Még mindig azt hiszi, hogy az USA-ban a legjobb élni?

Az elmúlt évek gazdasági nehézségei ellenére továbbra is az él a köztudatban, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a legmagasabb az életszínvonal a világon. Ennek a gondolatnak az alapját az adja, hogy ugyanannyi amerikai dollárból (vagy más közösnek választott valutából) az USA-ban több árut és szolgáltatást vásárolhatunk meg, mint a legtöbb más fejlett országban (ami egyébként azért is lehet, mert az amerikai reálbérek a társadalom nagy része számára hosszú évtizedekig stagnáltak).

Valójában nem igaz, hogy az USA lakói élnek a legjobban, hiszen a Világbank adatai szerint 2007-ben az Egyesült Államok egy főre jutó jövedelmét (46 ezer dollár) öt ország is megelőzte: Norvégia, Svájc, Dánia, Írország és Svédország. Így végül az Egyesült Államok a világ hatodik leggazdagabb országa lett csupán.

Tíz évvel később a helyzet nem változott, az USA-t akkor sem találjuk a leggazdagabb három ország között, ha a kis adóparadicsomokat és a közel-keleti olajállamokat nem vesszük figyelembe.

Az USA helyzete azonban ennél is rosszabb lehet, ha a jólétet a vásárlóerő-paritásra építve kívánjuk mérni. A személyes („person-to-person”) szolgáltatások árai ugyanis egészen eltérőek lehetnek az országok között, vagyis Svájcban és Norvégiában azért drágább a taxi, mert a munkaerő is drágább. Mexikóban és Thaiföldön pedig azért kerül kevesebbe, mert egy ember egy órányi munkája ezekben az országokban sokkal olcsóbb.

Ellenben, amikor nemzetközileg forgalmazott termékről van szó, mint például a telefonról, akkor az árak a fejlődő és a fejlett országokban megközelítőleg azonosak, a hajvágás áraiban viszont már óriási különbségek vannak.

Makrogazdasági elemzések számos eltérő mutatóra támaszkodnak annak érdekében, hogy összehasonlíthatók legyenek a termékek és a szolgáltatások árai a különböző országokban. Ezért hozták létre a közgazdászok az úgynevezett nemzetközi dollárt, aminek a vásárlóereje éppen megegyezik az USA dolláréval (a nemzetközi dollár a vásárlóerő-paritásra épül).

Ezzel a pénzzel a valóságban sehol nem fizetnek, mégis fontos mérce. A nemzetközi dollár a vásárlóerő paritás elméletére építve, azt mutatja, hogy ugyanaz az egységnyi nemzetközi pénznem más-más országban mekkora „fogyasztói kosár” megvásárlására elegendő. 

Ez a fiktív pénznem lehetővé teszi számunkra, hogy az országokban elérhető jövedelmeket összehasonlítsuk egymással. Ha az eltérő országok jövedelmeit nemzetközi dollárba váltjuk át, akkor arra jutunk, hogy a tehetősebb országok jövedelmei piaci árfolyamon alacsonyabbak, míg a szegényebb országok jövedelmei piaci árfolyamon magasabbá válnak az eltérő árszínvonal miatt. A piaci árfolyam tehát alulbecsli a fejlődő országok pénzének vásárlóerejét, mert nem veszi figyelembe, hogy ott elsősorban a szolgáltatások árai alacsonyabbak. 

Egyes pénznemek (fiktív) nemzetközi dollárba való átváltása nem egyszerű, mert ezzel azt is feltételezzük, hogy ugyanazok a termékek vannak a fogyasztói kosárban az USA-ban és Mexikóban. 

Az investopedia.com egy 2018-as cikke szerint a világ öt legmagasabb GDP-vel rendelkező országa az Egyesült Államok, Kína, India, Japán és Németország. Ám az országok PPP szerinti összehasonlításakor ez a rangsor már megváltozik. Az IMF adatai szerint például 2017-ben Kína megelőzte az Egyesült Államokat, a világ legnagyobb gazdaságát, 23 ezer milliárd nemzetközi dollárral.

A (fiktív) nemzetközi dollár segítségével tehát jobb képet kapunk arról, hogy egyes országok jövedelme mennyi termék és szolgáltatás megvásárlására elegendő, mintha ezeket a jövedelmeket egyszerűen az aktuális piaci árfolyamon váltanánk át. 

De nem csak a vásárlóerő-paritást kell figyelembe venni: bár az amerikai átlagkereset nemzetközileg magasnak számít, nem azt jelenti, hogy minden amerikai magasabb életszínvonalon él, mint külföldi társai. Ennek oka, hogy egy ország állampolgárainak jóléte nem csak a vizsgált ország átlagkeresetétől függ, hanem a jövedelemeloszlás egyenlőségétől is. Vagyis azokban az országokban, ahol magasabb a jövedelemeloszlás egyenlőtlenségének mértéke, még inkább félrevezető csak az átlagkereseteket vizsgálni.

Annak ismeretében, hogy az USA az egyik legegyenlőtlenebb gazdaság a gazdag országok között, biztonsággal feltételezhetjük, hogy az Egyesült Államok egy főre jutó jövedelme túlbecsüli az amerikai állampolgárok nagy többségének életszínvonalát. Ne felejtsük, Gabriel Zucman és társai elemzése szerint az amerikai társadalom alsó felének reáljövedelmei egyáltalán nem is nőttek az elmúlt évtizedekben.

Ha egy ország életszínvonaláról szeretnénk valós képet kapni, fontos megvizsgálni többek között az adott környezetre jellemző egészségügyi ellátást, a csecsemőhalandóságot és a bűnözési rátát is. Az USA egészségügye azonban nem szerepel jól a világon az egészségügyi statisztikákban, továbbá körülbelül nyolcszor annyi ember van börtönben az USA-ban, mint Európában és tizenkétszer annyi, mint Japánban (alább látható a bebörtönzöttek száma százezer főre nézve, 2016-ban). 

Ha tehát pontosabb statiszitkákat használunk, vagy a GDP-helyett az életszínvonal több dimenzióját is vizsgáljuk, akkor egyértelművé válik, hogy az USA – ha az is volt valamikor – ma korántsem a világ leggazdagabb országa.