Egy pszichológussal sok mindenről lehet beszélni, csak arról nem, ami igazán lényeges. Ez egy sommás, igaztalan megállapítás, de ezt most megengedem magamnak.
Mindig a világűrben vagyunk
– mondta egyszer négy- vagy ötéves korában a kisebbik fiam, már nem emlékszem, milyen szituációban. Gyerekek gyakran mondanak efféle zavarba ejtő mondatokat, amiken a felnőttek aztán jókat nevetnek. Milyen vicces. Az okos felnőtt visszanéz a jámbor, együgyű gyermekre. Azóta eltelt hét-nyolc év, és némi túlzással azt mondhatnám, hogy naponta jut eszembe ez a mondat. Naponta emlékeztetem rá magam. Mert tényleg mindig a világűrben vagyunk, tehát a végtelenben tartózkodunk életünk minden pillanatában. Az, hogy egy nagyjából száz kilométer vastag légkör alatt zajlik az életünk, ebből a szempontból nem érdekes. Mert ez a száz kilométer vastag légkör is a világűrben, azaz a végtelenben van.
Nem az van tehát, hogy van a végtelenség odafent és van a véges idelent, hanem csak a végtelenség van, semmi más.
Csak a végtelenség. Elég őrjítő gondolat, de nincs mit tenni. A végesség fogalma minden jel szerint azért került használatba, hogy az ember ettől az őrjítő tényállástól legalább időlegesen megszabaduljon. Közeledem lassan mondandóm tárgyához, azzal az óvatos kétséggel együtt, hogy a végtelenségben vajon miféle jelentősége van a közeledésnek.
Néhány nappal vagyunk túl Urunk mennybemenetelének ünnepén, azon a napon, amikor Krisztus, negyven nappal a feltámadása után az Olajfák hegyén tanítványai szeme láttára fölment az Atyához a mennybe. Gagarinról van az a történet, mely szerint azt mondta űrrepülése után, hogy ő járt az égben, de Istent nem látta. Később kiderült, hogy ezt nem is Gagarin mondta, hanem Nyikita Hruscsov egy pártgyűlésen. Túl azon, hogy egy efféle mondat milyen nívót képvisel, azon azért érdemes elmerengeni, hogy
vajon hogyan van értve a keresztény terminológiában az „ég”, a „mennyek országa”.
Hol van az az ég? Hol van az a mennyek országa? Az Isten országa tibennetek van, hangzik el az egzakt magyarázat az evangéliumban. De ha mibennünk van, akkor miért égi országként, túlvilágként írja le a kereszténységen kívül számos más vallás is? Gyermeteg kérdések, tudom, de olykor fel kell tenni gyermetegnek tűnő kérdéseket. Az ég, az Isten országa, a túlvilág bennünk van?
Belül, kérem, csak csontok és zsigerek vannak, hangzik el számos esetben Hoppy Lőrinc szájából a tételmondat.
Hoppy Lőrinc Hamvas Béla Karnevál című regényének egyik emlékezetes figurája. Azért mondja ezt Hoppy, mert ostobaságnak tartja azt a feltételezést, hogy „belül” bármi más lenne a már említett csontokon és zsigereken kívül. Akkor hát mit jelent ez a belül, ez a bennetek? Hol van ez a bennünk? Hol élnek az angyalok? Hol van a pokol? A pokolról egyébként egyre ritkábban hallani katolikus szentmiséken. Úgy veszem észre, hogy csak a bátrabb papok engedik meg maguknak a pokolról való nyilvános elmélkedést. Hová tűnt a pokol? Az ég, a mennyek országa, a túlvilág tehát bennünk van, adja meg a választ az evangélium, ez a bennünk viszont nem jelenthet mást, mint a lelkünket. A lelket, amiről a pszichológia úgy általában azt tartja, hogy az végső soron egyfajta agyi funkció. Egy eléggé bonyolult és eléggé homályos biokémiai alapú funkciótömeg. Halandó tehát, a testtel együtt bomlik el. A pszichológiai által definiált lélekben nem lakozhat semmiféle Isten országa, ez világos.
A pszichológia szerint nincs túlvilág, nincs égi haza, nincs mennyek országa, nincs Isten? A rövid válasz az, hogy nincs.
