Hippik, nácik, csövesek? A Kádár-rendszer rettegett a fiatalságtól

Ezért folyamatosan figyeltették az utcán „bandázó”, „nyugatos” fiatalokat, az úgynevezett galeriket. Az egyik legismertebb, galerivel szembeni fedett eljárás a budai Várban, a „nagy fánál” összegyűlő fiatalokkal kapcsolatos nyomozás volt. A témában elég alapos munkák születtek már, például Horváth Sándor, Tóth Eszter Zsófia, Mező Gábor tollából, itt tehát csak a történet rövid összefoglalására törekedhetünk.

Az ügynök a vázlatokat el is készítette, és megállapította, hogy a várban több pincelejáró van, ami összefüggő rendszert képez. „Erős” négy lejáró helyét megadta, például Dísz tér 13. szám, a Halászbástya északi végénél lévő falépcső alatt, a Honvédelmi Múzeum mögött, s a középkori lovagtorony alatt. A tartótiszt feladatául adta, hogy ismerje meg, a fiatalok mit gondolnak a közelgő Hruscsov–Kennedy-találkozóról, ám ennél többet nem tudunk meg a csoportról.  

1965-ben a fiatal „Kovács Antal” pedig azt jelentette a BM III/III-2-b. osztálynak, hogy az Ifjúsági parki társaságnál az „egész nap [...] ivással, valamint táncolással telt el. Estefelé egy kisebb verekedés alakult ki a helybéliekkel [a Mechwart-téren].” Ez az ügynök ekkor a Bánki Donát Felsőfokú Technikumba járt, ahol „véradó akciót szerveztek, amelynek során a 8. csoportot is megkérdezték, hogy ki akar vért adni. Többen jelentkeztek először, de amikor kiderült, hogy a vérből jelentős részben Vietnamba akarnak juttatni, többen visszaléptek a véradástól, mondván, hogy Vietnamnak nem adnak vért.” A neveket leadta, a tartótiszt adataikat pedig megszerezte tanulmányozáshoz.

1969 júliusában az ikonikus brit gitáros, Brian Jones halálát követően néhány fiatal a Váraljának déli oldalán máig álló nagy fánál gyülekezett, majd egy elmaradt koncertet követően a bazilikáig tartó, provokatív menetet rendezett, melyen állítólag – ezt a szakirodalom utólag cáfolni gondolja – szélsőjobboldali szólalom is elhangzottak. 

A „Nagyfa galeri” tagjai ellen ezért eljárás indult, a Népszabadság 1970. február 17-én tudósított is az ítéletekről: „Az első-, másod- és negyedrendű terhelteket – Szandbauer Gyulát, Dévényi Györgyöt és Domján Sándort – két-két évi szabadságvesztésre, hét fiatalkorú társukat pedig nyolc hónaptól egy év és három hónapig terjedő szabadságvesztésre ítéltek.” 

Fogarasi András és néhány társa perét elkülönítették, őket külön ítélték el.  Bár a történet határozottan keszekusza, tele van koncepciózus elemekkel, és egyes történészek eleve vitatják, hogy az iratokból megismerhetők-e az események, itt mégis idézünk néhány ügynöki jelentésből. Megvilágítva ennek az ifjúsági szubkultúrának néhány izgalmasabb vonását, kísérletet téve a szintetizálásra – annak rögzítése mellett, 

A „Nagyfa galerira” már ’69 májusában felfigyeltek, amikor is „Vári” fedőnevű ügynök a BRFK Politikai Osztály III/b. csoportjának azt jelentette, hogy „az Ifjúsági Park fölött esténként továbbra is sok fiatal gyűlik össze, akik zenét hallgatnak, de előfordul köztük verekedés is”.

 A tartótiszt megjegyzése szerint már ismerték a társaságot, bár ekkor még konkrétabb vádakkal nem tudták illetni őket: 

„A jelentés további része az Ifjúsági Park fölötti sétányon összejövő galeri tagokkal kapcsolatos. Az összejöveteleken olyan személyek vesznek részt, akiket nagy hajuknál, vagy rendetlen öltözködésüknél fogva nem engednek be a Parkba.” Az ügynök feladata ezért az volt, hogy „olyan személyeket derítsen fel, akik hangadók, illetve politizáló személyek. Ezekkel mélyítse a kapcsolatot, igyekezzen bizalmukba férkőzni.”

