Magamutogatás, gőg, önimádat – meg lehet-e fejteni egy narcisztikus lelkét?

Tavaly márciusban a Nemzeti Táncszínházban mutatták be a Nárcisz című monodrámát Simon István Harangozó Gyula-díjas táncművész szereplésével. A budapesti premier után a darab a világ színpadain, így többek között Stuttgartban, Drezdában, Prágában, Marosvásárhelyen és Kapolcson, a Művészetek Völgyében is hatalmas sikert aratott, január 25-én pedig a tizedik, ünnepi alkalmat immár újra itthon, ugyancsak a Táncszínházban élvezheti a közönség.

Az előadás Nárcisz és Ekhó mitológiai történetét dolgozza fel, a szeretet és az önszeretet folyton kibillenő egyensúlyának tükrében, 

Ahogy Simon István egy korábbi interjújában elmondta, már régebben is foglalkoztatta a téma, és amikor felvetette a rendező Bozsik Yvette-nek, kiderült, hogy nyitott kapukat dönget.

„Sőt, ő ajánlotta a figyelmembe Barcs Krisztina pszichológiai prezentációját, ami a narcisztikus áldozatok útját mutatja be. Egy nagyon érdekes tanulmányról van szó, melyben a különböző stádiumok a tarot-kártya különböző lapjaival, archetípusaival, szimbolikájával jelennek meg” – mesélt a Nárcisz születésének fő inspirációs forrásáról Simon István, aki aztán maga is ezt a megközelítést alkalmazta a mű vázának felépítésekor. 

Vagyis a bolond, az ördög, a mágus, a remete vagy az akasztott ember ugyanúgy megjelenik, mint ahogyan a színpadképben és a zeneválasztásban is ez a jelképiség dominál. A koreográfia nyelvezetét széles spektrumú szimbolika, tánctechnikai sokszínűség és dinamikai árnyalatok gazdagsága jellemzi; letisztult, koherens esztétikája a görög szobrokat, Nizsinszkijről készült fotókat, Caravaggio és mások Nárcisz-ábrázolásait idézi. 

„A Nárcisz története és szimbolikája ma is időszerű, belopózik mindennapjainkba, ott motoszkál körülöttünk. Talán nem is az önimádat és hiúság a lényege, hanem az érzéketlenség, az empátia teljes hiánya, a süketség és vakság mások iránt, az odafigyelés képtelensége – miközben grandiózus fantáziák grasszálnak benne, s úgy érzi, minden megilleti. Ez azonban nem nagy egóról árulkodik, hanem a törékeny, kicsi egóról, amit kétségbeesetten, kompenzációkkal próbál takarni a legtöbb narcisztikus” 

– foglalta össze a táncművész az izgalmas, egyórás, a teret is kreatívan kihasználó, a komolyság és a játékosság között egyensúlyozó egyórás előadás esszenciáját. Amely tulajdonképpen egy kísérlet is annak bemutatására, vajon miért lett olyan Nárcisz, amilyen. Azaz hogyan fonódik össze a feltétel nélküli anyai szeretet hiányából fakadó traumacsomag a bolond attribútumaival, és ez hogyan vezet el a magamutogatáshoz, a fennhéjázáshoz, a gőgösséghez, 

Simon István korunk egyik legsikeresebb és legkeresettebb balettművésze, több mint 23 ország 45 jelentős színházában lépett fel, köztük a Párizsi Operában, a New York City Centerben és a Kremlin színházban Moszkvában. Első szólistája volt a budapesti, a drezdai, illetve a dortmundi operának. Jelenleg Magyarországon az Operettszínház biztosít számára fellépési lehetőséget, ahová azokat a nemzetközi sztárokat hozza el partnereiként, akikkel rendszeresen dolgozik világszerte. Németországi művészeti kamaraegyüttese, a The Journey productions, amelynek nemcsak táncművész tagja, hanem menedzsere is, legutóbb Oxfordban aratott meghatározó nemzetközi sikert, a Guardian ötcsillagos elismerő értékelésben részesítette az előadásukat.

Simon István most éppen Ázsiából tért haza, ahol legutóbb Taipei és Kaohsiung hatalmas koncerttermeiben nyűgözte le a közönséget a Winterreise-ben nyújtott alakításával Juliane Banse szoprán énekesnő és Alexander Krichel zongoraművész társaságában. 

Nárcisz – Nemzeti Táncszínház, 2026. január 25., 19. 30. Jegyek: https://nemzetitancszinhaz.jegy.hu/program/narcisz-simon-istvan-174754/1359207?lang=hu

Nyitókép: Jelenet a Nárcisz című előadásból. (Kaszner Nikolett/Nemzeti Táncszínház)