Negyedével csökkent a német gépipari export a második negyedévben

2020. augusztus 19. 09:55

Csaknem a negyedével csökkent a német gépipari export az idén a második negyedévben – ismerteti a VDMA (Verband Deutscher Maschinen- und Anlagenbau e. V.) ágazati szakmai képviseleti szervezet a honlapján kedden megjelent közleményében.

2020. augusztus 19. 09:55
null

A gépipari és gyárépítő ágazatban 22,9 százalékkal 35,2 milliárd euróra csökkent az export a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest a mintegy 3300 tagvállalattal rendelkező VDMA közleménye szerint.

Áprilisban és májusban egyaránt 28 százalékos volt a visszaesés az előző évihez képest, júniusban viszont már kevésbé drasztikus, 12 százalékos.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

A közvélemény-kutatók változtatnak Magyarországon: elkezdenek közelíteni a valósághoz

A közvélemény-kutatók változtatnak Magyarországon: elkezdenek közelíteni a valósághoz
Tovább a cikkhezchevron

Az első negyedévben az export még „csak” öt százalékkal csökkent az előző évihez képest. Az év első hat hónapjának exportja pedig 14 százalékkal marad el a 2019 első félévitől. Ennél nagyobb első félévi visszaesés csak 2009-ben, a pénzügyi és gazdasági válság idején volt.

„A vállalatok egy kicsit már fellélegezhetnek ugyan, de

 – mondta Ralph Wiechers, a VDMA vezető közgazdásza. Hozzátette, hogy „a főbb gépipari felvevőpiacoknak ehhez még jobban felül kell kerekedniük a járvány következményein, és a befektetői bizalomnak is meg kell még erősödnie.”

A második negyedévben a német gépipari export 27,7 százalékkal csökkent az uniós tagállamok irányába. A legnagyobb mértékben a Nagy-Britanniába irányuló export csökkent, 36,4 százalékkal, a spanyolországi 32,1 százalékkal, az olaszországi 31 százalékkal, a franciaországi pedig 28,2 százalékkal esett vissza.

Az első hat hónapban a német gépipari export 17,3 százalékkal csökkent az Európai Unióba. Oroszországba viszont az év első felében 4,5 százalékkal nagyobb értékben exportált gépipari termékeket Németország, mint tavaly.

Az Egyesült Államokba a második negyedévben 23 százalékkal csökkent a német gépipari export, a Kínába irányuló viszont csak 7,9 százalékkal ment lejjebb. Kína így jó úton halad afelé, hogy beérje az Egyesült Államokat a legfontosabb német exportpiacok listáján. „Kínában kifejezetten erőteljes gazdasági fellendülésnek lehetünk tanúi, elsősorban a termelőiparban, ami a német gépipari export jelentős növekedésében is megmutatkozik” – mondta a VDMA vezető közgazdásza, Ralph Wiechers.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!