Egyre több közgazdász sorakozik fel a munka mellett és az alapjövedelemmel szemben

Ingyenpénz kell, mert a robot elveszi a munkát?

A járvány által okozott gazdasági pusztításban minden kormány azon dolgozik, hogyan lehetne megmenteni a háztartásokat a pénzügyi katasztrófától. Sokan attól tartanak, hogy az egyszeri kifizetések vagy a kiegészített munkanélküli segély nem elegendő, főleg abban az esetben, ha az üzleteknek hosszú hónapokra be kell zárniuk és az emberek nem tudnak dolgozni.

Ezért merült felmerült az a kérdés is, hogy a csak a háborús gazdaságokhoz hasonló  jelenlegi gazdasági helyzetre az egyetlen megoldás az alapjövedelem bevezetése lehetne. Egy ötszáz főből álló, akadémikusokat, aktivistákat, és politikusokat tömörítő globális csoport szerint például a kormányoknak be kell vezetniük az alapjövedelem valamilyen formáját, amely feltétel nélküli, garantált készpénzkifizetést jelentene a társadalom minden tagja számára a válság ideje alatt.

Olyan kifizetést adnának tehát, amely ingyenes, nincs semmilyen feltételhez kötve és mindenkinek jár. (A valóságban az alapjövedelem mellett érvelők csak a népszerűnek vélt kifejezést használják, de valójában valami egészen más segélyezést javasolnak, a magyar balliberális pártok alapjövedelmi ötlete például valójában sokakat kizárna.)

Andrew Yang demokrata szimpatizáns amerikai vállalkozó korábban azt javasolta, hogy mindenki kapjon havi ezer dollárt a szigorú lezárások ideje alatt. Yang indult az elnöki jelölésért 2020-ban, ahol végül alulmaradt kihívóival szemben. Yangot a Reuters technokrata vezetőnek írta le, aki azért vezette volna be az alapjövedelmet minden 18 éven felüli állampolgár számára, hogy segítse a munkapiaci átmenetet az automatizált, robotizált világra. Legtöbbször egyébként épp azzal kapcsolatban jön elő az alapjövedelem javaslata, hogy a gépek elvehetik az emberek munkáját (ez persze durva egyszerűsítés, ami koránt sincs így, új kutatási eredmények szerint a gépek nem elveszik, hanem átalakítják az emberi munkát).

Támogatás tényleg kell, de az ingyenpénz nem segít

A kanadai innovációkutató, William Lazonick egyetért azzal, hogy a gazdaság támogatása az egyik legfontosabb a járvány időszakában, mivel tényleg rengetegen szenvedhetnek a gazdasági hatásoktól. Ugyanakkor szerinte nem az alapjövedelem a válasz a problémák orvosolására. Lazonick az Új Közgazdasági Gondolkodás Intézettel osztotta meg gondolatait az előremutató gazdaságpolitikai irányról – erről írt kommentárt tavasszal Oláh Dániel, a Makronóm rovatvezetője is.

Ismételjük át, mit is nyilatkozott Lazonick! A közgazdász szerint az első probléma azzal kapcsolatos, hogy nem minden embernek van szüksége támogatásra. Másrészt, akinek tényleg szüksége lenne segítségre, az nem feltétlenül kapna támogatást, vagy megfelelő mértékű segítséget egy alapjövedelmi programmal. Ráadásul ha a válság gazdasági hatásait akarjuk kezelni, akkor gyorsan kell segíteni, ezért sem egy teljesen új rendszernek a semmiből való felépítése a megoldás, sokkal inkább a meglévő eszközök átalakítása. Sokkal logikusabb lépés kiterjeszteni például a szociális háló már létező elemeit. Vagy hazai viszonylatban akár egy munkahelyvédelmi programot.

A szakértő szerint jobb lenne inkább, ha mindenkinek hozzáférést biztosítanának olyan alapvető szolgáltatásokhoz, mint a már meglévő egészségügyi rendszer. Ezt hihetetlenül könnyebb és egyszerűbb lenne bevezetni. „Jelenleg az a legfontosabb, hogy minél gyorsabban cselekedjünk” – mondta Lazonick, aki szerint a már meglévő és működő rendszereket kell esetleg kibővítve egyfajta biztonsági hálóként használni.

