Özönlöttek Budapesten a gót lányok, hogy megnézzék a TikTok-generáció friss sztárját

Soha nem gondoltam, hogy valaha kihagyom a kedvenc folk-punk előadóm, Frank Turner magyarországi koncertjét, de nem akartam két egymást követő nap kimenni Szigetre, így amikor 2019-ben meghallottam Yungblud Loner című dalát, biztos voltam benne ezt látni kell élőben, ezért átkalibráltam a terveim. A srác pár nappal korábban töltötte be a huszonkettedik életévét és annak hatására, ahogyan az Oasis-féle brit popot a pop-punkkal és hiphoppal ötvözte, úgy éreztem, az új generáció bekopogott az ablakon. 

Élőben pedig olyan lehengerlő volt, hogy két hónappal később egy müncheni utazásomat is átszerveztem, hogy rögtön megnézzem még egyszer. Gondoltam, hogy nagyra fog nőni, de azt azért nem, hogy stadionokat megtöltő sztár lesz, és egyesek egyenesen Ozzy Osbourne örököseként tekintenek majd rá. De ez történt, a hétvégén át is vette a Grammy-díjat az év legjobb rockperformanszáért, amelyet azzal nyert el, hogy a sötétség hercegének búcsúkoncertjén előadta a Changes című számot. Utóbbi YouTube-videója alatt még a koros metálosok is ámuldoztak, hogy ilyen erős előadásra nem számítottak. 

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy jön ez most ide? Egyrészt korábban azt sem gondoltam volna, hogy egy több mint tíz évvel fiatalabb srác zenéjéért rajongani tudok, másrészt fiatalok millióinak jelentett inspirációs forrást a sikertörténete. Nyilvánvalóan Kim Draculának is, akinél kortársabb jelenséget aligha lehetne találni. Tasmániában született, azaz távolabb nem is lehetett volna a zeneipar epicentrumától, aztán jöttek a koronavírus alatti lezárások és elkezdett otthon dalokat bütykölni, mások mellett elkészítette Lady Gaga Paparazzi című slágerének metalcore-os változatát, feltöltötte a TikTokra, és a videói úgy elkezdtek terjedni, hogy az egész világ felfigyelt rá. 

Az online népszerűség persze általában nem váltható valós rajongókra, de neki sikerült. Amikor saját dalokat kezdett írni, lényegében fogta az összes létező műfajt és összegyúrta azokat, nála a nu metal, a metalcore, a rap, a ska, a dzsessz, de még a francia sanzonok is megférnek egymás mellett; egyetlen dalon belül. 

Kedd este pedig kíváncsi voltam, hogy ez a hirtelen jött hírnév mennyire csapódik le nálunk, ugyanis biztosan nem lennék idehaza koncertszervező: tőlünk pár száz kilométerre arénákat megtöltő előadók simán elvéreznek itthon, közepesen népszerű rockbandák pedig néha itt adják életük egyik legnagyobb önálló koncertjét, szóval enyhén szólva sem egy kiszámítható bizniszről van szó. Benne volt a pakliban, hogy a kutya sem jön el megnézni Kim Draculát, miként az is, hogy olyan telt házat generál, hogy a TicketSwapen marakodnak a rajongók a lepattanó jegyekért. 

Utóbbi ugyan nem történt, de azért az már kora este érződött, hogy nem lesz néptelen a Dürer Kert. Itthon sokan meg sem nézik az előzenekart, de most a The Vowws alatt szépen megtelt a terem fele. Amikor ismerkedtem a dalaikkal, hamar úgy voltam vele, hogy ez a banda már a nevével is hazudik, ugyanis semmi wow nincs benne. A dalaik a Depeche Mode melankóliáját közvetítik, csak annak slágerességét nem sikerült elkapniuk, illetve egy Dave Gahan típusú frontember is hiányzott a színpadról. Viszont átküldtem egy gót-rajongó barátomnak egy számukat, neki tetszett, szóval simán lehet, hogy a maguk kategóriájában kifejezetten jók, engem nem kapott el, akkor vettem észre, hogy valami szól, amikor két tétel között elhallgattak. 

Viszont, ha már gothok, voltam többször Marilyn Manson koncertjén és Till Lindemann budapesti fellépésén is – ami ugyan távol áll ettől az irányzattól, de egy angol beszámoló szerint a szigetországban nagyon kedveli ez a szubkultúra –, illetve nem egyszer voltam tematikus esten a 101 Klubban, 

Olyannyira halloweenbuliban éreztem magam, hogy amikor megláttam egy srácot, aki a szájával vízszintesen tartotta meg a sörös poharat, elsőre azt hittem, biztos ez is valami bizarr maszkot visel. 

A sminkelési kedvet nyilván Kim Dracula hozta el, aki nemcsak saját magát, de a zenésztársait is kifente. Ebben is nagyon 21. századi jelenség, tudja jól, hogy a jelenlegi médiazajban nem nagyon lehet önmagában a zenével érvényesülni, kellenek a külsőségek is. És bár nincs három éve, hogy először színpadra állt volna, azóta tökéletes rutint szerzett, és ez nagyon látszódott a tegnap estéről is. 

Nem véletlenül kerülgetem a témát, mint macska a forró kását, hogy milyen is volt a koncert. Egy hosszú európai turnén van kevés pihenőnappal, szóval minden alkalom másodpercre meg van komponálva, teljesen profi, és olyannyira működnek a csaknem az összes műfajt összeolvasztó számai, mintha a teljes könnyűzenei paletta lényegében egy nagy egész lenne, de talán pont ezért érzelmileg annyira nem ragadott meg. Egy tökéletesen felépített marketinggépezet, de egyszerűen nem vagyok a célgeneráció tagja.

Viszont valahol a jelenkor esszenciája, mióta az emberek nem célirányosan vásárolnak lemezeket, ezernyi inger éri őket, ő pedig gondosan összegyúrt mindent. Mondanám, hogy a tisztább műfajokat kedvelem, de pop-punkon és nu metalon nőttem fel, azaz szintén hibrid stílusokon, ezt nézve Kim Dracula az evolúció leglogikusabb következő lépése. Az pedig, hogy ő lesz-e az új Yungblud, részben rajta és még nagyobb részben a marketingcsapatán múlik.