Elhitették a kis országokkal, hogy el kell adniuk a stratégiai cégeiket – 13 közgazdász a koronavírus utáni világgazdaságról

Joseph Stiglitz: Jobb egyensúlyra van szükség a globalizáció és az ellenálló képesség között

A közgazdászok régebben megmosolyogták azon felvetéseket, miszerint az országoknak élelmiszer- vagy energiabiztonságra kellene törekedniük. Egy globalizált világban, ahol a határok már nem számítanak, szerintük mindig lesz olyan más ország, akihez fordulhatunk, ha valami nehézség lép fel a saját házunk táján.

Ezúttal azonban a határok hirtelen nagyon fontossá váltak, hiszen az országoknak nagy szükségük van maszkokra és orvosi eszközökre és nagy küzdelmet folytatnak az ellátás biztosításáért. A koronavírus-válság arra emlékeztet, hogy

– ismeri el Joseph Stiglitz, a Columbia Egyetem professzora a Foreign Policy cikkében.

A látszólag hatékony globális ellátási láncok (röviden a multik) felépítéséhez a cégek az egész világon megkeresték minden egyes lánchoz a legolcsóbb termelőt. Rövidlátók voltak és egy olyan rendszert, vagyis láncot építettek fel, amely nem ellenálló, nem eléggé diverzifikált (azaz nem áll sok lábon, nem elég stabil) és amelynek nagyon érzékeny pontjai vannak.

Mint a közgazdász emlékeztet, a „just-in-time” beszállítói rendszer, illetve gyártás és forgalmazás lényege, hogy a cégek még azon is spóroljanak, hogy készletet kelljen tartaniuk – számukra a legideálisabb az, ha a beszállítótól az alkatrész éppen abban a pillanatban esik be a gyárba, amikor azt be kell szerelni az autóba.

Stiglitz azonban úgy véli, meg kellett volna tanulnunk a 2008-as pénzügyi válságból, hogy mennyire fontos az ellenálló képesség. Szerinte olyan összekapcsolt pénzügyi világrendszert hoztunk létre, amely hatékonynak tűnt és talán alkalmas volt a kisebb sokkok elnyelésére, de strukturálisan nagyon törékeny. Ha nem történtek volna nagymértékű kormányzati mentőakciók, akkor a rendszer összeomlott volna, amikor az ingatlanbuborék kipukkant 2008-ban. Nyilvánvaló, hogy ezt a leckét a világ nem tanulta meg.

A válság után egy olyan gazdasági rendszert kell felépíteni, amely kevésbé rövidlátó, ellenállóbb és jobban tudatában van annak, hogy a gazdasági globalizáció manapság messze felülmúlja a politikai globalizációt, tehát a gazdasági egységesülés a világban sokkal előrébb tart, mint a politikai. Mindaddig, amíg ez a helyzet,

– véli Stiglitz, utalva arra, hogy a gazdasági globalizáció és a politikai töredezettség közötti feszültséggel tisztában kell lenni, ezek realitásával számolni kell.

Robert J. Shiller: Háborús légkör nyitott ajtót a változásnak 

A világban gyakran történnek alapvető változások, nem egyszer nagy háborúk idején. Noha most az ellenség egy vírus, nem pedig egy idegen hatalom, mégis háborús légkör alakult ki, amelyben a korábban elképzelhetetlen mértékű változások is elképzelhetőnek tűnnek.

A szenvedéssel és a hősies narratívákkal teli légkör együtt terjed a betegséggel. A háború ennek hatására nem csak egy országon belül, hanem az országokon átívelően is összehozza az embereket, mivel közös ellenségük van, jelen esetben a vírus. Azok, akik fejlett országokban élnek, jobban együtt érezhetnek a szegény országokban szenvedőkkel, mert hasonló tapasztalatokkal bírnak, ami nem túl gyakori eset. A járvány számtalan internetes találkozón is összehoz minket. Hirtelen a világ sokkal kisebbnek és intimnek tűnik – írja a Yale Egyetem professzora.

