A közgazdaságtan nem áltudomány – csak nem használjuk jól

"A politikusok ritkán használják a közgazdaságtant a döntéshozáshoz és az új törvények megalkotásához. Valójában rémisztő, milyen csekély mértékben épít a politikai döntéshozás a tudományra globális viszonylatban. Azok, akik a világ gazdasági sorsáról döntenek, általában gyenge, vagy semmilyen tudományos háttérrel nem rendelkeznek.

Ez nem kizárólag amerikai probléma. Az eurócsoport, az eurót használó országok pénzügyminisztereinek szervezete, egyetlen vezető tudóst sem tartalmaz. A csoport elnöke, Jeroen Dijsselbloem egyszer azt állította, hogy van egy mesterdiplomája a University College Cork intézményéből, de ki kellett törölnie ezt a hivatalos weboldaláról, mert kiderült, hogy nem igaz.

Az előző görög pénzügyminiszter, Janisz Varufakisz arra építette politikai karrierét, hogy ő a közgazdaságtan egy elsőrangú professzora. De a tudományos adatbázisokban való keresés megmutatja, hogy csak egyetlen tanulmánya van a világ negyven legelismertebb közgazdasági folyóiratában. (...)

A legtöbb publikált tanulmány korlátos adathalmazzal dolgozik. Konzervatív becslés szerint az átlagos tanulmány 18 százalék eséllyel tár fel egy szerény összefüggést, ha az valóban létezik. Az alacsony előrejelzési képesség miatt, a kutatók könnyen eltévesztik a valós összefüggéseket. Másrészt, nem létező, hamis összefüggéseket mutathatnak ki, mert esetleg félrevezeti őket egy kis torzítás.

Számos területen a kutatók több adatot gyűjtenek, mint amit ők maguk elemezni képesek, és ez is problémává válik. Ennek az információhalmaznak egy nagy része hibára hajlamos, olyan jelentős torzításokkal, amelyeket nehéz kijavítani. Gyakran azokat az eredményeket szemezgetik ki, amelyek megfelelőek, és el is túlozzák azokat. Számos vállalat ruház a big datába, anélkül, hogy az információ minőségét alaposan megvizsgálnák.

Hálásak lehetünk, hogy a kutatók egyre inkább a kísérleti módszerekhez fordulnak, amelyeket a legkönnyebb reprodukálni. Egy értékelés szerint a kísérleti alapú elemzéseknek a kétharmadát teljes mértékben meg lehetett ismételni, amikor más kutatók megpróbálták azt.

Számos közgazdasági folyóirat továbbá olyan normákat alkalmaz, amelyek valószínűleg bővítik az átláthatóságot és segítik a megismételhetőséget. Ezek a folyóiratok azt követelik meg, hogy a kutató a tanulmányával együtt ossza meg a jegyzőkönyveket, a nyers adatokat, a szoftvereket és a kódokat is.

Bár a tudomány megítélése romlott, a közgazdaságtan képes arra, hogy rendkívül megbízható és hiteles legyen. Ahol a bizonyítékok megbízhatatlannak bizonyultak, ott többet kell a közgazdaságtanba fektetnünk, nem kevesebbet. Addig a hamis szakértők bármit állíthatnak.”