75 éves a legendás Balettintézet utódja – így ünnepel a Magyar Táncművészeti Egyetem

A budapesti Andrássy út egyik ékköve, a Drexler-palota falai között már hetvenöt éve születnek csodák. Az egykori Állami Balettintézetből kinőtt, ma már Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) nem csupán egy felsőoktatási intézmény: inkább műhely, ahol technikai tudás és művészi lélek találkozik, s ahol a közösség ereje segíti a jövő generációit szárnyalni. E különleges világba Fodorné Molnár Márta rektor és Sánta Benedek, az egyetem fiatal tehetsége engedett betekintést.

Múlt és jelen ritmusa

Az intézmény 1950-ben még középfokú balettiskolaként indult az Andrássy úton. Ma pedig a világ egyik legszélesebb palettáját kínáló felsőoktatási táncműhelyeként tartják számon. 

 – emeli ki a rektor asszony.

Az évtizedek során mérföldkőnek számított a néptánc tagozat elindulása, majd a táncpedagógus-, a modern tánc- és a színházi tánc szakok megjelenése. Ma már hét szakon és huszonhárom szakirányon képeznek hallgatókat, sőt a táncművészet határterületeire is bátran kitekintenek. Ilyen volt például a stresszkezelés és kiégés-prevenció szakirányú továbbképzés, amely akkora sikert aratott, hogy a résztvevők azonnal folytatást kértek.

A 75. jubileumot 75 napos ünnepségsorozat koronázta meg: nemzetközi előadások, balettgálák, konferenciák, könyvbemutatók, fotókiállítások és flashmobok töltötték meg Budapestet. A legemlékezetesebb pillanat talán a tánc világnapjának előestéjén érkezett el: a Drexler-palota homlokzatán fényfestés idézte meg az egyetemen tanulható összes táncnyelvet, ámulatba ejtve a járókelőket.

A bejutás: a tehetség kapuja

Az MTE-re felvételt nyerni nem könnyű. Bár elméletileg előképzettség nélkül is lehet próbálkozni, a rektor szerint ritka, hogy valaki teljesen a nulláról érkezzen. A hangsúly a képességeken és a belső adottságokon van – a tehetség itt valóban mindennél többet ér.

Hogy a származás vagy anyagi háttér ne álljon a tehetség útjába, az egyetem nyolc tehetségcentrumot hozott létre: 

Itt végzett oktatók segítik a fiatalokat a felkészülésben, legyen szó balettről, néptáncról vagy modern táncról.

A hallgatók között sok a külföldi – különösen Japánból –, akik ugyanúgy szigorú válogatáson esnek át. „Nálunk kizárólag a tehetség dönt” – hangsúlyozza Fodorné Molnár Márta.

Egy fiatal táncos útja

Sánta Benedek, a klasszikus balett szakirány hallgatója mindössze tizenegy évesen, ötödikesként kezdte tanulmányait az MTE-n. Most, nyolc évvel később már érettségire készül, miközben a tánc világa tölti ki mindennapjait.

„Az egyetemi év két félévből áll, minden félév végén vizsgák vagy projektek várnak ránk. A tánctörténettől a művészettörténeten át a mozgásbiológiáig rengeteg tudást kapunk. Ezek a tárgyak sokat segítettek nekem: összeállt a fejemben a történelem, az irodalom és a művészet nagy egésze” – meséli.

Nemrég New Yorkban vett részt nyári kurzuson, amelyről lelkesen számol be. Az ajánlást egy korábbi Fulbright-ösztöndíjas mestere adta, aki szintén az MTE-hez kötődött. Benedek szerint ezek a nemzetközi tapasztalatok felbecsülhetetlenek: „Annyira érdekes és más, ami odakint van, hogy vonz ez az ismeretlenség, ez az új szemlélet.”

Karrier a színpadon és azon túl

A statisztika önmagáért beszél: az MTE-n végzettek több mint 90 százaléka három hónapon belül állást talál. A táncpedagógusok körében ez szinte 100 százalék.

A hallgatók közül sokan már tanulmányaik alatt is fellépnek: az Operaházban vagy az Operettszínházban gyakran nélkülözhetetlenek az MTE diákjai – a gyerekek éppúgy, mint a felnőtt szereplők.

Mesterek és mágia

Az egyetemen azonban nemcsak a technikai tökéletesség számít. „Egy jó táncosnak a lelke a legfontosabb. A technika önmagában semmi a kifejezőerő nélkül” – vallja a rektor.

A mesterek nem csupán tanítanak, hanem pótszülőként is jelen vannak a hallgatók életében. A reggel nyolctól este hétig tartó napok során emberi kapcsolatok szövődnek. Benedek így fogalmaz: „Kell valami személyes kapcsolat az oktatóval. Én szerencsés vagyok, mert itt mindenkinél megvan: beszélhetek velük szakmai és magánéleti dolgokról is.”

Jövő és hit

A táncos pálya rövid – egy intenzív, húsz–huszonöt éves időszak. Utána sokan koreográfusként, pedagógusként vagy terapeutaként folytatják. Az MTE célja, hogy doktori képzést is indítson, magyar és angol nyelven.

A rektor szerint a nehézségeken való túllendülés kulcsa az önmagunkba vetett hit: „Hinnem kell abban, amit csinálok. És hinnem kell, hogy jó tudok lenni benne.”

Benedeknél pedig a mesterek tanácsai segítenek: „Ne stresszelj ezen – hisz ez csak balett.” Ez a könnyedség emlékezteti arra, miért van itt: mert szeret táncolni, mert ez az élete.

Második család

A falak között különleges közösség születik. A vidékről érkező gyerekek kollégiumban laknak, ahol „szinte mint egy család működnek” – mondja Fodorné Molnár Márta. 

„Sose éreztem, hogy ne itt lenne a helyem. Nagyon pozitív, örömteli hangulat van az egyetemen” – fogalmaz Benedek, aki a nemzetközi hallgatókkal is könnyen közös nevezőre talál.

Az út, ami a színpadra vezet

Sánta Benedek számára a tánc nem pusztán szakma, hanem életérzés. Édesanyja eleinte óvta volna ettől a küzdelmes pályától, ám ő hajthatatlan maradt. Ha ma üzenhetne a kicsi énjének, azt mondaná: „Kezdj el hamarabb nyújtani.” – tréfás, de mélyen igaz mondat ez egy fiatal művésztől, aki pontosan tudja, hogy a tánc nemcsak a test, hanem a lélek művészete is.

A Magyar Táncművészeti Egyetem falai között így nemcsak táncosok születnek, hanem erős, összetartó, lélekkel teli emberek – készen arra, hogy a világ színpadain újra és újra életre keltsék a csodát.

Nyitókép: Highlights of Hungary