Van remény arra, hogy a világjárvány megnyitotta a lehetőségek ablakát a világ szenvedéseinek kezelésére szolgáló új módszerek és intézmények létrehozására, ideértve a hatékonyabb intézkedéseket a nagyobb egyenlőtlenségek felé mutató gazdasági tendenciák megállítására. Talán a számos kormány által az egyéneknek nyújtott rendkívüli segélyek egyszer egy egyetemes alapjövedelemhez vezetnek – veti fel a Nobel-díjas közgazdász.

Az Egyesült Államokban pedig szerinte a jobb és egyetemesebb egészségbiztosítás ügye kaphatott most új lendületet. Mivel mind ugyanazon az oldalon vagyunk ebben a háborúban, motivációkat találhatunk olyan új nemzetközi intézmények felépítéséhez, amelyek lehetővé teszik az országok közötti jobb kockázatmegosztást. A háborús légkör egyszer majd újra elhalványul, de ezek az új intézmények fennmaradhatnak, mindannyiunkat szolgálva. Schiller tehát azokhoz csatlakozik, akik szerint a koronajárvány akár erősödő, jobb nemzetközi együttműködéseket is eredményezhet.

Gita Gopinath: Az igazi kockázat az, hogy a politikusok kihasználhatják a félelmeinket

Néhány hét alatt drámai eseményláncolat – tragikus emberi veszteségek, megbénult globális ellátási láncok – tette nyilvánvalóvá a nyitott határok sebezhetőségét.

Ha az integrált globális gazdaság támogatására már a koronavírus kitörése előtt is csökkent az akarat, akkor a világjárvány valószínűleg csak felgyorsítja azt a folyamatot, amely során

A globális ellátási láncokba kapcsolódó cégek saját maguk tapasztalták meg a kölcsönös függőségükben rejlő kockázatokat és a zavarok által okozott nagy veszteségeket. A jövőben ezek a cégek valószínűleg jobban figyelembe veszik e rizikókat, ami helyi és erősebb, de kevésbé globális ellátási láncokat eredményez majd – véli Gina Gopinath, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezető közgazdásza.

A feltörekvő piacokon, amelyek globalizációja magában foglalta a folyamatos nyitást a tőkeáramlások előtt, kockázatos, hogy most fordul a kocka és a tőkekontrollok újbóli bevezetése mehet végbe, amint ezen országok védekezni igyekeznek a hirtelen gazdasági leállás ellen. És miközben fokozatosan visszatér a gazdasági élet világszerte, az emberek egyénileg is újragondolhatják a kockázatokat és határozatlan időre dönthetnek úgy, hogy korlátozzák az utazást, megfordítva ezzel a növekvő nemzetközi mobilitás utóbbi fél évszázadban megfigyelhető folyamatát – írja a Foreign Policy.

A valódi kockázat azonban Gopinath szerint az, hogy az emberek és a vállalatok elmozdulását a globalizáció felől egyes politikai döntéshozók „rosszra” is felhasználhatják, ez alatt értve a protekcionizmust és az emberek mozgásának korlátozását. Gopinath úgy látja, hogy a globális vezetőknek kell megakadályozniuk mindezt, megőrizve a nemzetközi egység szellemiségét.

Carmen M. Reinhart: Újabb szög a globalizáció koporsójában

Az első világháború és a korai 1930-as években bekövetkezett globális gazdasági válság beindította a globalizáció korábbi korszakának hanyatlását. A kereskedelmi akadályok és a tőkekontrollok újjáéledésén túl az a tény is magyarázza ezt a leállást, hogy akkoriban az összes ország több mint 40 százaléka ment csődbe, köztük sokan az 1950-es évekig vagy még annál későbbig is kiszorultak a globális tőkepiacokról. A második világháború végétől kialakuló új Bretton Woods-i rendszer széles körben korlátozta a tőkeáramlásokat, messzire távolodva a kereskedelem és a pénzügyek korábbi globális korszakától – érvel a Harvard Kennedy School professzora a cikkben.