„Vári” szerint a gyülekezőhely azért népszerű, mert innen lehet látni a zenekart is, és hallani a zenét. Bár ekkor még messze vagyunk az 1969. júliusi ügytől, néhány jelentés utal pár hangadó – így „Kis Kennedy” vagy épp „Pinocció” – életvezetésére: előbbi „egész nyáron csövezett, nem dolgozott, a Várban egy pincében aludt a társaival együtt”, míg utóbbit „mindenki utálta”, mert „a lányokkal többször erőszakoskodott, pl. ha odament a lányhoz, beszélgetni kezdett vele, s nem volt »jó a lánynál«, rögtön megfenyegette, csavargatta a kezét”. Politikai tartalom itt még kevéssé merült fel, bár „Alvarez” azt énekelte, hogy „bort, búzát, békességet, leszarjuk a rendőrséget”.

Több részletet ismerünk meg „Buday” jelentéseiből, melyeket szintúgy a BRFK politikai osztálya III/b. csoportjának tett. Ő felsorolta a „vári galeri” tagjait, amelyből 10 fő az Úri utcában lakott, egy a Várfok utcában és egy a Batthyány utcában. „Általában minden nap találkoznak a Halászbástyán”, onnan tovább mennek az Ifjúsági Parkba, ahová, „szemben a híreszteléssel, hogy csak rendes öltözékben és hajviselettel látogathatják a park rendezvényeit, borravaló vagy ismeretség elégséges ahhoz, hogy a legvadabb külsejű és viselkedésű galeritagok is bemehessenek”. 

Szerinte a fiatalok a Szabad Európa Rádiót hallgatták, és megfigyelte „Hippy” célszemélyt, aki Attila úti lakos volt. Szerinte „Hippy” Maó mondásait ismeri, és támogatja Izraelt: mondogatja, hogy a zsidók majd „megmutatják a sok büdöslábú arabnak”, Kairó „gyarmatváros” lesz, és „neki egyébként nagyon tetszik, amit az izraeliek a Közel-Keleten csinálnak, ő helyesli a dolgot”. Egy 1970-es jelentése szerint „a fiatalok között elterjedt a híre, hogy Rákosi Mátyás amnesztiát kapott és hazatérhet Magyarországra. […] Gyűlölik, gúnnyal beszélnek Rákosiról, [hogy] hazajött meghalni, ez tényleg igaz lesz, mert valaki biztosan elteszi láb alól.”

Mások a lakbérek miatt panaszkodtak: 

„Buday” később felfigyelt egy, a „vári galeriből” kivált fiatalra, B.-re, aki a hetvenes évek elején – a jelentések szerint – erőszakos, rendszerellenes cselekményekre készült.

 legalábbis ezt közölte az ügynökkel Attila úti lakásban. „Budayt” megkísérelték „minifonnal” felszerelni, hogy mindezt rögzítse, de a technika csütörtököt mondott. „Buday” feladata az volt, hogy „konkrét tanácsot ne adjon”, mert fontos, hogy később ki lehessen vonni az ügyből. Később B. a vári Fekete Holló étteremben magyarázta, hogy „egy szögbelövő pisztolyról mintázza a saját készítésű fegyverét, amely acélgombostűvel fog működni, amelynek mérgezett hegye lesz”. A történet hihetetlennek hangzik, de azt egy másik ügynök, „Faragó László” is megerősítette. Az ügyről és annak következményeiről sajnos nem tudunk meg többet, mert az akta itt véget ér.

Bár akadtak olyan „galeritagok”, akik konszolidált körülmények közül érkeztek, Szandbauer inkább a hányattatott hátteret példázta, 4 éves kora óta intézeti lakos volt, szakmát sosem tanult ki, lakcíme nem volt, ekkor a Bergendy együttes mellett dolgozott egyfajta technikusként. Az eljárás voltaképpen a „Tőröző” nevű ügy realizálása volt, az 1969. szeptember 16-i operatív intézkedési terv szerint „a feldolgozó munka során célunk, hogy 1969. október 23-ra megelőzés céljából az ellenséges tevékenységet kifejtő személyektől megtisztítjuk az Ifjúsági Parkot és környékét”.

Ennek eszköze az operatív fotózás, az ügynökök használata, minifonnal való felszerelése volt, illetve a fiatalok azon ténnyel való „megfogása”, hogy sokan bicskával járnak. „A galeritagok jelentős része rugós késekkel és zsilettpengékkel van felszerelve. A megjelenő külföldi turistákat különböző módon provokálják, kisebb pénzösszegeket kérnek tőlük” – így egy jelentés. 

