Az uniós csatlakozás rontott a kisebbségvédelem helyzetén – Winkler Gyula a Makronómnak

*

Mihai Tudose volt román miniszterelnök a magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatban nemrég akasztást emlegetett. Eljutnak az ilyen durva megjegyzések Brüsszel és Strasbourg világába?

Igen, az RMDSZ EP-képviselőinek az is egy feladata, hogy tájékoztassák a nemzetközi közvéleményt. Így nem csak hogy eljutnak, hanem durva reakciókat is kiváltanak az ilyen megjegyzések. Legutóbb azonnal kiváltotta a román kollégáimnak a rosszallását az, hogy levélben tájékoztattuk az EP-képviselőket az otthon történtekről. Sajnos az Európai Néppártban dolgozók rosszallását is. 

Tudose volt miniszterelök kijelentésétől elsőnek pont a szociáldemokrata csoport EP-képviselője határolódott el, és ma már ő Románia miniszterelnöke is. 

Változtatott az uniós csatlakozás a romániai kisebbségvédelem helyzetén?

Pozitív és negatív irányba egyaránt. A pozitívumok közé tartozik a határok feletti nemzetegyesítés. Politikai és fizikai szempontból is közelebb kerültünk a magyar nemzethez és Magyarországhoz, hiszen 2007 után egy sor régi határátkelőhely újranyitása történt meg, a számos határokon átnyúló projekt mellett. 

Ugyanakkor negatívum, hogy

ami nem romániai magyar különlegesség hanem uniós jelenség és koppenhágai dilemmának nevezzük. A koppenhágai csatlakozási kritériumok a csatlakozó államokra érvényesek, de megszűnnek érvényesek lenni, miután egy ország csatlakozott az unióhoz. 

Az unión belül pedig szinte mindenre van példa: az egyik oldalon – mondjuk úgy, a rossz oldalon – vannak azok az államok, amelyek nem ismerik el a kisebbségeket, például az alapító tagállam Franciaország, de ott van Görögország és mások is. A másik oldalon ott vannak azok az országok, ahol a kisebbségek a legkülönfélébb autonómia-formákat élvezik. De semmi sem kötelező, nincs egy uniós norma és ezt akarjuk megváltoztatni. 

A célkitűzés az, hogy alakítsunk ki egy uniós szintű őshonos kisebbségekről szóló keretszabályozást, amely egy uniós szabályrendszert határoz meg, ez a célja a Minority SafePack nemzeti kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezésnek. Próbálunk építeni a 2009-es lisszaboni szerződésre is, amelyben megjelennek a kisebbségek, de ez akár egy csapda is lehet számunkra, hiszen a kisebbség, mint minority és mint európai érték ebben a széles megközelítésben azt jelenti, hogy mindenfajta kisebbséget összemosnak, kezdve a vallási, nyelvi, szexuális vagy más kisebbségtől az etnikai, nyelvi, őshonos kisebbségekig. 

Miközben azonban az őshonos kisebbségek kérdését belügynek tartják, az új bevándorlók befogadása terén már közös politikát szorgalmaz az EU. Ez egyfajta kettős mérce?

Óriási ellentmondás, de nem kettős mércének nevezném, mert más alanyokra vonatkozik a két helyzet. Az őshonos kisebbségek az olyan államalkotó kisebbségek, mint a romániai magyarság. A másik célkitűzés alanyai viszont egy másik kategória, az új bevándorlók. Tehát van egy kölcsönös meg nem értés és van egy szándékos összekeverés is épp úgy, ahogy a lisszaboni szerződés kisebbség-megnevezése is mindenkire vonatkozik. Az nekünk nem megfelelő, hogy etnikai szempontból mindenki kisebbség, aki nem a többség része.

A kölcsönös meg nem értés magyarázható azzal, hogy teljesen másként alakult a huszadik század Nyugat-Európa és Kelet-Közép-Európa számára. Míg Nyugat-Európában a gyarmati birodalmak szétbomlása zajlott, addig Kelet-Közép-Európában a határok ide-oda tologatása, a lakosságcserék, az etnikai tisztogatás, a Benes-dekrétumok, Trianon és a hasonló megrázkódtatások voltak meghatározók. 

Miért, hogyan, milyen értelemben kell hazavinni Európát Erdélybe? És mit adhat Erdély Európának?

Fontos, hogy az unióról szóló információt hazavigyük és a saját közösségünknek anyanyelven mondjuk el. A fiatal gazdáknak azt, hogy milyen támogatások léteznek, a tanulóknak pedig például az Erasmus programot, ami óriásit változtathat az életükön. 