A modern globalizációs ciklus a 2008-as pénzügyi válság óta számos csapással szembesült: az európai adósságválság, a Brexit és az USA-Kína kereskedelmi háború is visszavetette Reinhart szerint.

Hozzáteszi, hogy

recessziójuk ráadásul mély és hosszú lehet. Mint az 1930-as években, ennek hatására az államcsődök száma valószínűleg ezúttal is növekedni fog. A kereskedelem és a tőkeáramlás korlátozására irányuló intézkedések pedig ismét teret nyernek. 

A koronavírus előtti globális ellátási láncokkal és a nemzetközi utazás biztonságával kapcsolatos kétségek illetve a nemzeti szintű szükségletek önálló ellátásával és az ellenálló képességgel kapcsolatos aggodalmak valószínűleg továbbra is fennállnak majd, még akkor is, ha a járványt ellenőrzésünk alá hajtjuk – vélekedik a szakértő.

Adam Posen: A járvány még rosszabbá teszi a gazdasági gyengélkedést

A Peterson Institute for International Economics elnöke úgy véli, a járvány négy területen is alapvető változást hoz. A világjárvány okozta válságok visszafordíthatók lehetnek egy komolyabb „műtéttel”, de nagymértékű beavatkozás nélkül krónikus és káros hatásúak maradnak. Az első terület a szekuláris stagnálás (ez egy hosszú távú, nagyon lassú gazdasági növekedést jelent), amit alacsony termelékenységi növekedés és a magánbefektetések alacsony hozamai, illetve a deflációhoz közeli árak jellemeznek. A helyzet romolhat, mivel az emberek továbbra is kerülik majd a kockázatot és többet takarítanak meg a világjárvány következtében, amely tartósan gyengíti a keresletet és az innovációt is.

Másodszor, növekednek a különbségek a gazdag és a szegény országok ellenálló képességében is.

Harmadsorban, a fejlődő gazdaságok látszólagos kockázatossága miatt a világ továbbra is túlzottan függ majd a dollártól a finanszírozás és a kereskedelem terén. Még ha az Egyesült Államok kevésbé vonzóvá válik is a beruházások számára, vonzereje növekszik a világ többi részéhez viszonyítva, ami folyamatos elégedetlenséghez vezethet a fejlődő világban.

Végül, a gazdasági nacionalizmus egyre inkább arra készteti a kormányokat, hogy elzárják saját gazdaságukat a világ többi részétől. Ez soha nem eredményez teljes önellátást vagy bármi hasonlót, de erősíti az első két trendet – vélekedik Posen.

Eswar Prasad: Jegybankok a válságok elleni frontvonalban 

A világjárvány által okozott gazdasági és pénzügyi csapások mély sebeket hagyhatnak a világgazdaságban. Az USA jegybankjaként funkcionáló Fed eszközvásárlásokkal erősítette meg a pénzügyi piacokat, és dollárlikviditást biztosított más központi bankok számára. Az Európai Központi Bank kijelentette, hogy az euró támogatását illetően nem ismer korlátot és bejelentette, hogy nagy mennyiségben vásárol állami és vállalati kötvényeket, valamint egyéb eszközöket.

A feltörekvő piaci központi bankok is, mint például az Indiai Reserve Bank, rendkívüli intézkedéseket fontolgatnak – véli a Cornell Egyetem professzora.

Prasad szerint a kormányok által biztosított költségvetési gazdaságösztönzés a jegybankival szemben politikailag bonyolultnak és nehézkesnek bizonyult, illetve gyakran nehezen terelhető abba az irányba, ahol arra a legnagyobb szükség van.