A közgazdász szerint a kialakult válság felszínre hozta azt a problémát, hogy nagyon sok amerikainak nem megfelelő az anyagi biztonsága, nem jut megfelelő egészségügyi és oktatási szolgáltatásokhoz. A krízis ideje alatt azonban szerinte arra kell törekedni, hogy az emberek minél hatékonyabban és biztonságosabban dolgozhassanak illetve fenntartható módon szerezzék jövedelmeiket.

 – nem vezet jóra a rászorulók szemszögéből, ha munkaképes és munkaképtelen emberek is kormányzati segélyekért kezdenek versengeni.

A közgazdász már 2020 márciusában is az értékteremtő munkát részesítette előnyben a segélyekkel szemben. Lazonick szerint a hatékony, produktív munkavégzés kritikus lehet egy válság idején, mivel egy vállalat sem szeretne a semmiért fizetni a munkavállalóknak.

Ennek érdekében az otthoni munkavégzést is egy magasabb szintre kell emelni. Egy bezárásra kényszerített étterem esetében például jó megoldás lehet, ha a munkavállalók elkezdenek dolgozni kicsit más feladatokon, például online hirdetéseken, weboldal készítésen vagy a házhozszállítás tökéletesítésén, mivel ezek a tevékenységek hozhatnak bevételt a vállalkozás számára és új tudást adnak a munkavállalóknak is. Ezek finanszírozására tökéletes lehet a kormány által biztosított alacsony kamatozású hitel (Magyarországon az látszik, hogy tényleg ilyesmi történik, a vállalati hitelállomány jobban növekedett, mint az államadósság és ez egyáltalán nem baj).

Mint a közgazdász elmondta, neki is nagyon sok utazásról le kellett mondania a járvány miatt és meglepődve tapasztalta, amikor a Delta egyik alkalmazottja elmondta neki, hogy alapvetően nem ő szokott a foglalások lemondásával foglalkozni, de most ez a feladat jutott neki, így legalább dolgozhat. Ezzel a vállalat is hatékonyan tud működni és az ügyfeleket sem bosszantják fel, mint az Expedia cégnél, ahol a közgazdász senkit nem tudott elérni telefonon. Azok a vállalatok viszont, amelyek nem használják kreatívan az emberi erőforrásaikat, meggyengülhetnek hosszú távon. Tegyük hozzá, kimondottan előnyös lehet, ha egy cégnél a munkatársak belelátnak a másik feladataiba, problémáiba.

„Ez jó a munkavállalóknak és a vállalkozásoknak is” – tette hozzá. Amikor az alkalmazottak bevételt generálnak a munkájukkal, akkor a pénz gazdaságban zajló körforgásához járulnak hozzá, amiből tulajdonképpen a saját fizetésük is származik. Lazonick elmondása szerint, ha ez a rendszer minél szélesebb körben elterjed, akkor kevés embernek lesz szüksége alapjövedelemre, mozgásban tartjuk a gazdaságot, az embereket, a cégeket – és persze a pénzt.

A kormány is sokat tehet azért, hogy produktív munkában őrizze meg az embereket. A gazdaságpolitika úgy tudja beleépíteni a mentőcsomagba a hatékony munkavégzést, hogy feltételeket szab a nagyobb támogatást kapó vállalatok számára, hogy tovább foglalkoztassák munkatársaikat. Vagy éppen keresletet támaszt, akárcsak egy háborús gazdaságban: a kormányzat megrendeléseket intézhet a nagyvállalatokhoz a válság elleni védekezéssel kapcsolatos szükségletek kielégítésére. Ezt egyébként kényszerrel is meg lehet valósítani, a védelmi termelésről szóló törvény alapján (Defense Production Act). Ez történt a második világháborúban is Amerikában.

Ne csak az emberektől várjunk produktív munkát, vessünk véget a vállalati értékkivonásnak is!

A közgazdász szerint komolyan át kell gondolni a nagyvállalkozások „pazarló” tevékenységét, amelyek keretében – termékek és szolgáltatások előállítása helyett pénzügyi trükkökből csinálnak profitot, ezt nevezi vállalati financializációnak. Tekinthetünk erre a reálgazdaságból való értékkivonásnak is.

Ilyen a részvényvisszavásárlások gyakorlata: a légitársaságok részvényvisszavásárlásba kezdtek a válság elején, aminek a nyereségét az árfolyam manipulálására és nem a munkavállalók bérére vagy beruházásra, innovációra fordították. És egyébként épp ezen vállalati korrupció miatt nincsenek most felkészülve a válság kezelésére (de a legtöbb nyugati állam nem sajnálja rájuk az adófizetői pénzt). Lazonick szerint ezek a vállalatok ezért nem tudják megfelelően kezelni a kialakult válságot és ennek a téves gazdálkodásnak meg kell szűnnie. „Ez egy tökéletes lehetőség arra, hogy betiltsák részvények visszavásárlásait” – vélekedik, rámutatva annak lehetőségére (vagy illúziójára), hogy a járvány utáni világgazdaság lehet jobb és inkluzívabb, mint a járvány előtti.