A másik irányból nézve, ha a Huntington-féle térképre visszaemlékezünk, akkor azt látjuk, hogy a Kárpátok vonulata a nyugati civilizáció határa, így Erdély európaiságáról nem kell meggyőzni senkit. Januárban volt az EP-ben a tordai országgyűlés 450. évfordulója: a vallásszabadságról, a lelkiismereti szabadságról először ott, Erdélyben történt döntés 450 évvel ezelőtt. 

Nem muszáj a történelemhez nyúlni, 2007-ben Nagyszeben, most pedig 2021-ben Temesvár lesz kulturális főváros, de ott van a látványosan fejlődő Kolozsvár is, amit Európából nézve is egyre inkább regionális fővárosként látnak.

Nehezíti a közeledést, hogy – ahogy egyszer fogalmazott –, egyfajta kettős mérce miatt nem lehet schengeni tag Románia. 

Számomra Románia és Bulgária schengeni csatlakozása olyan, mintha lenne egy focimeccs, amelynek a közepétől a bíró azt mondaná, hogy mostantól a kézilabda szabályai szerint játszunk. A schengeni szerződés jogi tartalmából fakadó előírásokat Románia és Bulgária is legalább négy éve maradéktalanul teljesíti. A csatlakozás halasztása ugyanakkor a politikai helyzetre való hivatkozással történik: az együttműködési és ellenőrzési mechanizmus részleges teljesítésére hivatkoznak.

Ezzel együtt is ön összességében úgy véli, hosszú évtizedek óta az EU-csatlakozás a legjobb dolog, ami Romániával történt. 

Igen, ez határozott véleményem. A kilencvenes évek végén sem volt nyilvánvaló, hogy Románia ott marad-e valahol keleten, vagy sikerül a nyugathoz felzárkózni. A huntingtoni civilizációs határra utalva óriásiak a különbségek Románián belül a Kárpátokon innen és túl. Nem csak infrastruktúra-beli és társadalmi, hanem mentalitásbeli különbségek is. A csatlakozás pillanata volt az, amikor Románia végérvényesen a nyugati civilizációhoz és az EU-hoz kapcsolódott, elkerülve ezzel, hogy ott maradjon valahol a kelet és nyugat közötti ütközőtérben, gondoljunk Ukrajna, Moldávia vagy Grúzia, a keleti partnerek mai helyzetére. 

Ahogy utalt rá, nagyon érdekes a Románián belüli egyenlőtlenségek kérdése. Mi a helyzet a magyar gazdasági térnyeréssel Erdélyben és Romániában?

A közösségek összehasonlítására nincsenek statisztikai adatok és ezt nem is kockáztatnám meg. A Székelyföldet magában foglaló Hargita, Kovászna és Maros megyék sajnos legalább két évszázadra visszamenő történelmi okok miatt mérsékelt gazdasági teljesítménnyel jellemezhetők. 

Viszont ha a magyar térnyerés alatt a magyarországi jelenlétet értjük Romániában, akkor 2006 és 2017 között a magyar beruházások értéke 350 millió euróról 900 millió euróra nőtt és ezek döntő többsége Erdélyben valósult meg akkor is, ha törvényes okokból bizonyos cégek Bukarestben vannak bejegyezve. A kereskedelmi kapcsolatok értéke is megduplázódott, négymilliárdról nyolcmilliárd euróra: ma Magyarország Románia harmadik külkereskedelmi partnere. Romániának sajnos jelentős kereskedelmi deficitje van magyarországi viszonylatban,amely 1,3 milliárd euróról közel kétmilliárd euróra nőtt. 

A második megközelítés az, hogy

Olyan gazdaságfejlesztő programok alakultak ki és erősödtek meg nagyon az elmúlt két-három évben, amelyek a magyar közösség gazdasági erejét kívánják megerősíteni. Ez abszolút pozitív jelenség. Van mezőgazdasági program és tárgyalások alatt van egy gazdaságfejlesztési program is. Ez hasonló a Vajdaságban megvalósított programhoz, a kedvezményezettjei erdélyi magyar cégek, vállalkozók és startupok. Ott van a nemzeti kereskedőház jelenléte, amely egyre érezhetőbb a hat kirendeltségen és a vonzáskörzetükben.

Ez a paradigmaváltás látható, érezhető és nagyon fontos. Mert ez annak a megvalósításához járul hozzá, ami az RMDSZ-nek is az alapvetése. Régen a szülőföldön való megmaradásról beszéltünk, de évek óta próbálom ezt a szülőföldön való gyarapodásra változtatni. 

