A hadiipar mint gazdasági katalizátor?

„A hadiipar egyes időszakokban jelentős szeletnek számított a magyarországi ipar képzeletbeli tortájában. A második világháborút megelőző években és a háború alatt is számottevő fejlesztő- és termelőtevékenység folyt az országban, és nem kellett ahhoz sem sok idő, hogy a háborús pusztítás után a termelés újra felpörögjön. A tervutasításos rendszer által biztosított keretek és a hidegháború ennek kiváló táptalajt szolgáltatott, az ipari teljesítmény a korszak utolsó éveiben érte el a csúcspontját.

Nagyjából negyven cég és 18 ezer munkavállaló dolgozott a területen, amely hatással volt a polgári ipar több szegmensére, például a műszeriparra, a vegyiparra és a szórakoztatóelektronikai iparra is.

A kétpólusú világrendszer felbomlása, majd a rendszerváltás alapjaiban rengette meg az ágazatot, hiszen két fronton is keresletcsökkenés lépett fel: a belföldi igény a haditechnikai eszközökre gyakorlatilag eltűnt, a Varsói Szerződés biztosította exportpiacok pedig megszűntek. A fő gond az volt, hogy

a gazdasági átalakulást megfelelő szakmai megalapozottság és stratégia nélkül próbálták lekövetni,

a tervgazdálkodás után a piacgazdaság nem jelentett megfelelő alternatívát a korábbi volumen visszaállításához. A folyamatnak a gazdaság egészére erős negatív hatása volt, a hadiipar pedig az egyik legsúlyosabban érintett ágazatnak számított –

a 90-es évek végére először elhanyagolható méretűvé zsugorodott, majd a 2008-as gazdasági világválsággal szinte teljesen eltűnt.

A 2010-es évek eleje volt a fordulópont, amikor a kormány több hosszú távú tervvel állt elő, köztük a jelenleg is létező Irinyi-tervvel, amely azokat a hazai vállalatokat támogatja, amelyek élen járnak a technológiai megújulásban, és példát mutatnak a gazdaságosabb, költséghatékonyabb, fenntarthatóbb gazdálkodásban is.”

Borítókép: MTI/Mohai Balázs

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.