Miért utakra költenek a fejlődő országok oktatás helyett?

Az állami infrastruktúra-beruházások a szegény országok felzárkózásának fontos motorját jelentik. A 2008-as gazdasági válság óta már a gazdag országokban is napirendre kerül az infrastruktúra fejlesztése, amely talpra állíthatja a gyengélkedő keresletet.

A gazdaságpolitika számára minden országban alapvető kérdés, hogy milyen arányban támogassa a gazdasági (utak, vasutak, kikötők, közművek és telekommunikáció) illetve a társadalmi infrastruktúrát (iskolák és kórházak). Acosta-Ormaechea és Morozumi (2017) szerint például az úthálózatra költendő források iskolafejlesztésre való átcsoportosítása növekedésösztönző hatású. Hozzáteszik, hogy ezek a hatások csak az alacsony jövedelmű országok esetében szignifikánsak. Bose és társai (2007) elemzése fejlődő országokat vizsgálva kimutatta, hogy az iskolákra fordított – nem adóbevételekből származó – többletköltések az utakkal ellentétben magasabb gazdasági növekedéshez vezetnek.

Manoj Atolia és társai azt is megmutatják, hogy a szegényebb (alacsonyabb egy főre jutó GDP-vel rendelkező) országok GDP-jük kisebb hányadát költötték oktatásra mint utakra 2000 és 2008 között. Erre több magyarázatot adnak. Szerintük rövid- és középtávon, körülbelül 15 évig nagyobb gazdasági növekedés érezhető ha a kormány csak a fizikai infrastruktúrát fejleszti. Közel 24 év szükséges ahhoz, hogy az iskolákra költött pénz érezhetően „termőre forduljon” és a növekedés meghaladja azt a növekedést, amelyet az utak fejlesztése hozott volna. Az úthálózat már rövid távon vállalati beruházásokhoz és növekvő kereskedelemhez, így emelkedő adóbevételekhez vezet.

Így az úthálózattal ellentétben az oktatásra fordított pénz haszna rövid távon nem érezhető.

Az adósságcsapdában vergődő fejlődő gazdaságok nem engedhetik meg maguknak, hogy a szükséges összeget költsék oktatásra, mivel ez további eladósodáshoz vezetne. Ha a fejlődő ország kormánya kerüli az eladósodást vagy az adósságfinanszírozás nem lehetséges számára, még akkor is kevesebbet költ iskolákra, ha azok megtérülése hosszú távon magasabb lenne. Ehhez hozzájárul, ha a politikusok tervezési horizontja harminc évnél rövidebb, azaz ha a döntéshozók „rövidlátók”. 

A szerzők szerint a nemzetközi szervezetek sokat segíthetnek a fejlődő országoknak az oktatási beruházások ösztönzésében kedvezményes, de az iskolafejlesztés feltételéhez kötött pénzügyi támogatással.

***

A tudomány mindenkié! További válaszokért kedvelje a Makronóm Facebook-oldalát ide kattintva!