Akiknek semmi sem volt szent: két katolikus pap Kádár ügynökeinek markában

Ez a cikk két katolikus pap, a várbeli Mátyás-templomban egymást váltó plébánosok, Liska Zoltán és Tóth János megfigyeléséről szól. 

 mint például a húsvéti nagymisén 1000-1200 ember volt, fele nő, fele férfi, 70% intellektüel, 30% „a város minden részéből jött munkások, parasztok, akik általában ilyenkor a várban megfordulnak”. Az ügynök ekkor még bátrabb volt, az olvasó szinte látja a tartótiszt kérdéseit, melyekre a pikírt válaszok érkeztek: A plébános beszéde „rövid szentbeszéd volt […] politikai ízt nem éreztem benne. A húsvét jelentőségének méltatása volt egy keresztény ember életében. […] Húsvétkor általában olyanok is templomba mennek, akik egész évben nem járnak. […] Véleményem szerint a nagyszombatihoz hasonlóan ez is vallásos jellegű és nem politikai jellegű megmozdulás. Következtetéseimet abból vonom le, hogy már évek óta így van.” A tartótiszt felettese annyit írt tollal a jelentésre, hogy „figyelmeztetni kell, hogy ne oktasson minket”.  Jelentés érkezett a körmenetről is: „A szertartások után kb. 1/4 8-kor kezdődött a körmenet, 8 órára befejeződött. Minden rendben ment a templom falai között. A szertartások nagyon szépek voltak. Impozáns látvány volt a keresztségi fogadalom megújítása.” Erre a következőt írták tollal: „Oktatni kell, hogy a fentihez hasonló megjegyzéseit nekünk ne írja le.”

Liska prédikációiról így jelentett 1960 tavaszán a BRFK Politikai Nyomozó Osztály V/c alosztályának: „Ma hittantanítás majdnem lehetetlen. Ami a templomokban van az éppen csak az alapfogalmakra elég. Komoly hittani oktatás nem lehet. Kérdem, hol vannak a keresztszülők? […] Ők ígérték meg Istennek, hogy a gyerek lelkére vigyáznak. Mi nekünk papoknak ma megkötve a kezünk, a rádió és a propaganda gépezete rombolja tekintélyünket, már semmi tekintélyünk, mi nem tehetünk meg mindent.” Máskor: „Az állam alattvalói engedelmeskedni tartoznak a vezetőknek, még akkor is, ha a trónon egy Néró ül.” A tartótiszti megjegyzésből világossá vált, hogy a fókusz immár Liska atyán lesz: „Liska Zoltán várplébánián fungáló káplán személye hosszabb idő óta érdekli az állambiztonsági szerveket. Az ügynök jelentése alapján megállapítható, hogy a meglévő keretek felhasználásával, esetenként túllépésével ma is igyekszik a hitéletet kiterjeszteni. Beszédének kitételei sértik az állam és az egyház közötti megegyezést.”

„Ha pedig olyan helyzet elé kerülünk, hogy megkérdezik, járok-e templomba, vagy gyermekem jár-e hittanra, vagy bármi mást, ami kényes kérdés, [ami] hittagadásra kényszerítene, mellé kell beszélni, kitérő választ adni. Ez nem hazugság, és nem bűn!” A tartótiszti értékelés szerint „Liska igen ravaszul építi be beszédeibe az államellenes kitételeit.” Az ügynök feladata így az lett, hogy „építsen az eddigi kapcsolatra, létesítsen szorosabb kapcsolatot Liskával”, vesse fel, hogy támadják munkahelyén hite miatt, kérjen tanácsot, és nézze meg, milyen fiatalok járnak hozzá.

Az egyik fiatal rövidesen elkotyogta az ügynöknek, hogy a nyáron ő és még néhány fiatal Liskával nyaralt egy faházban, ahol az atya főzött, egyszerű életet éltek, kirándultak, lelki gyakorlatot tartottak. 

Az ügynök azt is megtudta, hogy régen Liska cserkészvezető volt, és „régi tanítványai közül igen sokan lettek papok nevelésének hatására”. Ezek a jelentések nagyrészt egybeesetek a nagy 1961 februári letartóztatási hullámmal, amikor közel 70 papot vettek őrizetbe. Liska kimaradt a sorból, ezért állítólag kéziratokat semmisített meg, és úgy vélte, „hekusok” járnak a miséire, de az ügynökre nem gyanakodott. „Ellenséges tevékenységként” rögzítették viszont, hogy „imahadjáratot” szervezett a letartóztatott, rossz egészségi állapotban lévő Werner Alajos atyáért.