Elizabeth Warren szenátor korábban azt javasolta, hogy a nagyvállalatok csak akkor kapjanak támogatást, ha kifizetik a munkavállalókat és a foglalkoztatás fenntartására törekszenek, ha 15 dolláros minimális órabért vezetnek be, ha befejezik a részvényvisszavásárlásokat, ha nem fizetnek osztalékot, vezetői bónuszokat a támogatást követő három évben. Az adófizetői támogatás így juthat el ténylegesen a munkavállalókig, a munkahelyek megvédéséig.

Lazonick Németországot emelte ki példaként, amely a nehéz időkben alkalmazza a munkamegosztás gyakorlatát. Ha kisebb a kereslet egy vállalat termékei vagy szolgáltatásai iránt, akkor a munkavállalók a heti harminc-negyven óra helyett akár csak huszonöt órát dolgoznak. Ez a gyakorlat egészen a 19. századig nyúlik vissza, amikor az ország gazdaságának rugalmasságra és ellenállóképességre volt szüksége.

Németországban az ilyen folyamatokban nagy szerepet játszik az, hogy kifejezetten erős a szakszervezeti jelenlét – tette hozzá a közgazdász. Dániában pedig létezik egy modell, amelyet a „flexicurity” névvel írnak le. Ez a rugalmasság – flexibility – és a biztonság – security – szóból tevődik össze. Ez a gazdasági modell is a hatékony munkavégzésre sarkallja az embereket, az élethosszig tartó tanulás népszerűsítésével, hiszen célja egyfajta megélhetési biztonságot teremteni, de nem célja, hogy ez egyetlen munkahelyhez kötődjön.

Az északi országok a közgazdász szerint abban az esetben sem feledkeznek meg az emberekről, ha azok elvesztik a munkahelyüket, mivel a kormányzat támogatást nyújt abban, hogy az állampolgárok tanuljanak és fejlesszék képességeiket. „Mindenképpen tanulhatnánk ezekből a rendszerekből” – fejezte be gondolatmenetét Lazonick.

Úgy tűnik tehát, hogy az alapjövedelem sok esetben azt a problémát leplezi, amikor az állam megfeledkezik a munkavállalókról és az állam által hagyományosan nyújtott bonyolult (köz)szolgáltatáscsomagot – az egészségügytől az átképzésig – inkább egyösszegű segély kifizetésével helyettesítené, a sokkal könnyebb útra lépve. (És akkor még az alapjövedelemről, mint politikai eszközről és egy széles, kiszolgáltatott társadalmi csoport létrehozásának eszközéről nem is tettünk említést.)

Progresszív közgazdászok a munka és az oktatás mellett

Louis-Philippe Rochon kanadai progresszív közgazdász arra is rámutatott, hogy az alapjövedelem csak egy rejtett támogatás a munkaadóknak, ami akár a bérek csökkenéséhez vezethet, elkényelmesítheti a munkáltatókat. Továbbgondolva érvét, egy alapjövedelem a vállalatot elkényelmesítheti, szemben egy kapacitásokat növelő hitellel. Előbbi lehetővé teszi, hogy a cég alacsonyabb bért fizessen, utóbbi pedig arra kényszerít, hogy a vállalkozás jobbá váljon és magasabb hozzáadott értéket állítson elő.

Rochon úgy véli, hogy az alapjövedelem ötlete nagyszerű, de azért a gyakorlatban az igazán hatékony és követendő cél az, hogy mindenki kapjon munkát, aki dolgozni akar. Szerinte ez nem utópia és nem lehetetlen, a teljes foglalkoztatás megvalósítható, csak a legtöbb kormány egyszerűen nem akarja elérni ezt a helyzetet.

Robert Skidelsky, a világhírű brit gazdaságtörténész szerint is a munkahelyteremtés lehet a megoldás a válságkezelésre. A közgazdász cikkében amellett érvelt, hogy a képzések elengedhetetlenek a hosszú távú fejlődéshez.