A központi bankárok azonban, ha óvatosak és konzervatívak, meg tudják mutatni, hogy kétségbeesett időkben képesek agilitással, merészséggel és kreativitással cselekedni. Még akkor is, amikor a politikai vezetők nem hajlandóak összehangolni politikáikat, a központi bankárok összehangoltan cselekedhetnek – veti fel Prasad.

A központi bankok immár beépültek a gazdasági és pénzügyi válságok elleni első és legfontosabb védelmi vonalba. Előfordulhat, hogy ezt a hatalmas új szerepet, valamint a rájuk rótt irreális terheket és elvárásokat megbánják még, vélekedik a közgazdász.

Adam Tooze: A „normális” gazdaság soha nem tér vissza

A korlátozások kezdetén az első gondolata mindenkinek a történelmi analógiák keresése volt: 1914, 1929, vagy 1941? Azóta egyre inkább előtérbe került a sokk történelmi újdonsága. Van valami új és szörnyű a nap alatt – véli Tooze, a Columbia Egyetem történésze.

Több ország sokkal mélyebb és vadabb gazdasági sokkal néz szembe, mint valaha korábban. Az olyan ágazatokban, mint például a kiskereskedelem, amely az online verseny heves nyomásának van kitéve, az átmeneti lezárás véglegesnek bizonyulhat.

Munkavállalók milliói, kisvállalkozás-tulajdonosok és családtagjaik néznek szembe katasztrófával. Minél tovább tartjuk fenn a lezárást, annál mélyebbek a gazdasági sebek és annál lassabb a fellendülés.

Amit hitünk szerint tudunk a gazdaságról és a pénzügyekről, a valóság radikálisan megcáfolta Tooze szerint. A 2008-as pénzügyi válság sokkja óta sokat beszélünk arról, hogy radikális bizonytalansággal kell számolni a világgazdaságban.

Tanúi vagyunk a második világháború óta a legnagyobb együttes költségvetési erőfeszítésnek a világon, de már egyértelmű, hogy ezek első fordulója sem feltétlenül elég. A felhalmozódott adósságok leépítése érdekében a történelem néhány radikális alternatívát mutat, ideértve az infláció felrobbantását vagy a szervezett államcsődöt, ami Tooze szerint nem olyan ijesztő, mint aminek tűnik, ha a kormányzat jegybank által tartott adósságát érinti.

Ha a vállalkozások és a háztartások reakciója a kockázatkerülés és a biztonságba menekülés lesz, akkor ez a gazdasági stagnálást erősíti fel. Ha a válság hatására felhalmozott adósságokra a válasz a megszorítás lesz, akkor a helyzet még rosszabb. Ehelyett

Laura D’Andrea Tyson: Sok elveszett munkahely soha nem tér vissza

A világjárvány és az azt követő kilábalás felgyorsítja a munka világának folyamatos digitalizálását és automatizálását. Ezek olyan tendenciák, amelyek az alacsonyabb végzettséget igénylő munkahelyeket leépítették, miközben az utóbbi két évtizedben növelték a magasan-képzett munkahelyek számát, és hozzájárultak a medián bérek stagnálásához és a jövedelmi egyenlőtlenségek növekedéséhez.

A kereslet változásai megváltoztatják a GDP jövőbeli összetételét. A szolgáltatások részesedése a gazdaságban továbbra is növekszik.

a kiskereskedelemben, a vendéglátásban, az utazásban, az oktatásban, az egészségügyi ellátásban és a kormányzatban, mivel a digitalizáció megváltoztatja a szolgáltatások szervezésének és nyújtásának módját – mutat rá a University of California (Berkeley) professzora.

Számos alacsony fizetésű, alacsony képzettséget, személyes szolgáltatást nyújtó munka, különösen a kis cégek által nyújtott szolgáltatások nem térnek vissza a végleges fellendülés után. Azonban nőhet az igény az olyan alapvető szolgáltatásokra, mint a rendvédelem, a tűzoltás, az egészségügy, a logisztika, a tömegközlekedés és az élelmezés. E területeken új munkalehetőségek jöhetnek létre, és nőhet a nyomás a bérek emelésére és a juttatások javítására ezekben a hagyományosan alacsony bérű ágazatokban.