Ha a magyar-román egyenlőtlenségekről keveset tudunk, nézzük a makrogazdaságot. A magyarországi közgazdászok már-már példaként emlegetik a román növekedési csodát. A Román Nemzeti Bank viszont tavaly már jelezte, hogy fenntarthatatlan a növekedés. 

Mindenkinek igaza van, a gazdaságban ez így szokott lenni. Épp a múlt héten jelent meg a statisztikai hivatal nem végleges becslése, amely 7,1 százalékra becsli a 2017-es növekedést. Sajnos e nagyon komoly szám mögött komoly strukturális gondok vannak: különösen az elmúlt 2-3 évben a gazdasági növekedési modell a belső fogyasztás élénkítésére épül, ezzel párhuzamosan túlhevül a gazdaság. Prociklikus intézkedések történnek, adócsökkentésekről döntött a kormány tavaly több területen, pedig már így is a fogyasztás élénkítésére épül a növekedési modell beruházások és infrastruktúrabővítés helyett.

A versenyképességi tényezők problémája azonban komolyabb gond. Az elmúlt 10-15 évben az uniós csatlakozás előtti időszaktól kezdve Románia az olcsó bérek miatt volt vonzó a külföldi beruházók számára. Ebből a csapdából nem tudott Románia kitörni. A reálgazdaság növekvő átlagjövedelmei nem voltak elegendők,

Ebből kitörni egy normális országban a reálgazdaság feladata lett volna, de Románia ilyen szempontból nem egy normális ország, mivel a román bérszintet nem a reálgazdaság és a reálgazdasági termelékenység illetve versenyképesség adja meg, hanem a közszféra. 

A román kormány nem tudott élni eszközeivel, hogy a reálgazdaságot béremelésre ösztönözze. Hanem azt a döntést hozta tavaly a baloldali kormány, hogy a közszféra fizetésemelésével fogja kiemelni Romániát ebből a csapdából. Persze ez egy nagyon kockázatos próbálkozás, ezért igaza van a központi banknak a fenntarthatósági problémával kapcsolatban.

*

Gazdasági értelemben a közép-európai országok vezetői sokszor épp ezt hangoztatják. Szerintük egy függő fejlődési csapdába estek bele, amelyben egy alacsony hozzáadott értékű termelési szerepbe kényszerülnek. Hogy lehet ebből kitörni?

A világgazdaságban globális szinten a mesterséges intelligencia által definiált negyedik ipari forradalom történik. Ez tudásalapú, kommunikációs társadalmat jelent és azt is, hogy új oktatási modellre, új képességekre van szükség. A kommunista tervgazdaságtól egészen a mai globális világig a gazdaság gyökeresen megváltozott. Újfajta képességek kellenek, a kitörés ezért a múlt század modelljeihez való visszatérés helyett azt jelenti, hogy nekünk is ott kell keresnünk a kitörést, ahol a legsikeresebb modelleket látjuk ma. 

Észtország, volt szovjet tagállamként kiváló példa erre. Az észt e-gazdaság, e-adminisztráció, e-közigazgatás és e-állampolgárság jól ismert. Ha egy kevesebb, mint kétmilliós országnak ez sikerülhet, akkor ezen a környéken kell keresnünk a kitörési lehetőségeket.

Az a vita is egyre élénkebb, hogy az uniós források mennyire segítik a felzárkózást. Egyes kutatások és német politikusok szerint is az uniós támogatások jelentős része végül nyugati cégeket gyarapít.

Bár ez kissé cinikus megközelítésnek tűnhet,

vagy általában ők bizonyulnak realistábbnak egy idő után. Az uniós támogatások közbeszerzési eljárásokon keresztül valóban arrafelé vezetnek, hogy a közbeszerzések inkább a nyugati cégeket részesítik előnyben. 

Hogy a kohéziós politika nem egy sikertörténet, ezt látjuk, hiszen a valóság azt mutatja, hogy felzárkózás helyett az olló egyre nyílik. A realista megközelítés az, hogy a cinizmusból merítsük a valóságtartalmat, de közben ne felejtsük el, hogy a nyugati cégek által megvalósított beruházások is jelentenek helyben maradó befektetéseket és munkahelyeket, amelyek szintén a helyi munkapiacon jelennek meg, és adót jelentenek, hiszen a kohéziós alapok vagy a közös agrárpolitika beruházási jellegű források.

Feltéve, hogy az adót befizetik.