Liska szerint „szégyen és gyalázat, hogy homoszexualitással vádolják a papokat. Mint Hitler annak idején. [...] A Sátán uralja a világot.” Aki párttag, az az atya szerint „az ördög kezében van”. Liska azt is kifejtette az ügynöknek, hogy Amerika rövidesen „leradírozza” a szocialista országokat, ezért vegyen mindenki lisztet, cukrot, szappant, konzervet, gyógyszert, bár azért az atomháborútól nem félt. ’61 augusztusában arra jutottak, hogy Liskára külön figyelő-dossziét kell nyitni.

hogy így kerüljön a bizalmába, illetve vigye el hozzá nevelt fiát, hogy az atya foglalkozzon vele – utóbbival szintén az volt a cél, hogy a pap közelébe férkőzzön. A cél ekkor már az volt, hogy büntetőeljárást szervezzenek az atyával szemben. Ehhez az ügynöknek fel kellett vetnie, hogy a fiú érdeklődik a papi hivatás iránt, és rá kellett vennie az apósát, hogy erőltesse a gyermek anyjánál, vagyis az ügynök feleségénél, hogy igenis vigyék paphoz a fiút. Az apósnak tetszett az ötlet, kötélnek is állt. Az állambiztonság közben kiderítette, hogy Liska atya nyaralója Börzsönyligeten volt, ezért a nyaralót titkosrendőrök kezdeték figyelni, és „szikrát” (adót) akartak telepíteni rá. „Liska a börzsönyligeti házába utazott, melyről meg is győződtünk, mert láttuk őt két fiatal társaságában a ház közül” – írta egy tartótiszti megjegyzés ’61 telén. A pap mozgására rövidesen bevezették a 3/f rendszabályt (dokumentáló fotózás).

Lisa óráin néha 50 fiatal is összegyűlt, „a szülők rajonganak érte. […] A hittanóráira látogató személyek és gyerekek száma egyre nő. Tömegbefolyása a beszédein keresztül egyre tágabb körben beszédtéma.” Érdekes módon illegális tevékenységként könyvelték el, hogy Liska feleltette a gyermekeket, ez a tartótiszt szerint tilos volt. Felmerült az is, hogy beszervezzék az egyik iskolás gyereket, akinek a szülei éppen elváltak, és egyéb problémákkal is küzdött. Az ügy olyan értelemben magától megoldódott, hogy ’63 októberében Liskát áthelyezték, és így már nem foglalkozott a fiatalokkal, utódjáról, Tóth János atyáról viszont azt mondta az ügynöknek, hogy „jó kezekben van az örökségem”. Liskáról viszont még így sem „szálltak le”, távozását követően is „Faragó” feladata volt, hogy „derítse fel, kikhez jár családpasztorációra Liska és mi a mostani feladata a Várban”.

Róla viszont lényegesen kevesebb anyagot tudtak összegyűjteni, mint Liskáról. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy az atya külön adakozást szervezett a templom „zilált anyagi helyzete” miatt, és az ő prédikációiban is találtak „problémás” részeket, noha ez kevéssé meglepő, elvégre eleve ez volt a cél. Egy helyütt az atya a „züllött nagyhatalmakról” beszélt, a jelek szerint ide értve a Szovjetuniót is, másutt kifejtette, hogy „Krisztusnak mindig van ideje minden emberre, nem csak egy percre. Vajon a világon melyik főtitkárnak vagy államfőnek van akár csak a saját népéből egy emberre egy percnyi ideje?” Itt aláhúzták a főtitkár szót, és tollal mellé írták: „Burkolt uszítás.” Másutt az atya az „erőszak és a torzsalkodás” példájaként idézte nem csak a nácikat, hanem a szovjet Ilja Ehrenburg szerzőt is, aki szerinte arról beszélt, hogy „öljétek meg a németeket még az anya méhében is”. „Tóth plébános beszédében összehasonlította a német fasizmus gyilkolását” a szocializmussal – így a tartótiszt véleménye. Az ügynök az atya bizalmába férkőzött, a lakásán is volt vendégségben, ahonnan azt jelentette, hogy Tóth falán egy nagyméretű Ferenc József portré lóg. Az utolsó, Tóthra vonatkozó, az ügynök munkadossziéjában elérhető jelentés 1966 novemberi, e szerint az atya a tiltás ellenére egyházzenei karversenyt szervezett a Mátyás-templomban. Más forrásokból tudjuk, hogy Tóth atya az Állami Egyházügyi Hivatallal és a BM-mel többször is konfrontálódott.

„Faragó” története nem csak az állambiztonság Mátyás-templomban végzett tevékenységére mutat rá, hanem arra is, hogy milyen mélyre tudták rántani a tartótisztek a kooperáló ügynököt: 

Liska atya eközben annak is példája, milyen eredményeket tudott elérni a kitartó hit, a szívós lelki ellenállás a megtorlás sötét éveiben, a Kádár-rendszer egyházellenes leszámolásai közepette is.

Fotó: Fortepan 65864