és olyan új „hordozható” juttatási rendszerekhez vezet, amelyek mozognak a munkavállalókkal és kibővítik a munkáltató fogalmát. Új, olcsó, digitálisan továbbított képzési programokra lesz szükség az új munkahelyekhez szükséges készségek biztosításához. Sokan kezdenek függeni a távoli munkavégzés lehetőségétől, így a Wi-Fi, a szélessávú és egyéb infrastruktúra jelentős és befogadó kiterjesztésére lesz szükség a gazdasági tevékenység felgyorsuló digitalizálásának lehetővé tétele érdekében.

Kishore Mahbubani: Kína-centrikusabb globalizáció 

A koronavírus világjárvány felgyorsítja a már megindult változást: az USA-központú globalizációtól a Kína-központúbb globalizáció felé haladunk majd. 

Miért folytatódik ez a trend?

A szabadkereskedelmi megállapodások mérgezőek, Donald Trump amerikai elnökkel vagy nélküle is – vélekedik a National University of Singapore kutatója.

Miért nem? Ennek mélyebb történelmi okai vannak: a kínai vezetők ma már jól tudják, hogy a kínai megaláztatás 1842-tól 1949-ig terjedő évszázadának a kínai elit saját önelégültsége és a világtól való elszigetelődés hiábavaló erőfeszítései voltak az okai. Ezzel szemben a kínai gazdasági fellendülés az elmúlt évtizedekben a nyitás és a globális elkötelezettség eredménye volt. A kínai emberek kulturális önbizalma is nő, úgy vélik, hogy a világon bárhol versenyképesek.

Következésképpen az Egyesült Államoknak két választási lehetősége van. Ha elsődleges célja a globális hatalom fenntartása, akkor zéró összegű geopolitikai versenyt kell folytatnia Kínával, politikai és gazdasági szempontból is. Ha azonban az Egyesült Államok célja az amerikai emberek, jólétének javítása, akkor együtt kell működnie Kínával. Az együttműködés lenne a jobb választás. Tekintettel azonban a Kína felé mutató mérgező amerikai politikai környezetre, a bölcsebb tanácsokat valószínűleg nem fogadják meg.

Christian Anton Smedshaug a Makronómnak: Megszűnhet az euró

Nem csak a Foreign Policy faggatta a szakértőket a válság következményeiről. A Makronómnak nyilatkozott a befolyásos norvég elemző, Christian Anton Smedshaug is, aki kiemelte, hogy a globalizáció összes jól ismert gyengesége most egyszerre mutatkozik meg. Szerinte tudtuk, hogy probléma a túlzott termelési függőség Kínától és Ázsia egyes részeitől. „A nyugati országokban a túl nagy fogyasztás és a túlzott adósság is probléma, az egész pedig nagyban függ a túlértékelt részvénypiactól.

hogy rendkívül érzékennyé válnak arra, ha bárhol a világon valami megáll. Az összes problémát ismertük eddig is, ezek teszik sérülékennyé a gazdaságainkat.  Most nem lehetséges oly módon megmenteni a gazdaságokat, ahogyan tettük a pénzügyi válság után. Tennünk kell valamit, amivel megelőzzük a reálgazdaság pusztulását. Remélhetőleg ha lesz is rombolás, az egy kreatív rombolás lesz, nem egyszerűen rombolás” – mondta.

Most is azok a nemzetgazdaságok vannak jobb helyzetben, amelyeknek sikerült gondoskodni a legfontosabb termelő szektoraiktól és amelyek itt biztosítani tudták, hogy ezek nemzeti tulajdonban maradjanak. Ma ezek a gazdaságok építhetnek valamire, nekik van honnan elindulni.

