Aki valóban védeni akarja a gyerekeket, annak a bűn gyökerét kell felszámolnia – nem a gyónás szentségét

Mi is a gyónás, és miért abszolút a gyónási titok?

Az első és legfontosabb: a gyónásban a hívő nem a papnak beszél, hanem Istennek. A pap nem bíró és nem ellenőr, hanem közvetítő, aki Krisztus nevében hallgat és oldoz. A gyónási titok tehát nem egyházon belüli „adatvédelmi szabály”, hanem a szentség lényegi feltétele. Ha a pap akár egyetlen szót is kiszolgáltatna abból, amit gyónásban hallott, nemcsak a gyónót árulná el, hanem magát a szentséget, Krisztust és az egyházat is. Mert ha a gyóntatószékből vallatószoba lesz, ott többé nem lesz valódi bűnbánat. És ha eltűnik a bűnbánat, a szentség szíve közepe szűnik meg.

Senki józan ember nem vitatja, hogy a gyermekbántalmazás és a pedofília a legmélyebb erkölcsi és emberi bűnök közé tartozik. A társadalomnak, az államnak és az egyháznak is kötelessége mindent megtenni a gyermekek védelméért, és keményen fellépni az elkövetőkkel szemben. 

A pap feladata nem a feljelentés, hanem a lelki vezetés: a bűnöst rávezetni arra, hogy vállalja tette következményeit, tegye meg a jóvátételt, és kezdjen új életet. A gyónás soha nem a bűn takargatása, hanem az első lépés annak gyökeres felszámolása felé. Aki ezt nem érti, az nem a bűnt akarja legyőzni, hanem a hit szabadságát akarja korlátozni.

A történelem bőséggel bizonyítja, milyen áron őrizték meg a papok a gyónási titkot. Nepomuki Szent Jánostól a kommunista diktatúrák idején megölt ferences szerzetes atyákig sokan adták életüket azért, mert nem voltak hajlandók elárulni, amit gyónásban hallottak. Őket nem tetteik, hanem a hűségük miatt végezték ki. Ez minden, csak nem kényelmesség vagy öncélú titkolózás.

Ma a gyónási titkot törölnék el, holnap talán már a lelkigondozói beszélgetéseket, a pszichológus rendelőjét, vagy akár a házastársi párbeszédet is felügyelnék – természetesen mindig „jó szándékból”. De a történelem megtanított minket arra, hogy a szabadság soha nem egyetlen nagy lépéssel omlik össze. Mindig apró, „jó szándékú” javaslatok alatt porlad el.

Aki az egyház szentségeiről akar véleményt formálni, annak legelső körben legalább ismernie kellene, miről beszél. De persze mit várhat az ember olyasvalakitől, akinek a volt férje „rendszeresen bérmálkozott”. Könnyű nagy szavakat harsogni a gyónási titok eltörléséről annak, aki talán még sohasem tapasztalta meg a valódi bűnbánat csendjét és az isteni irgalom felszabadító erejét.

Egy szó, mint száz: a gyónás nem kampánytéma, és a szentség nem állami törvényalkotási kérdés. A gyónási titok eltörlése nem a gyermekek védelmét szolgálná, hanem a lelkiismeret szabadságának végét jelentené.

***

Nyitókép: Alessandro Bianchi / Reuters