A mindennapok küzdelme Erdélyben: a tét a magyar iskolák jövője

Sugárzó tekintet, óriási erő és mély, alázatos szeretet áramlik Kántor Boglárkából, aki 2025 decembere óta az RMDSZ országgyűlési képviselője. Tevékenységeinek hatóköre a határokat átívelve képes gyökeresen megváltoztatni családok sorsát.

A női erő semmihez sem hasonlítható erény. A történelem nagy hősnői számos feladatkörben hagytak maguk mögött példát, amely kisebb-nagyobb segítséggel ma is kíséri mindennapjainkat. De a hétköznapok hősei mutatják meg igazán azt az utat, amely nemcsak motiváló, hanem felemelő és olykor egetrengető is.

Életutunkat nagyban meghatározza, hogyan látjuk önmagunkat – ebben pedig az identitásnak kulcsszerepe van: Az erdélyi lét, egy olyan identitást ad, ami felnagyítja és megsokszorozza azt, hogy mit jelent magyarnak lenni.

A magyar föld a mai napig inspirációként és támaszként bír számára, mégis szülőhazáját választotta lakhelyéül. ,,A hegyeinket, a pityókát, a szalonnánkat nem pótolja semmi” - mondja nevetve. A romániai mindennapok közegében vált igazán világossá számára, mit is jelent kiállni a magyar közösségért, és mit jelent valójában a képviselet súlya. Nem csupán egy-egy ügyben szólal fel: több ezer ember, egy egész millió magyar hangját viszi egy olyan térbe, ahol a közösséget nap mint nap támadások érik. Ahol iskolákat akarnak megszüntetni, intézményeket felszámolni, és ahol a területi átszervezés mögött gyakran a beolvasztás szándéka sejlik fel.

„Ezek a kihívások egyszerre hordozzák a nehézség és a szépség arcát – ajándékok, amelyekkel a Jóisten bízott meg. Hiszem, hogy erőt is ad ahhoz, hogy mindezekben helyt tudjak állni” – mondja. A fenyegetettség soha nincs messze. Nemrég például számos magyar iskola megszűnése került napirendre. „Ha nincs hangunk, ha nem állunk ki a közösségért, akkor iskolák identitása tűnik el egyik napról a másikra. Ez a mindennapok harca” – vallja.

„A női közéleti vezetőképző hihetetlen szárnyakat adott nekem. Mondhatom, hogy megváltoztatta az életemet.” Az élményt erőteljes képpel írja le: „Olyan, mintha tűsarkúban ülnék be egy sportautóba, és tövig nyomnám a gázt. Lehet, hogy elsőre kényelmetlennek vagy szokatlannak tűnik, de igenis meg lehet tenni – sőt, meg lehet mutatni, hogy tűsarkúban is lehet gyorsabban haladni. Ha van kakaó a motorban, ha van lóerő, akkor szárnyalni lehet. Számomra az MCC ilyen motor: erőt, lendületet és gyorsulást ad.”

„Mindig is vonzott a közösségbe befektetett energia” – teszi hozzá. Jó érzés számára látni, hogyan térül meg mindez másokban, hogyan fejlődik ki belőlük valami új, tiszta és erős. „Olyan, mint egy csíra, mint egy búzaszem, amely szárba szökken” – fogalmaz. Ez a kép pontosan leírja, hogyan tekint a közösségi munkára: olyan vetésként, amelyből generációk arathatnak majd.

Idővel vállalkozást is indított, mert – ahogy mondja– egy nőnek, egy embernek jó, ha több lábon áll. Tanítónőként, politikusként és vállalkozóként osztotta be napjait, közben fesztiválokat szervezett és zenekart alapított. „Ha gyerekkoromban a csillagos eget céloztam meg, akkor ma úgy érzem, elértem a céljaimat. De lehet, hogy az élet még tartogat meglepetéseket számomra” – mondja mosolyogva.

Nem titkolja: olyan nő, aki szeret a kormány mellett ülni, és kezében tartani az irányítást. Nem elégszik meg a nézelődéssel – tenni akar, cselekedni, előre haladni. Ezért lépett be a közéletbe is. „Nem is az volt a célom, hogy diktáljam a tempót, inkább az, hogy szélsebesen haladjunk jó célok felé.” A közéletben számára a legnagyobb erő az, hogy eszközzé válhat mások boldogságában. „Akkor nyílnak meg a közösség ajtajai, amikor az egyéni érdekeket félretesszük. És akkor kinyílik egy másik világ – egy olyan világ, ahol magunkat és másokat is sokkal szebbnek, jobbnak láthatunk.”