Emellett stratégiai elemzés alá kell vetni, hogy mely gazdasági szektorokat kell megerősíteni és felépíteni. És hogy mely ágazatokban alakíthatók ki stratégiai együttműködések a viszonylag közel lévő más országokkal. Az Airbus egy nagyívű európai együttműködés Németország és Franciaország között, ez a legmagasabb szintű példa, de erre van szükség, ezt meg kell ismételni más stratégiai ágazatokban, olyan országok között, amelyek politikailag és földrajzilag is közel állnak egymáshoz.

Végtelen gyakorlati példa van tehát ma is arra, hogy merre kell mennünk a hiperglobalizált rendszer újratervezéséhez. 

Láttuk ezt a pénzügyi, az euró, a migrációs és a jelenlegi válságban is” – árulta el az elemző a Makronómnak.

„Úgy tűnik, az unió csak akkor működik jól, amikor jó szelek fújnak, amikor egyébként is minden rendben. Korábban a Financial Times írt arról, hogy az unió a globalizáció legnagyobb teljesítménye. Megvan a négy szabadság, nagyjából akadálymentesen, különböző nemzeti határokat átívelve. Tehát egy tökéletes globalizációnak tűnik regionális szinten. A baj csak az vele, hogy egyetlen válságban sem segített. A koronahelyzet lehet az utolsó nagy válságpélda arra, hogy miért kell megváltoztatni a rendszert. Mert már most is azt látjuk, hogy

Az állam szerzi be az egészségügyi felszerelést, felelősséget vállal, kezeli a gazdasági válságot. 

Ezekből nagyon is világossá válik, hogy ki kezeli valójában a válságot. A nemzetállam. Ami lezárja a határait ha kell és felhasználja a gazdasági-pénzügyi rendszerét, erőforrásait. Az angolszász országok is erre az útra léptek a brexittel és Trumppal. Trump hatalomra jutásával egyből elkezdte újratárgyalni a NAFTA-egyezményt, vámokat vezetett be és tárgyalásokba kezdett Kínával, hogy visszavigye a termelést Amerikába” – tette hozzá Smedshaug.

„Érdekes, hogy épp az angolszászok léptek az elsők között a jelenlegi globalizációs útra Thatcherrel és Reagannel. De most ők hagyják el az elsők között a hajót Johnsonnal és Trumppal. 

– utalt arra, hogy gazdaságpolitikai modellváltás következhet, a globalizmus bukásával.

Andreas Nölke a Makronómnak: A liberális kapitalizmus válságát éljük

A német politikatudós, Andreas Nölke szerint a 2020-as évtized a szervezett, irányított kapitalizmus kezdetét jelenti a világon, a korábbi, liberális kapitalizmussal szemben.

„A nagyvállalatok kimentését ahhoz a feltételhez kell kötni, hogy befejezik-e a saját részvényeik vásárlását, vagy elhagyják-e az alacsony adózású adóparadicsomokat. Feltételnek kell lennie, hogy méltányosan bánnak-e a munkaerővel és a környezettel. Nem vagyok biztos benne, hogy minden kormányzat figyelembe veszi ezeket a körülményeket” – mutatott rá Nölke, hogy az új gazdasági modell felépítését a válságban érdemes elkezdeni.

Ennek ugyanakkor nem kell háborús gazdaságnak lennie, lehet ez akár egyfajta szociáldemokrata kapitalizmus is. Gondoljunk a harmincas évekre például, amikor a szervezett kapitalizmus a New Deal formájában öltött testet az Egyesült Államokban, de természetesen fennáll a veszély, hogy a szervezett kapitalizmus háborús gazdaság formájában jelenik meg” – mondta el a politikatudós.