Persze fontos kérdés, hogy ezzel az adóval mi történik. Ezért fontos az a törekvés, hogy megadóztassuk a cégeket ott, ahol a profitjuk keletkezik, hogy a megtermelt jövedelemből az adott terület lakója, régiója, állama részesedjen. Tehát a nyereséget a termelés helyén kell megadóztatni és csökkenteni kell a vállalatok belső struktúráján keresztül megvalósuló transzfereket mert ezek méltánytalan előnyhöz juttatnak cégeket. Távol vagyunk még az adóparadicsomok megszüntetésétől, de jó úton halad a banki szféra megreformálása, az átláthatóság, a transzparencia növelése és az adóparadicsomok szabályozása is.

Akkor remélhetőleg megszűnik az írországi adóparadicsom is a közeljövőben.

Az unión múlik ez, de nekünk közép-európaiaknak semmiképpen nem érdekünk ma még egy egységes uniós adózás, mert ez nagyon sok eszközt kivenne a kezünkből, amelyekkel a versenyképességünket akarjuk javítani. Nyilván meg kell határozni, hogy mit jelent az adóparadicsom. Az is jó cél, hogy egységes adóalap legyen, de ne egységes adózási rendszer. A prioritások sokszor ellentmondanak egymásnak és ezek között kell kialakítani a legkedvezőbb álláspontot.

Milyen hatékonysággal hívja le Románia az uniós forrásokat? 

Csapnivaló hatékonysággal és sajnos már másodszor éljük meg ugyanazt az időszakot. 2007-2013 között azért indultunk nehezen, mert újonnan csatlakozott uniós tagállam voltunk, nem létezett a megfelelő tudás, felkészültség. A közös agrárpolitikából származó forrásokat teljes mértékben felhasználtuk 2007 és 2013 között. A kohéziós alapokat nagy nehezen, a meghosszabbított hétéves hivatalos ciklus vége után sikerült nyolcvan százalékig lehívni. A jelenlegi ciklusban újból nehezen kezdünk, négy év után nem értük el a tíz százalékot, 8,5 százalék körül vagyunk a lehívással.

Az elmúlt hétéves ciklusban azt láttuk, hogy a leghatékonyabb operatív program a regionális fejlesztési program volt, pontosan az, amelyik decentralizált. A legrosszabb teljesítmény a két leginkább központosított operacionális programnál történt, a szállítási és a környezeti operatív tervekben. A Bukarestben egymást követő kormányzatok nem hajlandók levonni a tanulságot, hogy a decentralizáció az uniós forrásfelhasználásban is segítené a forráslehívást.

Változott a korrupció elterjedtsége Romániában az utóbbi években, a korrupcióellenes ügyészség tevékenysége nyomán?

A korrupciós történet Romániát állandóan napirenden tartja. Ha a korrupcióellenes ügyészség eredményeit nézzük, akkor látványos ügyek kerülnek napirendre. Korrupció Romániában van, de nem nagyobb, mint egy sor más uniós országban. Ha azt mondom, hogy Olaszország, Görögország vagy Belgium, akkor mindenki tudja, hogy miről beszélek, Románia nem korruptabb náluk. Persze létezik egy jogos elvárás a társadalom részéről, hogy csökkenjen a politikai osztály korrupciója. 

De létezik egy gond is: jogállamot akarunk, nem ügyészállamot. Ma nem működik az ártatlanság vélelme Romániában úgy, ahogy az meg van határozva egy uniós direktíva által. Ha létezik tíz gyanúsított és születik tíz ítélet, de egy ember valójában ártatlan, akkor számoljuk fel járulékos költségként azt az egy ártatlant akit elítélünk, de menjünk előre, mert ezt várják el tőlünk nyugaton az ellenőrzési és együttműködési mechanizmus kapcsán? 

Vagy megpróbálhatjuk inkább azt, hogy – ha már jogállamról beszélünk – a jogállam a bírák függetlenségét jelentse, de ne az ügyészek függetlenségét. A román jogrend alapvető gondja, hogy a bírák és az ügyészek együtt alkotják a magisztrátusi kart. Kevesen tudják, hogy a legfelsőbb bírói tanács tagjai egyszerre bírók és ügyészek is. Reformra szükség van az igazságszolgáltatásban, de

Csak így érvényesülnének az állampolgári és a kisebbségi jogok. 

Érdemes az euróövezetbe sietni a gazdasági felzárkózás reményében? Ez megoldást jelentene a legtöbb gazdasági problémára?

A csatlakozási döntést a gazdasági fejlettség függvényében kell meghozni. Ha az euróövezethez csatlakozunk anélkül, hogy a gazdasági fejlettség megfelelő lenne, az oda vezet, ahol Görögország volt korábban. 

