A mostani évtized egy elvesztegetett évtized volt

„A köz- és világgazdaságtan szaktekintélyeként, akadémikusként mit gondol, a magyar gazdaság jól, mi több, jobban teljesít?

Közel sem teljesít olyan jól, mint ahogy azt a kormányzati propaganda kommunikálja. A magyar gazdaságnak sem a viszonylagos, vagyis az ország saját ligájában játszó államokhoz képesti teljesítménye, sem az ország egyedi mutatóival mérhető teljesítménye nem mondható jónak. Az azonos ligában játszó országokhoz, Romániához, Lettországhoz, Észtországhoz, Szlovákiához és a többi hasonló állam gazdaságához képest szinte minden mutatóban jelentős a lemaradás, az egy főre jutó jövedelemben éppúgy, mint a versenyképességi mutatókban. Az észtek látványosan előttünk járnak minden mutatóban, miközben 1990-ben országuk még az orosz birodalom perifériája volt.

a mostani évtized pedig, aminek a végét tapossuk, egyértelműen elvesztegetett évtized volt, minden lehetséges mutató szerint. Nemhogy nem zárkózunk fel, de még jobban lemaradtunk.

Az a tény önmagában figyelmeztető, hogy a foglalkoztatottak 10-15 százaléka külföldre távozott ebben az évtizedben. Ez egy rettenetesen magas arány, ez Moldova, Litvánia szintje. Az országon belül nincs megfelelő mennyiségű befektetési lehetőség. A nemzeti bank apparátusa, még ha szépen becsomagolva is, évek óta azt kommunikálja, hogy ha nem változik a gazdaságpolitika, nagyon nagy baj lesz. Nemzeti banki elemzők szerint a bankon kívül vélhetően el sem olvassák a jelentéseiket. A kormánypropaganda mindig 3-6 hónapos távra tekint, emiatt szinte kizárólag hamis adatokkal operálnak, ilyen rövid időtáv ugyanis semmit nem mond a fenntarthatóságról. A Gyurcsány-korszakban ugyanez történt. A 2010 utáni évtizedről pedig még azt sem lehet elmondani, hogy a minőségi tényezők kompenzálták volna a mennyiségi növekedés lassulását.

Ahová a 2008-2009-es gazdasági válság után elértünk, az nagyjából a 2006-2007-es szint.

Ez nem egy nagy teljesítmény, a víz tetejére a leszorított labda általában magától is visszatér. Mindez nem arra utal, hogy akkora sikertörténet lenne a magyar. (...)

Ha elfogadjuk, hogy a Magyarországot közel egy évtizede uraló politikai rendszer épp a legutóbbi válság hátán kapaszkodott fel atombiztosnak tűnő pozíciójába, elképzelhető, hogy a belátható időn belül érkező gazdasági visszaesés kimozdítja a helyéből? 

Szemben Tölgyessy Péterrel azt gondolom, hogy Anna nem örök, véleményem szerint nem indokolt 2030-ig tervezni, csak mert a kormányfő erre készül. Az ellenzék idén októberre szemmel látható módon képes volt rájönni, hogy a magyar választási törvény egy kétpártrendszerre szabott törvény. Ez pedig egyet jelent azzal, hogy a szerelemházasságoknak esélyük sincs,

érdekházasságokat kell kötni.

Utóbbi egyébként nemcsak lehetséges, de működőképes is. 

Csak nem olyan problémákkal kell foglalkozni, mint például a Jobbik által az állóvízbe dobott kémiai kasztráció kérdése. Ez nem is a kormány feladata. Feladata viszont a választási törvény vagy az elszámoltatás, mint ahogy feladata a globális felmelegedés kezelésének a kérdése, vagy a minőségi oktatás és az elfogadható egészségügy is. Ha a nagy egészet nézi, a széles koalíció ezekben a kérdésekben vígan tud együttműködni, mert ehhez nem kell azonos ideológiai platformon lenni. Ráadásul

a Borkai-ügyből teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a Fidesz környékén egy évtizeddel ezelőtt még tapasztalható értékközösség mára ugyancsak nyomtalanul eltűnt.

Hatalmas űr tátong az ideológia és a gyakorlat között, márpedig ez mindenfajta nemzetközi tapasztalat szerint aláássa az önkényuralmat.”

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.