Richard Grieveson a Makronómnak: Visszatér az állam és a nemzeti tulajdon

„Lesznek a világban mély recessziók a közeljövőben, és lesznek nagy költségvetési hiányok is, így

– árulta el a bécsi közgazdász. Hozzátette, hogy a következő egy-két évben a legtöbb helyen nem ez lesz a fő kérdés, a központi bankoktól is óriási likviditás érkezik a gazdaságba segítségként euróban, frankban, jenben, mindenben. „Rengeteg pénz van a globális gazdaságban az utóbbi tíz évben, ez megtalálja az útját, Közép-Európába is jut belőle” – fogalmazott. A következő év végén viszont majd szembesülünk azzal, hogy valahogy le kellene dolgozni az adósságot. „Veszélyes kísérlet jelentős adósságból kezelni a válságot, mert ha nem sikerül erős nominális növekedést elérni, akkor hosszú időbe fog telni az arány leszorítása elfogadható szintre.

egy olyan időszakban, amikor a növekedés jó eséllyel egyébként is szerény lesz”  – mondta el. Richard Grieveson rámutatott a kellemetlen igazságra: semmiféle garancia nincs arra, hogy az eladósodó országok növekedése beindul a későbbiekben, ezzel azonban a gazdag országok most a legkevésbé sem foglalkoznak.

Csak most kezdjük látni, hogy miként alakulhat át a világgazdaság és az élet a következő évtizedekben. A szakértő szerint az Egyesült Államok például a vírusválság következtében szembesült azzal, hogy az amerikai gyógyszerek kilencvenhét százaléka Kínában készül. Grieveson nem tudja elképzelni, hogy ez így folytatódjon.

Nehéz megmondani, milyen messzire távolodunk el tőle, mindenesetre a Kína–Amerika-kapcsolat romlott. Donald Trump amerikai elnök Kínához való ellenséges viszonyulása széles körű támogatást élvez hazájában. A kínaiak csak részben csatlakoztak a globalizációhoz, a globális technológiák előnyeit viszont nagyon is élvezik.”

Az is változásokat indíthat el, hogy a nagyvállalatok rájönnek, hosszúra nyúltak a termelési láncok, igen sok országot felölelő termelés zajlik, ami rendkívül sérülékennyé teszi őket. Nagy és erős cégek is kritikus helyzetbe kerülnek most, ezért a lokalizáció, a gyártás hazahozatala valószínűsíthető. „Ez érdekes lehet Magyarország számára, mivel a magyar gazdaság is versenyez Ázsiával bizonyos szektorokban a nemzetközi nagyvállalatok becsábításáért.

– állítja a kutató.

És nemcsak visszatér a termelés, innovatívabbá is válik, lökést kap a digitalizáció, amely a válság egyik nyertes területe lesz. „A digitalizáció ugrásszerű fejlődése visszahat a globalizációra is. Az emberek rájönnek, hogy nem kell fizikailag mindenhol jelen lenni, sok személyes találkozó szükségtelenné válik” – mondta a Makronómnak.

A válság hatására emellett mindinkább felismerik az országok, hogy a legfontosabb ágazataikon múlhat a gazdaság és a társadalom túlélése, ezért jobban óvják majd a kritikus infrastruktúrát. Ezeken a területeken – mint például a gyógyszerek, az egészségügyi felszerelések és az élelmiszer előállítása, a bankszektor, a közművek – a vállalatok nemzeti tulajdonlására fognak törekedni.

Felvetésünkre a szakértő kiemelte, sok tekintetben nem 2008-hoz, hanem háborúhoz kell hasonlítani a jelenlegi helyzetet. A világháborúban is számos iparágat átállítottak Németországban, hogy valami mást gyártsanak. „Most sem kell új autó senkinek, ezért egészségügyi eszközöket kezdtek gyártani. Ezek a vészhelyzeti lépések új struktúrát adhatnak az iparnak, de az intézkedések és a hatásaik tartóssá válhatnak a »háborús« helyzet után is. Az állam megnövekedett szerepe a világháború után is megmaradt a gazdaságokban, nem álltak teljesen vissza a korábbi állapotukba. A termelés nemzeti tulajdonba vétele, az állam szerepének erősödése, az egészségügyi finanszírozás növelése mind potenciális következménye lehet ennek 
a helyzetnek.”

a brexitben, Trump megválasztásában és az olasz és a magyar politikában is ezt lehet felfedezni. Egyre erősebb figyelem irányul az államra. Hozzáteszi: 2008 után egyébként is felértékelődött a nemzetállam, a mostani válság e trendet csak tovább erősíti.