Jelentős különbség van e téren Románia és Magyarország között. Romániában nem csak a gazdaság, a banki szféra és a szolgáltatások, hanem a közmentalitás is az euróhoz van kötve a kétezres évek eleje óta. Sok szerződés euróban van kifejezve, ez törvényesen lehetséges. Ez Magyarországra tudomásom szerint nem érvényes.

Egyelőre azonban a reálkonvergencia területén távol áll Románia attól, hogy időszerű lenne az euró bevezetése, ami egyébként meg fog történni.

Akkor lesz időszerű, ha Románia a reálkonvergencia – tehát a termelékenység és a versenyképesség – szempontjából jól teljesít, a teljes gazdaság fel van készülve.

*

Lesz akkor még Európai Unió? Mondjuk 2030-ban?

Igen, lesz unió 2030-ban. És még ha jövőre 2019-ben már csak 27-en is leszünk, akkor is lesz majd újra EU28, EU29 és EU30 is. A nyugat-balkáni országokra, elsősorban Szerbiára gondolok. Nekünk magyaroknak ez érdekünk, és kedvező fejlemény. A vajdasági magyarok még az unión kívül vannak, ezért a csatlakozásuk óriási jelentőségű a kárpát-medencei magyarság és a magyar nemzet számára egyaránt. 

Az érdekeink tehát azt követelik meg, hogy legyen Európa, de hogy milyen Európa, ez lesz a 2019-es EP-választási kampány fő témája. Az erős Európa képes csak a határait megvédeni, csak ez képes a keleti kihívásokat megválaszolni.

A davosi Világgazdasági Fórum végkicsengése is az volt, hogy visszatér Európa. Az USA inkább a belső kihívásokra koncentrál és lemond nemzetközi vállalásairól, Kína még nem találja a helyét a globális versenytéren, Oroszországban vagy a Közel-Keleten pedig óriási problémákra kell megoldásokat találni. Ez mind megnyitja az EU-nak a lehetőséget arra, hogy újból visszatérjen, mint a legnagyobb technológiaexportőr és kereskedő a világgazdaságban. Ilyen körülmények között

Az unió hatalmával kapcsolatban – ahogy az előbb is történt – általában a gazdasági erőt említjük. Továbbra is félkarú óriás marad?

Az unió büszke a puha hatalmára, az értékterjesztési kapacitására. Tartalmazzanak például a nemzetközi kereskedelmi egyezmények szociális, környezetvédelmi, munkavédelmi előírásokat? Változik a világ és a közvélemény igényli az átláthatóságot ahogyan azt is, hogy ne csak szabad, hanem méltányos is legyen a kereskedelem. Nem mindegy, hogy kitől vásárolunk, mennyire tartják be a partnerek az értékeinket.

Ebben a változó világban az unió kialakíthatja a saját maga új szerepét, ami nem csak gazdasági, hanem politikai, diplomáciai, biztonsági szerep is. Egy közös európai hadsereg kívánatos fordulat lenne, hogy ne függjünk száz százalékosan a NATO-tól, még ha az európai hadsereg része is a NATO-nak. Ez például nem volt lehetséges addig, amíg Nagy-Britannia uniós tagállam volt.

Ha rajtunk, magyarokon múlik, akkor ez a 2030-as Európa a közösségek és régiók Európája lesz?

Igen, a nemzetek, nemzeti közösségek és régiók Európája. Az erdélyi magyarok számára a főváros Budapest, mert a nemzet fővárosa. Főváros Bukarest, mert az ország fővárosa. Főváros Brüsszel és Strasbourg, mert az unió fővárosai.

– bár nehéz kérdés a székely fővárost meghatározni. És főváros Nagyvárad, mert a Partium fővárosa. Ez a régiók Európája. 

Legyen bölcs az EU a szubszidiaritás elvének az alkalmazásával! Erős Európa kell, hogy védje meg az állampolgárait és régióit, bölcs Európa kell, mert a szubszidiaritást ténylegesen alkalmazni is kell de közben egy sor hatáskört, például egyes fontos gazdasági kompetenciákat közös hatáskörben kell tartani.

Ugyanakkor a nemzeti léthez, az identitáshoz kapcsolódó hatásköröket legyünk elég bölcsek lebontani tagállami és regionális szintre. Legyen Kolozsvár főváros, és akkor az erdélyi magyarok egész biztosan jól fogják magukat érezni ebben a nemzetek, nemzeti közösségek és régiók Európájában.

***

Kép forrása: winklergyula.ro.