A Trump-adminisztráció híres az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) kritikájáról, amelyet az elnök a valaha kötött legrosszabb megállapodásnak nevezett. Bár az Egyesült Államok kiléptetésének céljától végül elállt, az újratárgyalás határozott célja maradt. Blanchard legújabb elemzésében figyelmeztet, hogy az újratárgyalás is súlyos károkat okozhat, szétszakítva az erősen integrálódott észak-amerikai gazdaság termelési láncait.
Eredménytelenek az erőfeszítések a NAFTA-egyezmény újratárgyalására
Az amerikai közszolgálati rádió (NPR) jelentése szerint minden kérdésben változatlanul nagyok a nézetkülönbségek a három ország – az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó – tárgyaló küldöttsége között, s a tárgyalások kedden Washingtonban zárult harmadik fordulója után sem látszott remény az 1994-ben született szabadkereskedelmi megállapodás megmentésére. A következő tárgyalási fordulót, amelyre Mexikóban kerül majd sor, november 17-re halasztották és bejelentették, hogy a tárgyalássorozatot 2018-ban is folytatják majd. A közös sajtótájékoztatón Robert Lighthizer amerikai főtárgyaló ismételten leszögezte: a megállapodáson jelentős változtatásokat kell végrehajtani, mert az egyezménynek „tisztességesnek kell lennie”. Lighthizer hangsúlyozta, hogy „ha egyezségre akarunk jutni, akkor kicsit mindenkinek engednie kell”. Egyúttal felhívta az amerikai vállalatok figyelmét is az áldozatvállalásra. Chrystia Freeland kanadai külügyminiszter, a kanadai delegáció vezetője viszont azt hangoztatta, hogy Washington a kereskedelmi kapcsolatokat illetően „vissza akarja fordítani az idő kerekét”. Zavarba ejtőeknek nevezte az amerikai követeléseket.
Az Egyesült Államok kormánya – az egyes kereskedelmi részletkérdések mellett azt javasolja, hogy az egyezményt minden öt évben közös megegyezéssel újítsák meg, de közös akarat híján a NAFTA szűnjék meg. A kanadai és a mexikói tisztségviselők „naplemente megoldásnak” keresztelték el a javaslatot, és álláspontjuk szerint ennek elfogadása rendkívüli mértékben megnövelné a bizonytalanságot, s ezzel elbátortalanítaná a beruházásokat is. Ebben az amerikai kereskedelmi kamara is egyetért a kanadai és a mexikói partnerekkel. (MTI)
A Dartmouth College docense szerint, még ha a NAFTA nem is növelte vagy rontotta a jólétet a kontinensen, egy fontos következménye van: átszabta a termelési folyamatokat. Az egyezmény miatt teljesen megváltozott a termelés mikéntje, de annak helyszínei is, ezért rövid távon pusztító hatással járna a NAFTA-ból való kilépés. Az észak-amerikai vállalatok, dolgozók és fogyasztók jólétét ugyanis sűrű regionális és globális termelési láncok fűzik össze. Igaz, hogy ez az összekapcsoltság versenyképesebbé teszi az észak-amerikai gazdaságot másokkal szemben, de növeli a sebezhetőségét is. Persze nem a NAFTA hozta létre e láncokat, de olyan szabályokat alkotott, amelyek támogatják a termelési láncok fejlődését. Blanchard kiemeli, hogy
a NAFTA határozottan szerény hatással volt az észak-amerikai gazdaság méretére és növekedésére. Mexikó nyert a legtöbbet, Kanada jóléte enyhén csökkent, az USA jóléti nyeresége pedig gyakorlatilag nulla.
A szerző bizonyítékai alapján úgy tűnik, hogy az egyezmény épp azt az eredményt – a gazdasági növekedés gyorsítását – nem teljesítette, amiért létrehozták. Elindított viszont más folyamatokat, átrajzolva a résztvevők gazdasági térképeit. A 21. században ezért máshogy, az ellátási (más szóval termelési) láncok tükrében kell a kereskedelempolitikáról gondolkodni.
Ez azt jelenti, hogy a kereskedelem liberalizálásának köszönhetően létrejövő jóléti nyereségek nem egy szűk csoportnál halmozódnak fel, hanem végigfutnak az ellátási láncon, a termelők sűrű és bonyolult kapcsolatrendszerén. Ha az USA csökkenti a vámokat a mexikói és kanadai termékek előtt, ezzel nem a hazai fogyasztókat és külföldi termelőket hozza jobb helyzetbe a hazai termelők rovására, ahogyan azt a 20. században vélte a közgazdaságtan. A mexikói termékekben, amelyet az USA megvásárol, jelentős lehet az USA vállalatai által előállított hozzáadott érték (és fordítva).