„Az őseink rengeteget dolgoztak azért, hogy mi itt megmaradhassunk magyarnak” – sorsok Kalotaszegről és a Felvidékről

A mi történetünk hetedik epizódjában előbb a Felvidékre utazunk, a magyar olimpikon kézilabdázó, Zácsik Szandra szüleihez. Szandi tizennégy éves korában költözött el Szlovákiából Magyarországra a sport nyújtotta itteni jobb lehetőségek miatt. Az adásban nem csak ennek az időszaknak a nehézségeiről esik szó, egy hasonló cipőben járó fiatal lánnyal is találkozunk: a 17 éves Barbinak ugyancsak döntenie kell, hogy kihasználja-e a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia által számára felkínált lehetőséget egy hasonlóan sikeres sportolói karrier reményében, 

A kétgyermekes sportoló házaspárnak – Szandra férje, Szöllősi Szabolcs szintén profi kézilabdázó – ugyanakkor megvannak a maga átgondolnivalói is; míg a feleség egy nagy sérülés után fokozatosan készül a visszatérésre, a férj lassan a kézis pályafutása lezárásán gondolkodik. A vendéglátásban képzeli el a jövőt, egy barátjával pizzázót nyitnának Budapest közelében, a starthoz igénybe véve többek közt az eszközbeszerzést támogató Demján Sándor-program, illetve később a vállalkozásfejlesztést elősegítő Kisfaludy-program nyújtotta lehetőségeket.

„Egy sikeres vállalkozáshoz ugyanaz kell, mint egy sikeres sportkarrierez: kitartás, alázat és céltudatosság, hogy az üzletbe is százszázalékosan beletegyük a munkát” – mondja Szabolcs.

Azt sem titkolja, hogy ijesztő számára a megszokott keretekből kilépni, így egyelőre a biztos sportolói létet sem tudja feladni, valószínűleg még egy évre leszerződik mostani csapatához. Szandrában pedig a novemberi súlyos sérülésekor merült fel rövid időre a befejezés gondolata, de rögtön eszébe jutott az édesapja tanácsa: abbahagyni bármit lehet, de feladni nem 

„Ezenkívül is rengeteget köszönhetek a szüleimnek. Hálás vagyok a támogatásukért, hogy megértették, a jobb körülmények miatt nagyon korán el kell engedniük otthonról Magyarországra. Nélkülük nem tartanék ott, ahol” – magyarázza. 

A családi összejövetelen szóba kerül még a kettős állampolgárság ügye és az is, hogy a Zácsik házaspárnak a háború miatt Szlovákiában hirtelen magasra szökő rezsiárak okén nemrégiben be kellett zárni a családi vendéglátóhelyet, ami értelemszerűen nagyon megviselte őket.

Az epizód másik szálában pedig egy új szereplőt ismerhetünk meg. A kétgyerekes mérnök, Lovász András az erdélyi Kalotaszegen él, és most éppen egy, a helyi értékeket, ízeket, összetartást a nagyközönség elé tárni képes fesztivál megalapításán gondolkodik. A turizmus fejlesztése szerinte létkérdés, hiszen a település jövője attól függ, mit tudnak a jelenben tenni azért, hogy a fiatalokat itt tartsák, esetleg olyanokat is visszacsábítsanak, akik már elköltöztek. Andráshoz hasonlóan: a férfi kilenc éven át dolgozott Nyugat-Európában, 

„Kalotaszentkirály egy gyöngyszem itt, Erdélyben, az őseink rengeteget dolgoztak azért, hogy megmaradjunk magyarnak. Hiába volt például errefelé majdhogynem tiltott a magyar nyelv használata a rendszerváltás előtti időkben, a templom nyelve megmaradt magyarnak, ahogyan a miséken, istentiszteleteken ma sincsen másképpen. A több száz éves református templomunkban sem, ami többször leégett, legutóbb 1994-ben sikerült teljeskörűen helyreállítani egyesületi adományok és a magyar állam segítségével” – ad  rögtön magyarázatot is a miértre.

Úgy véli, hogy mindennek fényében ez a templom sem csupán a hit gyakorlásának helyszíne, hanem a magyarságuk megőrzésének szimbóluma is. Hasonlóan a népviselethez, ami szintúgy több, mint egy sima öltözet. 

Nyitókép: A kalotaszegi Lovász András (jobbra) szerint a templom a magyarság megőrzésének legfontosabb helyszíne. (Forrás: TV2)