„Jó látni, hogy családok feltöltődve térnek haza, hogy inspirációt visznek magukkal a mindennapokra. Ez az, ami mozgatott, és mozgat a mai napig” – mondja. A fesztivál szervezésében pedig mindvégig önkéntesként dolgozott, és ma is így teszi.

„Néha csak el kell kezdeni dolgokat, és nem szabad túl gondolni. Én így cselekszem” – vallja Kántor Boglárka. Saját meghatározása szerint inkább „is-is ember”, mint „vagy-vagy”: nem a hezitálás, hanem a cselekvés jellemzi. Ha megszületik benne egy vízió, akkor nem méricskéli, hanem száguld felé, vissza sem nézve.

Ez a hozzáállás határozta meg akkor is, amikor munkát kereshetett volna, ő azonban hivatást választott. „Sokan munkát választanak, és nem hivatást. Pedig nem mindegy, hogyan telik el az a nyolc óra nap mint nap.” Számára egyértelmű volt: az életét olyan helyen akarja leélni, ahol mások szolgálatába állhat. Legyen szó egy kicsiny faluról, egy egész országról vagy egy nemzeti közösségről – mindegy, hogy kicsi vagy nagy, a lényeg az, hogy hivatásként tegye, amit tesz. „Akkor annak lesznek gyümölcsei” – mondja.

A vezetéshez való viszonya gyerekkorában gyökerezik:

Nem készült tudatosan vezetőnek, de mindig látta benne a lehetőséget: az eredményt, amit el lehet érni általa, és azt, hogyan lehet általa jobbá tenni a világot. Ezért irányult olyan képzések felé, ahol fejleszthette magát. „Olyan vezető szeretnék lenni, aki céltudatos, vízióval rendelkező, előre tekintő – és aki közösségben tudja bírni a terhet, mert számomra mindig a közösség van az élen.”

Sokan a pozíciót látják csupán, de ő más szemmel közelít. „Amikor még nem voltam országgyűlési képviselő, a politikusokat elérhetetlennek láttam. Aztán amikor én is képviselő lettem, eldöntöttem: azoknak az embereknek szeretnék a hangja lenni, akik lentről, saját erejükből építkezve jutnak el idáig. Ezért ennyire fontos nekem a közösség.”

Az élet ritmusát nem a gyors sikerek adják. „Általában nem jön rögtön a pozitív visszacsatolás. Talán jobb is így – mert különben az erő túl gyorsan elfogyna, vagy túl sok mindent kellene egyszerre megvalósítani” – mondja. Hite szerint éppen a kitartás teszi értékessé az utat: hogy a cél felé vezető ösvény nem mindig egyenes, néha meg kell állni, lassítani, behúzni a kéziféket, majd újraindítani a motort. „Érdemes kivárni. Nincs olyan, hogy felesleges munka. Mindenből lehet tanulni – a kudarcokból a leginkább.”

Ezekben a pillanatokban mindig megtalálja a kapaszkodókat: régi emlékeket, barátokat, kötődéseket, a családot, vagy épp az MCC közösségét. Örömmel beszél a női kapcsolódásokról is – a kávézások finom légköréről, a tekintetekből való olvasásról. „Az a finomság, érzékenység és elegancia, ami egy nőben van, soha nem válhat ugyanilyen varázzsá egy férfiban. Ezek a csillámporos, tündéri dolgok szerintem mind hozzátartoznak ahhoz, hogy nők vagyunk.”

Két fiával a mindennapokban is együtt élvezi az életet: labdázik, motorozik, legózik, fára mászik. „Minden olyan dolgot csinálok velük, ami fiús. Nem kell egy nőnek férfivá válnia ahhoz, hogy eredményeket érjen el. De tény: sokkal többet kell dolgoznunk, hogy bizonyítsunk. Mégis: nőnek kell maradni – minden felületen. A politikában is.”

Amikor először ült be a parlament padsoraiba, december volt. Vászló megyéből jutott be, amely ritkaságszámba megy: 28 jelölt közül, töredékszavazatok révén szerezte meg a helyet. „Ez is feljogosít arra, hogy még jobban dolgozzak a magyar közösségért. Mert az én helyem több ezer magyar szavazónak a helyét jelenti” – mondja eltökélten.

A kezdetek korántsem voltak könnyűek. „Volt már minden: fent és lent, kaptam hideget-meleget. Nem egyszerű nőként, a legfiatalabbként, töredékszavazatokból bejutva helytállni.”

Tudja, hogy mindenki tévedhet, mindenki elbukhat. De ahogy fogalmaz: „Akkor kell valami vagy valaki, aki azt mondja: állj fel, és menj tovább. Én a háló nélkül nem tudnám csinálni.”

