„A fejlesztési segélyek és felügyelet keretrendszere, amelyet a gazdagabb nemzetek hoznak létre és amelyben az IMF illetve illetve a Világbank közvetítenek, egy gigantikus porszívóhoz hasonló. E porszívót arra tervezték, hogy kiszívja az erőforrásokat és pénzügyi vagyont a szegényebb nemzetekből legális vagy illegális eszközökkel, aszerint, hogy melyik hoz létre nagyobb pénzáramlásokat. Miközben Afrika gazdag, a világ pénzügyi és kereskedelmi rendszereivel való együttműködésének köszönhetően többmillió állampolgára marad szélsőséges szegénységben, akik arra is képtelenek, hogy az élethez szükséges élelmet megvásárolják. Az EU és a nyugat-afrikai nemzetek közötti »szabadkereskedelmi egyezmény« egy ilyen porszívó-szerű eszköz. Valójában a nyugat-afrikai államok még mindig nem tudtak kimenekülni a posztkoloniális függés mocsarából. Nem azért, mert nincsenek erőforrásaik a saját fejlődési pályájuk megalapozásához, hanem a gyarmatosítás utáni intézmények miatt, amelyeket a korábbi gyarmatosítók alakítottak ki, hogy fenntartsák ellenőrzésüket a térség erőforrásai felett. Az EU nem hajlandó az eurózóna jólétét veszélyeztetni, ezért kényszeríti a világ legszegényebb nemzeteit arra, hogy ők is alkalmazzák a bukott monetáris és fiskális megoldásokat – sőt, lépjenek tovább és írjanak alá »szabadkereskedelmi egyezményeket«. A többi nyugat-afrikai államnak követnie kellene Nigéria példáját és kilépni az efféle egyezményekből.”