Kossuth József, a BUD cargo vezetője a közleményben kiemelte, hogy számos további fejlesztési projektjük van folyamatban, például a cargo közösség munkájához szükséges digitalizációs igények támogatása, vagy az IATA (a Nemzetközi Légiszállítási Szövetség) már megvalósítási fázisban lévő, gyógyszerekre fejlesztett CEIV Pharma légiáru-szállítási minőségbiztosítási rendszerének bevezetése Magyarországon.
A Budapest Airport közleményében rámutatott arra, hogy a koronavírus és annak gazdasági hatásai miatt 2020-ban az export-import arány az év első felében a korábbi 50-50 százalékról 40-60 százalékra változott, majd 45-55 százalékra normalizálódott az év végére. A forgalom is átrendeződött, a hosszú távú, szélestörzsű utasszállító járatok hirtelen elmaradásával azok alsó fedélzeti légiáru-szállító kapacitása eltűnt, így a piaci igényeket elsősorban a dedikált áruszállító járatok szolgálták ki.
Ismertetik, hogy az év második felében a LOT heti egy szöuli, és az Emirates heti két dubaji utasszállító járatainak újra indulása hozott vissza jelentős cargo kapacitásokat. Az integrátor vállalatok – DHL Express, FedEx (TNT Express), UPS – forgalma a repülőtéren tovább nőtt 2020-ban.
Kitérnek arra, hogy a Budapest Airport 2020-ban három új dedikált cargo járat indulását ünnepelhette, a Korean Air Szöulba, a Cargolux Sencsenbe, a Hainan Airlines pedig Csengcsou városába indított új légiáru-szállító járatot. A Turkish Cargo 2020-ban a BUD Cargo City-t választotta kelet-európai központjául, és ezzel párhuzamosan heti négyre növelve járatainak számát, a Qatar Airways Cargo pedig az év végén bejelentette, hogy egy nagyobb géptípussal, Boeing 777 típusú repülőgéppel folytatja az üzemelést. A Budapest Airport a közeljövőben – így már az idén is – további új cargo útvonalak indítására számít – közölte a repülőteret üzemeltető társaság.
(MTI)