Távol vagyunk a nyugati bérszínvolnaltól, de a régiós versenytársakkal (csehek, szlovákok és lengyelek) sem álljuk a sarat. Ha pedig átszámoljuk a »fizut« euróba, svájci frankba, vagy angol fontba, ugrunk a Dunába - annyira semmit sem ér a havi fix.
Kezdjük utóbbival, mert ez most a sláger. Természetesen át lehet konvertálni a fizetésünket euróba, frankba, vagy fontba, csak tegyük hozzá, hogy mi forintban költünk. Aki pedig a Lajtán túl dolgozik, pontosan tudja, hogy hiába tűnik itthon »királynak« a jövedelme, ha annak tekintélyes részét odaát költi el. Kérdezze meg bárki Münchenben, Zürichben, vagy Londonban dolgozó ismerősét, hogy mennyi a lakbérrel, az energiaszámlával, vagy éppen egy-egy bevásárlással kapcsolatos kiadása. Leegyszerűsítve ezt hívják vásárlóerő-paritásnak: adott jövedelemből, mit és mennyit tudunk vásárolni. Most fel sem hozom a nyugati ingatlanárakat: köztudomású, hogy még a “bennszülöttek” többsége sem jut privát lakáshoz élete során: ezért is öröklik meg a gyerekek a több évtizedes jelzáloghiteleket.