Kilépni jobban fáj mint belépni? Emily Blanchard kiábrándítja az észak-amerikai szabadkereskedelmi egyezmény ellen ágáló politikusokat: bár az egyezmény gazdasági hatása semleges volt, a globális termelési láncok már nem téphetők szét fájdalom nélkül.
A Trump-adminisztráció híres az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) kritikájáról, amelyet az elnök a valaha kötött legrosszabb megállapodásnak nevezett. Bár az Egyesült Államok kiléptetésének céljától végül elállt, az újratárgyalás határozott célja maradt. Blanchard legújabb elemzésében figyelmeztet, hogy az újratárgyalás is súlyos károkat okozhat, szétszakítva az erősen integrálódott észak-amerikai gazdaság termelési láncait.
A Dartmouth College docense szerint, még ha a NAFTA nem is növelte vagy rontotta a jólétet a kontinensen, egy fontos következménye van: átszabta a termelési folyamatokat. Az egyezmény miatt teljesen megváltozott a termelés mikéntje, de annak helyszínei is, ezért rövid távon pusztító hatással járna a NAFTA-ból való kilépés. Az észak-amerikai vállalatok, dolgozók és fogyasztók jólétét ugyanis sűrű regionális és globális termelési láncok fűzik össze. Igaz, hogy ez az összekapcsoltság versenyképesebbé teszi az észak-amerikai gazdaságot másokkal szemben, de növeli a sebezhetőségét is. Persze nem a NAFTA hozta létre e láncokat, de olyan szabályokat alkotott, amelyek támogatják a termelési láncok fejlődését. Blanchard kiemeli, hogy
A szerző bizonyítékai alapján úgy tűnik, hogy az egyezmény épp azt az eredményt – a gazdasági növekedés gyorsítását – nem teljesítette, amiért létrehozták. Elindított viszont más folyamatokat, átrajzolva a résztvevők gazdasági térképeit. A 21. században ezért máshogy, az ellátási (más szóval termelési) láncok tükrében kell a kereskedelempolitikáról gondolkodni.
Ez azt jelenti, hogy a kereskedelem liberalizálásának köszönhetően létrejövő jóléti nyereségek nem egy szűk csoportnál halmozódnak fel, hanem végigfutnak az ellátási láncon, a termelők sűrű és bonyolult kapcsolatrendszerén. Ha az USA csökkenti a vámokat a mexikói és kanadai termékek előtt, ezzel nem a hazai fogyasztókat és külföldi termelőket hozza jobb helyzetbe a hazai termelők rovására, ahogyan azt a 20. században vélte a közgazdaságtan. A mexikói termékekben, amelyet az USA megvásárol, jelentős lehet az USA vállalatai által előállított hozzáadott érték (és fordítva).
Blanchard hozzáteszi, hogy a nyitott határok újrarajzolták a kereskedelem és termelés viszonyrendszereit, egyes szektorok és gyárak Mexikóba települése pedig valóban növelte a munkanélküliséget az Egyesült Államokban. Sőt, e veszteségek erősen koncentrálódnak és különösen erősen érintenek egyes régiókat és munkavállalói csoportokat, az új kutatások szerint megsemmisítő következményekkel járva némely helyi, régiós gazdaságra és az egyének jólétére.
A NAFTA sorsa attól függ, hogy Trump „populista” támogatói, vagy a nagyhatalmú multinacionális vállalatok nyerik-e meg az elnököt. A szakirodalom szerint a huszadik század nagy részében az utóbbi érvényesült.
Blanchard szerint a NAFTA megszüntetése vagy ellehetetlenítése éket verne az észak-amerikai gazdaság gépezetének működésébe. A NAFTA előtti időkbe való visszatérés nem lehetséges, de ahogy minden megállapodás, a NAFTA is tartalmaz elavult szabályokat, amelyek frissítése mindenki előnyére válna.
***