Így viszik tévútra az ideológusok a minimálbér-vitát

„A 19. század végére a keresleti és kínálati görbék a közgazdasági oktatás domináns jellemzőjévé váltak, nagyrészt a brit Alfred Marshall A közgazdaságtan alapelvei című tankönyvének köszönhetően. Marshall megmutatta, hogyan alakul ki egy egyensúlyi ár a vevők és eladók interakcióiból, akik miközben önérdeküket követik, egy olyan egyensúlyt hoznak létre, amely maximalizálja a társadalmi jólétet. A társadalmi jólétet szűken úgy definiáljuk, hogy mekkora a különbség aközött, hogy a fogyasztók mennyire értékelik a terméket, és hogy mekkora költségbe került a termék előállítása. Ez az alapelv – hogy a szabad piac a lehető legnagyobb gazdasági jólétet teremti meg a társadalomnak – minden diáknak ismerős, aki bevezető közgazdaságtant tanul.

Marshall ugyanakkor elvetette a gondolatot, hogy egyszerűen hagynunk kellene a piacokat varázserejük kibontakoztatásában és el kellene fogadnunk bármilyen kimenetelt, amit a piacok létrehoznak. Ehelyett, mivel az emberek eltérő vagyonnal rendelkeznek, amellett érvelt, hogy »az aggregált jólétet elosztással növelni lehet ... a gazdagok vagyonának egy részének szegények közötti elosztásával«.

Ezt a gondolatot visszhangozta azonban 1948-ban az a tankönyv, amely három évtizedes uralomra tört a piacon. A Közgazdaságtanban Paul Samuelson azt írta, hogy »John D. Rockefeller kutyája talán azt a tejet kapja, amellyel egy szegény gyermek megmenekülhetne az angolkórtól. Miért? Mert a kereslet és a kínálat rosszul működik? Nem. Hanem azért, mert éppen azt teszik, amire szolgálnak, azoknak a kezébe juttatják a termékeket, akik a legtöbbet hajlandók fizetni azokért.« Samuelson számára a bevezető közgazdaságtan piaci modellje egyszerűen egy hasznos elemzési eszköz volt.

Kortársai, Friedrich Hayek és Milton Friedman számára ugyanakkor ennél többet jelentett: a New Deal elleni ideológiai küzdelem nehéztüzérségét. A negyvenes évektől Hayek, és különösen Friedman átfogó társadalomelméletet épített a versenyzői piacokra. 1962-es könyvében a Kapitalizmus és Szabadságban Friedman elmagyarázta, hogyan lehet gyakorlatilag bármilyen társadalmi vagy politikai ügyet a keresletre és kínálatra építve elemezni – és arra a következtetésre jutott, hogy a kormánynak el kell tűnnie az útból, és hagynia kell a szabad piacot, hogy az megteremtse az összes lehetséges világ legjobbikát.

De Friedman és Hayek úgy tekintett önmagára, mint a szocializmus elleni szellemi küzdelem harcosára. Az ő kezükben az elemzői keretrendszer egy univerzális világképpé vált: az alapszintű elsős közgazdaságtan ökonomizmussá változott. Az ökonomizmus az a hit, hogy a bevezető közgazdaságtan minden társadalmi folyamatot képes megmagyarázni – és hogy az emberek, a cégek, a piacok úgy működnek, ahogyan azt egy bevezető közgazdaságtani tankönyv absztrakt, kétdimenziós illusztrációi leírják. A közgazdaságtan retorikája szerint ugyanakkor ezek az alapvető közgazdasági leckék közvetlenül átültethetők a valós világba. A központi gondolat, mely szerint a szabad piacok maximalizálják a társadalmi jólétet, általános értelmezési keretté válik, bármilyen szakpolitikai kérdés megértésében és megválaszolásában is. (...)

Az ökonomizmus úgy tünteti fel magát, mint a világ egy absztrakt, értéksemleges reprezentációját – amely annak a közgazdaságtannak a presztízsét hívja segítségül, amelyet sok ember félelmetesnek tart. »De hiszen ez csak elsős közgazdaságtan« halljuk sokszor. A szerepe ugyanakkor, amelyet a jelenkori társadalomban betölt, mélységesen ideológiai. (...)

De a valóságban a dolgok nem alakulnak mindig olyan jól. A gyakorlatban az ökonomizmus gyakran növekvő egyenlőtlenségeket okoz, legalábbis igazolja azokat napjaink új »aranyozott korában«. Nézzük a minimálbért. Az USA-ban találjuk a legalacsonyabb minimálbért az átlagbérhez viszonyítva, legalábbis a fejlett gazdaságok között – ez az egyik oka a szegények és a gazdagok közötti mély szakadéknak. De az ökonomizmus szerint, a minimálbér emelése csak visszaütne és a szegények helyzetét rontaná. Egy egyszerű kereslet-kínálati diagramon, a minimálbér egy árpadló a munkapiacon; ahogy minden árpadló, azt eredményezi, hogy a kínálat meghaladja a keresletet. Ezért a minimálbér emelésének emelnie kell a munkanélküliséget, és bárki, aki nem ért ezzel egyet, egyszerűen nem érti a legalapvetőbb közgazdasági tananyagot.

A való életben azonban a foglalkoztatottsági szint számos tényezőtől függ – egyes cégek át tudják hárítani a költséget a vásárlókra, a jobban fizetett dolgozók kisebb valószínűséggel mondanak fel, és így tovább. Az igazi közgadászok ezeket a tényezőket elemzik részletesen és az utóbbi idő kutatásainak jelentős része szerint egy mérsékelten magasabb minimálbérnek nem lenne észrevehető hatása a foglalkoztatottságra.”