobb gazdasági válságáról van szó, a GKI elegendőnek találta arra egy másfél oldalas cikkben – és persze szigorúan a válsághelyzet vége felé – reagálni, pármondatos, ám annál velősebb és az ellenzéki kommunikációba különösen jól beilleszthető állításokkal. Nem meglepő ez, hiszen elnökük neve már a szocialisták miniszterelnök-jelöltjeként is feltűnt korábban, az Index szerint Vértes András az MSZP-hez áll közel.

A GKI üzenete mindössze annyi, hogy a kormány megmenthette volna a munkahelyeket, de ehhez nem volt kedve. Itt jut eszünkbe Chikán Attila örökzöldje, amit még minden bizonnyal sokáig újra és újra fel fogunk idézni: „A kormány gazdaságvédelmi csomagja méretét tekintve kicsi, szociálisan teljesen érzéketlen és már az alapkoncepciója is téves.” A Magyar Narancs cikkében az egykori miniszter megjegyezte azt is: „irritáló, hogy a magyar gazdaságvédelmi csomag nem tudja kezelni a szociális válsághelyzetet: az az érzésem, mintha a csomag összeállítói egyszerűen nem akartak volna tudomást venni erről.” A túl élénk fantáziájú olvasóban már körvonalazódhat is a gonosz kormány képe, amely szándékosan nem vett tudomást a szociális válsághelyzetről.

A GKI és Chikán kommunikációja összhangban áll Róna Péter közgazdász állításaival is, aki az Indexnek adott interjúban így nyilatkozott: „számításaim szerint 3 millió ember az év végére már mély nyomorban fog élni”.

Egyébként a Makronómon már rámutattunk, hogy biztosan lehet találni hárommillió nyomorgót a világon, de azokat nem Magyarországon kell keresni. Róna Péternek és a többieknek azért nem volt szerencséjük, mert a Világbank is számolgatott – ők nem csak egymagukban, hanem valószínűleg több tucat közgazdásszal –, hogy végül arra jussanak, hogy Magyarországon kimondottan kevesen tekinthetők mélyszegénynek. 2017-ben egyébként nagyjából százezer magyar élhetett mélyszegénységben, 2008 és 2017 között pedig majdnem egymillióval csökkent a szegénységben élő magyarok száma. 

Az persze elfogadható, hogy az első hullám sokkja hatására egy-egy elemző radikális állításokat tesz. Essősy Zsombor MAPI-vezér tavasszal például egymillió munkanélkülit várt az év végére. „Sajnos egyre több jel utal ugyanis arra, hogy egy-két hónapon belül akár az egymilliót is elérheti a munkanélküliek száma” – írta március 18-án a cégvezető, aki a tények ismeretében gyorsan korrigálva a Makronómnak adott interjúban már elismerte, hogy a borús jóslatból szinte semmi sem valósult meg és hozzátette, hogy a következő egy-két évben igazi aranykort vár a magyar gazdaságban.

Essősy szerint „folyamatosan hallani: sírva boruljunk össze, mert meg fogunk halni. De nem én nézek más tévét, hanem a kesergők. Legalább kétszáz magyar céget tudok mondani, amelyiknek jó éve lesz, növekvő termelékenységgel. Másrészt nincs olyan hét, amikor két-három multi ne akarna Magyarországon beruházni. Nem haldoklunk, ezt tessék elfelejteni! Érezni lehet, hogy a magyarok még akarnak dolgozni. Nyugat-Európában már senki nem akar.”

Munkapiaci tények

Elsőként, a koronaválság hatása a magyar munkapiacon már alig érződik. Ismert, hogy decemberre újra sikerült elérni, hogy 4,5 millióan dolgozzanak Magyarországon. A GKI azt a gazdaságvédelmi akciótervet illeti kritikával, amely több munkahelyet teremtett, mint amennyit a válság tönkretett. 2020 decemberében pedig már 20 ezerrel többen dolgoztak Magyarországon, mint februárban, a válság előtti utolsó hónapban, tehát még előrelépni is sikerült azóta.

A munkanélküliségi ráta sem szaladt el most úgy, mint a 2008-as válság hatására, ami egy a szocialista kormányok által legyengített gazdaságot ért. Míg 2010-re magasan 10 százalék fölött járt, 2020 harmadik negyedévében továbbra is 4,4 százalék a munkanélküliségi ráta. A Makronóm több cégvezetőt is megkérdezett, akik egyhangúlag arra számítanak, hogy néhány hónapon belül ismét a munkaerőhiány lesz a legfőbb ellenségük.

Másodszor, csak a központi tervezésben hívők gondolhatják azt, hogy a válságra nem mint lehetőségként kell tekinteni. Ők ehelyett minden egyes korábbi munkahelyet megvédenének, ha a kommunikációs érdek úgy kívánja. Nevetségesnek hat megleckéztetni munkahelyvédelemből azt a kormányt, amely Európa egyik legnagyobb munkanélküliségi rátáját egy évtized alatt 800 ezer új munkahely létrehozásával építette le. Még kellemetlenebb érzést kelt, ha felidézzük a munkahelyvédelem élharcosává avanzsált GKI vezetőjének, Vértes Andrásnak 2010-es nyilatkozatát, miszerint „az egymillió munkahely álom, ez egy komolytalan szám.” 