Ehhez pedig az 1929-es nagy összeomlás utáni közgazdász, John Maynard Keynesés elveit a gyakorlatban megvalósító amerikai elnök, Franklin D. Roosevelt stratégiáját kell követni.

Eltörölhetjük a munkanéküliséget, először az ipari forradalom óta

Ma még az IMF is úgy véli, hogy megszorítások helyett nagy kormányzati beruházási programokkal kell élénkíteni a gazdaságot és munkahelyeket teremteni, véli Skidelsky. Ezzel az IMF egyébként ma már épp azt a magyar gazdaságpolitikai modellt ajánlja a világ országainak, amiért hazánkat 2010 után még komolyan kritizálta, elismerve, hogy a megszorításokat elutasító magyar modell bizonyult eredményesnek – erről nyilatkozott a Makronómnak adott exkluzív interjúban Palotai Dániel, akit az IMF első magyar igazgatójának neveztek ki ősszel.

Skidelsky saját hazáját sürgeti a teljes foglalkoztatás megteremtésében, kiemelve, hogy egymillió fiatal, 25 év alatti brit van, aki nem dolgozik, de nem is tanul és képzéseken sem vesz épp részt.

A szakértő a kormányt az „utolsó foglalkoztatási mentsvárnak” tartja, a munkahelyteremtés végső védvonalának. Mielőtt közgazdászok „bebizonyították”, hogy a nem kívánt munkanélküliség a szabad piacgazdaságban nem létezik, az államok még rutinszerűen teremtettek munkahelyeket a válságokban, közmunkaprogramokon keresztül.

A jövőre nézve persze hozzáteszi, hogy míg száz éve a heti 50 órát dolgozók tömegei jelentették, hogy megvalósult a teljes foglalkoztatás, 30 év múlva akár heti 30 óránál kevesebb munkát is érthetünk a kifejezés alatt. Ezt a technológiai fejlődés teszi lehetővé, de fontos, hogy a termelékenységi javulást a bérek is kövessék, ami a munkavállalók alkuerejétől is függ.

Ma már látszik, hogy küszöbön áll a hatékony védőoltás és ezzel az egészségügyi válság megoldódhat 2021 tavaszára, de az is egyértelmű, hogy a gazdasági krízis egyes gazdaságokban, szektorokban és társadalmi csoportokban nem múlik el azonnal, egy oltással (a legszegényebb országok egyébként csak évekkel később juthatnak hozzá a vakcinákhoz).

A világ legtöbb országa ezért munkahelyteremtésen dolgozik: Joe Biden 700 milliárd dollárral támogatná a feldolgozóipart és az innovációt, de Franciaország is 2021-ig hosszabbította meg a munkahelyteremtést célzó programját.

Nem túl sikeres gyakorlat

Finnországban a világon elsők között egy program keretén belül modellezték azt, hogyan hat az alapjövedelem, mint biztonsági háló a munkakeresők viselkedésére. 2017 januárjától 2018 decemberéig kétezer munkanélküli jelentkezett a programra, ahol havi 560 eurót kaptak feltétel nélkül. A kísérlet végére a foglalkoztatottság szintje nem nőtt, de a résztvevők azt mondták, hogy sokkal boldogabbak és kevésbé stresszesek lettek. Ez nagyjából a józan ész alapján várható eredmény: az ingyenpénz hatására kevesebbet vagy nem dolgozunk, és ez átmenetileg legalábbis örömmel tölt el.

Hosszan sorolhatnánk még azokat, akik szerint az alapjövedelemnek nevezett divatot – vagy politikai terméket – komoly fenntartásokkal kell kezelni. Lazonick üzenete is megerősíti ezt: az alapjövedelem egy-két hónapig kezelheti a problémát, de hosszú távon csak a munka növelheti a gazdasági jólétet.

Lazonick gondolatai aktuálisabbak, mint valaha: miközben a hazai balliberális pártok egy kilúgozott alapjövedelem mellett kampányolnak, a munkahelyeket védő és újakat létrehozó magyar megközelítés első sikerei már látszanak, a közgazdászvilág színe-java pedig felsorakozik a teljes foglalkoztatás, mint válságkezelő eszköz mellett.

A baloldali erők közötti egyik fő törésvonal is az lehet a jövőben, hogy a pragmatikus és társadalmilag építő modell, vagy egy nehezen értelmezhető, önmagában szerény jólétnövelő hatásokkal bíró, utópisztikus megoldás mellett döntenek, amelynek hosszú távú, strukturális gazdasági hatásai nehezen beláthatók.

Címlapkép: WEF.