Nem térünk magunkhoz: Szijjártó úgy leiskolázta a lengyel külügyminisztert, hogy innentől kétszer is meggondolja, mit mond (VIDEÓ)

2025. szeptember 04. 13:54

Szijjártó Péter ennél határozottabban nem reagálhatott volna Radosław Sikorski legújabb bírálatára.

2025. szeptember 04. 13:54
null

Határozottan visszautasította lengyel kollégája, Radoslaw Sikorski legújabb bírálatát Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten. 

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezetőt a boszniai Szerb Köztársaság elnökével közös sajtótájékoztatóján megkérdezték lengyel kollégája, Radoslaw Sikorski X-bejegyzéséről, amelyen az előző napi pekingi látogatását kommentálva azt írta, hogy 

Úgy tűnik, te a másik csapatban játszol, Péter”.

Erre reagálva felidézte, hogy az általános iskolában testnevelésórán a tanár kijelölt két csapatkapitányt, akik választhattak, hogy kikkel akarnak együtt lenni a következő futball- vagy kosárlabda-mérkőzésen.

Én egy dolgot biztos tudok, hogyha Sikorski kolléga maradna utoljára, én inkább azt választanám, hogy kevesebben legyünk”

– mondta. Ezt követően érintette azt is, hogy az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen üdvözölte a román kormány augusztus végi megszorító csomagját, amelyben egyebek között adóemelések is szerepelnek.

„Ami von der Leyen elnök dicséretét illeti: na ez az, amire mi nem vágyunk. Tehát addig jó, amíg von der Leyen elnök asszony nem dicsér minket” – jelentette ki. „Mi a magyar emberek akaratát hajtjuk végre, a magyar emberek elégedettségére hajtunk, és nem von der Leyen elnök elégedettségére” – folytatta.

Szijjártó Péter közismert ténynek minősítette az ukrajnai kényszersorozásokat.

„Közismert tény, hogy Ukrajnában nyílt embervadászat zajlik, hogy Ukrajnában erőszakos sorozás zajlik, mindenki tudja, hogy ezen erőszakos sorozás során gyakran megvernek, adott esetben halálra vernek embereket, és ezt azért csinálhatják, mert Európa háborúpárti politikusai szerint Ukrajnának ebben a helyzetben mindent szabad” – vélekedett, mindezt a XXI. század egyik legnagyobb európai szégyenének nevezve.

Ezt is ajánljuk a témában

„Azt gondolom, hogy itt a konkrét elkövetők mellett felelősség terheli mindazon brüsszeli politikusokat is, akik félre- vagy elnéznek ezen bűncselekmények kapcsán” – jegyezte meg. A miniszter végül kitért az európai gazdaság helyzetére is, és sérelmezte, hogy Brüsszel elszigeteltségbe sodorta az Európai Uniót.

„Elszigetelték az európai gazdaságot az amerikaitól a világ legrosszabb vámmegállapodásával, elszigetelték a kínai gazdaságtól az európai gazdaságot teljesen eszetlen ideológiai megközelítéssel, elszigetelték az európai és az orosz gazdaságot a szankciókkal, és ma ott vagyunk, hogy az európai gazdaság versenyképessége a leggyengébb a vetélytársakhoz képest” – húzta alá.

„Ez az Európai Bizottság von der Leyen elnök vezetésével annyit ártott az európai gazdaságnak, mint talán korábban egyik Európai Bizottság sem” – tette hozzá.

(MTI) 

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ChongLi
2025. szeptember 04. 18:41
Szíjjártó meg se mer szólalni komolyabb helyen. Sikorski nagypályás, igazi atlantista a belső körből. Amint jön az új, demokrata kormány azonnal fontos nemzetközi pozícióba kerül, Szíjjártó meg a süllyesztőbe. Ez a pökhendi Szíjjártó nem is érdemel egyebet. A hazáért semmit se tett csak ártott de azt sokat.
Válasz erre
2
9
K.TAMAS
2025. szeptember 04. 18:14
A Ficonak címzett beszólását nem találtam. Amúgy oda szerintem meghívóval lehetett bejutni és Péternek biztos meg is volt nem úgy mint a Zelenszkij európai (?) sleppjének Trumpnál.
Válasz erre
0
1
steinamanger-2
2025. szeptember 04. 17:45 Szerkesztve
Szíjártót rengetegen szidják, hogy nem volt sosem diplomata, nincs hozzá érzéke sem végzettsége, sem gyakorlata, hogy a megnyilvánulásai legtöbbször kisfiús hisztire hasonlítanak ezért hadd mondjak róla valami jót is: -ilyen folyamatosan, ennyire érthetően beszélni, ilyen gondosan artikulálni, miközben tele van a szája Lavrov faszával, az egy hihetetlen teljesítmény. 😀
Válasz erre
0
9
Málaga21
2025. szeptember 04. 16:37 Szerkesztve
Amikor egy lengyel számonkér, hogy miért veszel részt a II. világháború befejezéséről megemlékező ünnepségen, hát.... elgondolkozol, hogy tényleg lengyel e?
Válasz erre
14
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!