Csakhogy nem szocializmusban, hanem piacgazdaságban élünk, ahol legfeljebb annyit lehet tenni – ma nemzetközi összevetésben ez is szinte hihetetlen teljesítmény –, hogy a munkahelyek helyett a termelékeny munkát, a munkavégzést, az aktivitást, ezáltal a munkajövedelmeket és az életszínvonalat védjük meg és elfogadjuk, hogy a stabilitás megőrzéséhez változásokra is szükség van (egy ilyen változás, hogy az elmúlt 13 hónapban komolyan megugrott a legmagasabb hozáadott értékű állásokban, az IT és tudományos területen dolgozók száma).

Épp a válság hatására nyílik számos új lehetőség a világpiacon, cégek esnek ki és új rések jelennek meg a globális gazdaságban, amelyeket gyors és okos fejlesztésekkel be lehet tölteni. Ez persze munkapiaci mozgást jelent a szocializmus langymelege helyett: számos cég szűnik meg a válság hatására, sokszor olyanok, amelyek olykor felelőtlenül, máskor nem hatékonyan gazdálkodtak a munkaerővel.

Ilyen történelmi lehetőség ritkán adódik: ezért ilyenkor gazdaságpolitikai hiba lenne megkövesíteni a korábbi világkorszak gazdasági struktúráit. Épphogy gyorsítani kell a technológiaváltás útján, az értékláncokban való felfelé kapaszkodásban. Persze az is nagy hiba lenne, ha mindent a piacra bíznánk és csak passzívan várnánk, ezért érdemes a gyorsan változó gazdaságban is biztosítani a teljes foglalkoztatottságot. Azt az állapotot, amelyben mindenki tud dolgozni, aki szeretne. Bonyolultabb feladat ez, mint sok pénzt szórni a gazdaságra, hogy átmenetileg megvédjük magunkat a nehézségektől, hosszú távon még nagyobb munkapiaci és adósságproblémába vezetve magunkat.

Megítélésünk szerint kell némi cinizmus ahhoz, hogy egy nagy infrastruktúraberuházást, mint válságkezelő, gazdaságvédő intézkedést valaki megkérdőjelezzen, ahogyan tette azt a GKI a Budapest-Belgrád vasúttal vagy egy sportlétesítménnyel. Ezen beruházások rövid távon is adnak munkát és megrendelést, de fontosabb a válságálló gazdaság megépítésében betöltött szerepük, hiszen új piacokat és lehetőségeket nyitnak meg a hazai vállalkozók számára. Ma már az IMF is azt javasolja a fejlett országoknak, hogy költsenek többet például az infrastruktúra fejlesztésére és munkahelyvédelemre – elemeztük a nemzetközi gazdasági gondolkodás hirtelen fordulatát az OECD vezető közgazdászának januári nyilatozata nyomán a Mandiner hetilapban.

A sportgazdaság erősítésének fontosságát pedig jól indokolja egy globális egészségügyi válsághelyzet, amelyben jóval védettebbek azok, akik megőrizték egészségüket (erről is írtunk már stadion-gazdaságtan című elemzésünkben).

Leírni is kellemetlen

Az egyszeri elemző – aki még nem képes olyan elegánsan átsiklani az adatokon, mint balliberális társai – zavarba jön attól, ha valaki fittyet hány a valóságra. Az uniós statisztikai hivatal márpedig csattanós választ adott a Róna-féle riogatásra (ez szólt a hárommillió mélyszegénységbe zuhanó magyarról), de arra az általános értetlenségre is, amellyel az önmagukat listába szervező, a válsághelyzet farvizén nyilatkozatháborúba kezdő magyar közgazdászok vagy épp Chikán Attila nyilatkozataiból áradt. 

Az Eurostat is osztott-szorzott, majd kimutatta, hogy 2019 és 2020 között a munkajövedelmek mediánja Magyarországon esett az unióban a legkisebb mértékben. Gyakorlatilag nulla százalékos esésről van szó hazánkban, míg minden más uniós országban ennél jóval magasabb visszaesések történtek. Régiónkban is, ahol Horvátország és Szlovákia is 10 százalék körüli esést szenvedett el. 

Az okokat elemezzük még később – fontos elem, hogy hazánk támadva védekezik, azaz minél több pénzt igyekszik munkahelyteremtő beruházásokra irányítani –, itt csak annyit jegyzünk meg, hogy a magyar bértámogatások mértéke és célzása az uniós statisztika tükrében megfelelő volt.

hiszen a magyar bérek bizonyultak a leginkább válságállónak az egész unióban.

Sőt, előnyös, hogy Magyarország nem másolta le minden elemében azt, amit a fejvesztve költekező uniós országokban látott. Volt ugyanis egy jelentős különbség az alaphelyzetben: Magyarország a jelenlegi válságnak a kezelését már a válság előtt megkezdte, azzal, hogy a teljes foglalkoztatottság társadalmi-gazdasági modelljének megalkotása mellett döntött. Spanyolország viszont arányaiban rengeteg munkanélkülivel (14,1 százalékos munkanélküliséggel) indult neki a koronaválságnak, míg hazánk a legjobb négy uniós ország közé tartozott. 

Oltásra van szükség, oltogatásra nincs

A GKI boszorkánykonyhájában kifejlesztették tehát a gazdaság-statisztikai vakcinát, amivel elsőként a kormányt szeretnék „oltani”. A magyar kormányzat helyében vigyáznánk, mert ezen oltás forrása bizonytalan, a tények próbáját nem állta ki, mellékhatásként pedig elvakíthatja a lényeglátó képességet. Ez a vakcina a tényekre már biztosan vak, a GKI igazságszéruma így igazságot nyomokban sem tartalmaz.

*

Címlapképünkön a pesti jegesember 1957-ből, az MTI archívumából (Fényes Tamás).