Görög pénzügyminiszter a Makronómnak: Konzervatívabbakká válunk

„A 2008-as válság előtti időszakkal ellentétben most nem a pénzügyi hurráoptimizmus volt a probléma, hanem az, hogy távoli, digitalizált, anonim, nem nemzeti termékeket és szolgáltatásokat imádtunk és üldöztünk” – árulta el a Makronómnak a közgazdasági elmélettörténetben is jártas Nicos Christodoulakis volt görög pénzügyminiszter, aki könyvet írt arról, hogyan változtatták meg a gazdasági gondolkodást a gazdasági válságok.

„Két dolgot fedezünk fel újra és értékelünk fel. Az egyik a nemzetállam szükségessége, hogy döntéseket hozzon és gondunkat viselje a nehéz időkben. Szintén, sosem látott erejű nemzetállami közpénzügyi beavatkozások jönnek a gazdaságba, hogy talpraálljunk a külső eredetű katasztrófából – ennek megtételére senki más nem hajlandó az államon kívül. 

A családi kötelékek erősödnek, a barátokat és a találkozókat tekintve válogatósabbak leszünk. Számos tevékenység az otthonainkban, az otthonok körül valósul meg, így a lakhatás egy komoly problémává válik a nagyvárosi, milleniumi családok számára. Valószínűleg a többség konzervatívabbá is válik, kevésbé lesz hajlamos a társadalmi konfliktusokra, a politikai részvételre. Ami kár, mert úgy hiszem, közös cselekvésre és tervekre van szükségünk, hogy megelőzzük a jövő válságaival szembeni felkészületlenséget” – fogalmazott a pénzügyminiszter a Makronómnak.

„Szerintem valójában soha senki nem mondta, hogy nem fontos, hogy ő maga saját nemzeti cégeket őrizzen meg a stratégiai szektorokban.

és el kell adni ezeket külföldi befektetőknek. Emlékszünk, milyen keményen reagált G. W. Bush, mikor egy amerikai kikötőt megszerzett a Katari Alap? Vagy ahogy Németország nem engedett abból, hogy a telekomcégét állami többségi tulajdonban tartsa, miközben más országokra azért nyomást helyezett, hogy adják el a sajátjukat külföldieknek? Nagyon tekintélyes ez a lista, folytathatnánk. Az államnak fenn kell tartania a stratégiai beleszólás lehetőségét a tényleg stratégiai szektorokban, a nagyvállalatok esetében. Nincs szükség napi szintű menedzsmentbe való beavatkozásba, személyi ügyek alakításába, politikai befolyásolásba. A privatizáció addig rendben van, amíg az állam létfontosságú szerepkörei nem csorbulnak” – válaszolta a szakértő kérdésünkre.

A gazdasági jövő része lesz a szakértő szerint az automatizált termelés, a távmunka és a távoktatás, egyes területeken kevesebb kereskedelemmel, mindenütt okosabb technológiákkal.

Több korlátozással a társadalmi viselkedést és a mobilitást illetően. Több figyelemmel az egészségre, a környezetre. Emellett jobb, de egyszerűbb életmód és életminőség lesz jellemző.

Az egyenlőtlenségek nagy veszélyt jelentenek, hiszen a munkapiac még rugalmasabbá válik és kevésbé lesz biztos nagy tömegek számára. Költségvetési oldalról a kormányok jobban teszik, ha elfelejtik a kiegyensúlyozott és többletes költségvetéseket egy időre” – húzta alá Christodoulakis a Makronóm hamarosan megjelenő interjújában.

Címlapkép: MTI/AP/Seth Wenig