Esténként, amikor leteszi a fejét a párnára, mindig végiggondolja: kiért dolgozott aznap, és ki mit tett érte. „A legközvetlenebb kapcsolódás ilyenkor a háló visszajelzése” – mondja. Pozitív beállítottságúnak tartja magát, aki céltudatosan „tipeg minden nap tűsarkúban”, még akkor is, ha néha kényelmetlen a cipő.

De a tűsarkú nem lassítja – sokkal inkább szimbóluma annak, hogy nőként, a saját eleganciáját megőrizve képes vezetni, képviselni, és helytállni.

Szeretnék látni egy olyan népet, ahol azok az értékek, amelyeket az országalapításnál leraktak, ma is megtartanak minket közösségként. Ezt kell átörökítenünk a következő nemzedéknek: hogy megtanulják, mit jelent igazán élni, igazán ott lenni egymásnak, számítani egymásra.”

És hogy mit jelent mindez a hétköznapokban? Kántor Boglárka szerint mindenkinek el kellene jönnie Székelyföldre vagy a Gyergyói-medencébe:

Az MCC-vel való találkozás számára valódi fordulópont volt. „A tehetséggondozás, az a közeg, amelyben hasonlóan gondolkodó emberek találkoznak, és kinyílik előttük a világ – más perspektívát adva –, elképesztően sokat segített.” A női közéleti vezetőképző elvégzése óta máshogy lát bizonyos helyzeteket. „A legjobb értelemben egy turbófokozatot kaptam. Olyan tuningot, amivel hétvégente, amikor hazamentem, azt éreztem: felperzselem az egész Erdélyt.”

A képzés minden perce élmény volt számára – már a felvételitől kezdve. 600 kilométert vezetett egy-egy hétvégi alkalomért, és minden előadóra máig emlékszik. „Olyan mély nyomot hagytak bennem, hogy mindenkitől a legjobbat kaptam. Barátságok, életre szóló kapcsolatok születtek. Ez a rendszer sehol máshol nem tapasztalható, csak itt.” Az alumni-hálózat pedig ma is erősíti nap mint nap, segítve a nagy döntésekben.

Számára a példaképek nem távoli ikonok, hanem a mindennapok hősei. „Minden olyan nő, aki hétköznapi hős, az én példaképem.” Meggyőződése, hogy a nőkben sokkal több potenciál van, mint amennyi látszik. „Csak az a szikra hiányzik, az a bátorítás, amely azt mondja: képes vagy rá, állj fel, és csináld meg. Ez a háló adja meg nekem nap mint nap, és ezt adhatjuk meg egymásnak.”

Soha nem hajszolta a pozíciót. „Nem akartam lenni valaki. Nap mint nap kőkeményen dolgoztam, és amikor adódtak a lehetőségek, éltem velük.” Úgy érzi, ha nem kapta volna meg azt a képzést és erős hátteret, amit az MCC nyújtott, ma nem tudná ilyen szilárdan állni a sarat.

„Felállok nap mint nap, és megyek, megyek előre” – fogalmaz. És ebben ott van mindaz, amit képvisel: a közösségért való kiállás, a női erő, a hit, a család, a hivatás és az a sziklaszilárd vízió, hogy a magyarság megmarad, erősödik, és a jövő generációi számára is példát mutat.

És hogy mi a titka ennek a lendületnek? Az a háló, az a közösség, amelyet az MCC Női Közéleti Vezetőképzője adott. Egy hely, ahol nemcsak tudást, hanem erőt, inspirációt és életre szóló kapcsolatokat lehet kapni. „Én itt kaptam meg azt a turbófokozatot, ami nélkül ma nem tudnám ugyanígy állni a sarat” –jelenti ki határozottan. Ezért arra biztat mindenkit: ha van benned szikra, ha érzed, hogy képes vagy rá, ha szeretnél tenni a közösségedért – jelentkezz, próbáld ki magad, és tapasztald meg, mit jelent valóban női vezetővé válni. Mert – ahogy ő mondja – „nőnek kell maradni, mindenhol. A családban, a közéletben, és a politikában is. És igenis meg lehet mutatni, hogy tűsarkúban is lehet száguldani.”

Az MCC Női Közéleti Vezetőképző VIII. évfolyamára való jelentkezés szeptember 7., vasárnap 23:59-ig tart. Ne hagyd ki a lehetőséget, hogy Te is részese légy e közösségnek.

A képzésre erre a linkre kattintva lehet jelentkezni.

Nyitókép: MCC