A gyors növekedés azonban a közlekedési szektorban hátrányokat is okoz – hívta fel a figyelmet. Az összes károsanyag- kibocsájtás egynegyedéért ugyanis a közlekedés, főként a közúti közlekedés felelős. Éppen ezért
úgy kell fejleszteni a gazdaságot, hogy közben a káros anyagok kibocsátását mérsékelni lehessen
– húzta alá Kaderják Péter.
Fóton nyolc egységből álló új elektromos töltőállomást adtak át az Auchan áruház parkolójában.
Az átadáson Polgár Gergely, az Auchan Retail Magyarország pénzügyi igazgatója arról beszélt, hogy a Teslával kötött megállapodásuk szerint a most átadott mellett Törökbálinton, az év végéig pedig további három településen, Szegeden, Miskolcon és Debrecenben adnak át új elektromos töltőállomásokat.