Ez láthatóan egy kezdeti koncepció volt, később teljesen más ürügyhöz nyúltak.Ám a fiatalok az állambiztonság szerint nemcsak „züllött életmódot folytatnak”,de Szandbauer egy alkalommal össze is tépte egy lányismerősének KISZ-tagsági könyvét, 

A jelenet később előkerül Lőrincz L. László újságíró A nagy fa árnyékában című „ifjúsági regényében” (gyakorlatilag rendszerhű propagandamunkájában):

„Heil Hitler! – mondta Juszuf minden egyes alkalommal, amikor a tizenöt-húsz tagú társaság közül valaki rálépett az igazolványra. A szertartás részvevői úgy járták körül a tüzet, mintha ártatlan társasjátékot játszanának. Minden taposás után felhangzott a »Heil Hitler!« kórusa, néhány »Kitartás! Éljen Szálasi!«-val elegyítve. A megtaposott és szétrongyolt igazolvány haldokolva hevert a fűben, egészen közel a tűzhöz.”  

Kérdéses, hogy valóban ilyen világosan beskatulyázhatók voltak-e a fiatalok. Antiszemita kiszólásokra több, egymástól független jelentés is utal, de az is világos, hogy voltak zsidó származású „galeritagok”. Eközben akadt, akinek „USA-tetoválása” volt, megint másutt „a galeri egyes tagjai hippinek tartották magukat és ennek megfelelően igyekeztek öltözni és élni”. 

Ez a hippijel használatában is megnyilvánult. Az 1950-es születésű Szandbauer így írta le 15 éves (!) barátnőjét, S. I.-t: 

„Mint mezítlábas, hippi jósnőt ismertem meg, s mivel az én jelvényem már régen közismert volt és majdnem mindenki farmernadrágjára rá volt rajzolva, neki is megtetszett és megkért, hogy rajzoljam fel piros bársony farmerjára, ami már eléggé tele volt firkálva nevekkel és egyéb angol jelmondatokkal: Love you boy, loving you LSD, Sinthe Life [sic!].”  Az ügy kulminálásra a bevezetőnkben utaltunk.

Jó példa erre Lőrincz L. regénye, amelynek fogadtatása már akkor is igen negatív volt. Idézzük részletesen Turi Gábor recenzióját: 

„A lóláb azonban túl hamar kilóg, egykettőre felismerszenek a panelek: Miklós mint a szüleivel szót nem találó, emiatt megtévedt, de alapjában véve tisztességes és használható állampolgár modellje; Néger, az elvált proli szülők mostoha sorsú, kiszolgáltatott gyermeke; az egyetemista Juszuf, a külföldi fellazítók magyarországi megbízottja, Miklós beszervezője, a fasisztoid felvonulás értelmi irányítója; a munkásmozgalmi érdemeit szerényen elhallgató apa; a hippi ideológia frázisait átvevő, szovjet­ellenes, rendőrgyűlölő, munkakerülő, valójában szerencsétlen, hányatott gyerekkorú galeri­tagok – és közben a docens és a rendőrtiszt meggyőző szavaival szemináriumi kiselőadások a szocializmus humanizmusáról, felsőbbrendűségéről a kizsákmányolással és a kapitalizmussal szemben. 

valós társadalmi jelenségek bemutatásának ürügyén, irodalmiasított formában a szocializmus burkolt apologetikáját adja. Mert végül is erre van kihegyezve az »érdekfeszítő« történet, amit a fülszöveg regényként tálal. A nagy fa árnyékában című könyvvel aligha foglalkozik majd egyetlen irodalmi lap is kritikailag; mi is csak ezért tettük ilyen hosszasan, mert elrettentő példának tartjuk. Nem valószínű, hogy akár a magyar könyvkiadásnak, akár az önmagában szilárdan hívő szocialista társadalomnak még ma is ilyen propagandaregényekre lenne szüksége. Huszonötezer példányban. Egy letűnt korszak egyszer már tanulságként hagyta, hogy az efféle kísérletek pontosan az ellenkező eredménnyel járnak. Nem lenne jó elfeledkezni erről a tanulságról.”

Ehhez pedig már nem is nagyon kell semmit hozzátenni.

Fotó: A „nagy fa” a Vár oldalában. (Fortepan 101756)