Európai Számvevőszék: Sok támogatott termelőberuházásnak nem volt tartós eredménye

2018. április 12. 18:18

A támogatott termelőberuházásoktól tartósabb eredményeket kell elvárni az uniós számvevők szerint.

2018. április 12. 18:18
null

Az Európai Számvevőszék csütörtökön kiadott jelentésében rámutat: az európai vállalkozások számára 2000 és 2013 között termelőberuházások céljára az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) keretében nyújtott támogatások esetében a megszabott  feltételek nem hangsúlyozták kellően az eredmények tartósságának fontosságát.


A luxembourgi központú uniós számvevőszék tájékoztatása szerint a támogatott beruházások körülbelül egyötödénél az eredmények egyáltalán nem, egynegyedük esetében pedig csak részben maradtak fenn.

A 41 lezárt, 2000 és 2013 között finanszírozott termelőberuházási támogatás vizsgálata azt mutatja, hogy az ellenőrzött régiókban betartották az uniós jogszabályokban foglalt tartóssági követelményeket. A vizsgált projektek döntő része létrehozta a várt közvetlen eredményeket, amelyek leginkább a munkahelyteremtéshez, a finanszírozási eszközökhöz és hitelekhez való jobb hozzáféréshez, valamint a termelés és a termelékenység növekedéséhez kapcsolódtak. Számos esetben azonban nem sikerült tartós eredményeket elérni.

Néhány esetben a tartós eredmények hiánya a hatóságok és a kedvezményezettek hatókörén kívüli tényezőkön múlt, ilyen volt a 2007-2008-ban bekövetkezett gazdasági válság vagy a tagállami jogszabályok módosulása. Gyakran azonban irányítási hiányosságok álltak a tartós eredmények hiánya mögött – állapították meg a számvevők. 

A vizsgálat során kiderült: a tartósság nem részesült kellő figyelemben a stratégiai tervezés során, a projektkiválasztási, nyomon követési és beszámolási eljárások nem voltak megfelelőek, illetve a hatóságok nem alkalmazták következetesen a korrekciós intézkedéseket azokban az esetekben, amikor nem valósultak meg a várt célok.

A számvevők megjegyezték, hogy a 2014-2020-as időszakra vonatkozó szabályozási keret javulást hozott, de további intézkedésekre van szükség a jelen időszak eredményeinek tartóssá tételéhez, a 2020 utáni időszakra nézve pedig tökéletesíteni kell a programok kialakítását.

A számvevők ajánlásokat is tettek a tagállamoknak, amelyben azt javasolták, hogy ösztönözzék a tartós eredményeket azáltal, hogy nagyobb hangsúlyt fektetnek a kockázatok azonosítására és csökkentésére, valamint a különböző típusú vállalkozások szükségleteinek elemzésére. Fejlesszék tovább kiválasztási eljárásaikat és kritériumaikat, valamint a nyomon követési és beszámolási rendszereket. Határozzanak meg egyértelmű, a projektek szintjén elérendő célokhoz kapcsolódó korrekciós intézkedéseket és azokat egységesen alkalmazzák.

Az Európai Bizottságnak az operatív programok jóváhagyási folyamata során külön figyelmet kell fordítania arra, hogyan viszonyulnak a tagállamok a projektek által megvalósított eredmények tartósságához. Gondoskodnia kell arról, hogy a tagállamok következetesen alkalmazzanak egyértelmű korrekciós intézkedéseket, egyebek között visszafizettetési szabályokat, amennyiben a projektek nem felelnek meg az uniós jogszabályokban foglalt tartóssági követelményeknek.

Ezenkívül a bizottságnak és tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az értékelések szisztematikusabban térjenek ki a projekteredmények tartósságára, hogy ezek alapján jobban felkészülhessenek a jövőbeli uniós vállalkozástámogatási rendszerek kidolgozására.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
qwrtzq
2018. április 18. 00:47
"A magán kockázati tőkealapoknál sem nyereséges mindenki, viszont ami betalál, az kitermeli a többiek veszteségét." Csak ki ne találják a nagyokosok, hogy a nyereség a nyertesé a többiek veszteségét meg fizesse a társadalom (a fizetésből élő emberek)
Demonic infestation
2018. április 18. 00:47
Bár éve az egyik kisvárosban volt egy 100 milliós project munkahelyteremtésre. Akkoriban ez még sok pénznek számított. Na, ebből a 100 millióból teremtettek 10 munkahelyet, azokra is vidékieket vettek fel, nem helybelieket :)
Palepoli
2018. április 17. 19:33
"Ehhez persze újra be kell majd vezetni a helyi vámokat." A vámhatár milyen sűrű lesz? Milyen termékekre terjed ki? Ki fogja adminisztrálni?
Akitlosz
2018. április 17. 17:29
"Európai Számvevőszék: Sok támogatott termelőberuházásnak nem volt tartós eredménye" Ezért sem szabadna közpénzekből magáncégeket pénzelni. A közpénzek ellopása a fő cél.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!