És Herendi Gábor sem tudta megismételni a Futni mentem sikerét. Ugyan a Szenvedélyes nők kétszázezret meghaladó nézőszáma egy magyar független film esetében brutális teljesítmény, és csak az előző romantikus vígjátékához képest nevezhető halványnak, de azért a nézők ezúttal nem zengtek ódákat. Legalábbis egy lehető legszélesebb közönséget megcélzó produkció esetében a hetedik hely nem a feltétlen elragadtatás jele.
A Dreamworks animációs meséjének a folytatása, Rosszfiúk 2. a hatodik helyig jutott. A családi filmek valószínűleg komoly előnnyel indulnak, mert nyilván egész más élményt jelentenek azáltal, hogy együtt mozizik az egész família, mindez majd a lista élvonalából is jól érzékelhető, amit kicsit részletesebben is kivesézünk.
5. Lilo és Stitch – A csillagkutya
A Disney 2002-es animációs filmje a maga korában korrekt sikert aratott, de azért sem bevételi szempontból, sem megítélésében nem lehet egy lapon említeni a cég olyan klasszikusaival, mint Az oroszlánkirály vagy az Aladdin. Ellenben az élő szereplős változatra rácuppantak a nézők, világszinten egymilliárd dollárnál is többet termelt, és itthon sem üres mozitermek fogadták; a nézők 74 százalékának tetszett, ez elegendő is volt az ötödik helyezetthez.