A pszichológia történetében Carl Gustav Jung volt az egyetlen, aki a halhatatlan lélek létezését elfogadta, azt valóságnak tekintette, bár elég óvatosan nyilatkozott róla. A pszichológia valójában nem nyilvánít véleményt a kérdésről, megkerüli, és inkább a működését vizsgálja. Egy pszichológussal sok mindenről lehet beszélni, csak arról nem, ami igazán lényeges. Ez egy sommás, igaztalan megállapítás, de ezt most megengedem magamnak.
Azért nyekergek ennyit erről az egészről, azért teszek fel gyermeteg kérdéseket, mert az az érzésem, hogy a világ kezdi elveszteni a lelkét. Elég rémisztő tapasztalat. Eddig még soha nem vesztette el.
A lélek halhatatlansága számomra nem hitkérdés, hanem ténykérdés. Nem meggyőződés, nem vágy, nem vágyálom.
A lélek halhatatlanságáról a magam részéről nem nyitok vitát. Pökhendinek tűnhet, arrogánsnak, amit mondok, de kevéssé érdekel. A világ persze nem tudja elveszteni a lelkét, ez kizárt, megtagadni viszont nagyon is tudja. Ezért pontosabb az, ha azt mondom, a világ kezdi megtagadni a lelkét. Ami azt is jelenti, ha már Urunk mennybemeneteléről esett szó, hogy Krisztusnak, ha eljön az ideje, nem lesz hová visszatérnie.
Oda nem térhet vissza, ahol megtagadták. Mit keresne ott, ahol többé nem vesznek tudomást róla?
A lelket megtagadó ember észre sem venné a visszatérését. Igen? Visszatért? Azt bárki mondhatja. TikTok-videókban kezdene feltűnni egy alak, aki a visszatért Krisztusnak mondja magát, elég nagyot menne, komoly megtekintések lennének a róla készült videókon egy-két hétig, aztán ejtenék, mert jönne valami más, valami sokkal izgalmasabb. Ezzel a produkcióval ma már tartósabb karriert nem lehetne befutni.
A mennybemenetel talán azt jelenti, hogy Krisztus az emberi lélek mélyére költözött, pontosan oda, ahol Isten mindig is volt. Mást nem jelenthet. Jung úgy mondaná, hogy a kollektív tudattalan mélyén ősformává vált. Nem távozott, most is jelen van, így tehát vissza sem kell térnie. A visszatérése legfeljebb az lehet, ha újra megjelenik a tudat felszínén egy megjósolhatatlan pillanatban.
Az emberi tudat ma mindeddig példátlan széthullás küszöbén áll.
A széthullást nevezhetjük úgy is, hogy a tudatát a technológiára bízza. Tegyen vele, amit jónak lát. Körvonalazódik, hogy mit lát jónak. A technológiára bízott tudat felszínén soha többé nem jelenik meg semmiféle Krisztus. Mennybe ment az Olajfák hegyén, de a visszaút többé már nem lehetséges az algoritmusok útvesztőiben. Amit ma látunk, annak nagyjából ez az iránya, a vektora, a tétje. Soha nagyobb tét még nem volt, nem is lesz.
Különös idők kapujában állunk.
***
Ezt is ajánljuk a témában
Néztem ki a konyhaablakon, nem tudtam mit mondani. Sokáig nem tartott a csend, mert hirtelen másról kezdett beszélni, talán a vakondokról, amik kitúrják az eperpalántákat a konyhakertben. Győrffy Ákos írása.
Ezt is ajánljuk a témában
Persze nem az erdőről volt és van szó, hanem magamról. Nem az erdőt érzem majd nyomasztónak, hanem magamat. (Nagyböjti sorozatunk III. része.) Győrffy Ákos írása.
Ezt is ajánljuk a témában
Fontos, hogy ezeket a jeleket ne önmagukban szemléljük. Nem a víz vagy a hely a lényeg, hanem az, akire mutat: Krisztus. Interjúnk.
Advent, az annak megéléséhez szükséges lelkiállapot privilégium, amely összeférhetetlen a 21. századi kapitalizmussal. Kohán Mátyás írása.
„A tapasztalat azt mutatja, hogy amíg nem Krisztus ül azon a trónon, addig nincs harmónia az életünkben.” A Regnum Christi missziósával jártuk körül Krisztus Király ünnepét. Interjúnk.
A világ túl nagy befolyással bír az istenképünkre (is). Mintha mi tudnánk jobban mindent – mintha mi lennénk a középpontban. Alázat nélkül nem fog menni. Vágvölgyi Gergely írása.
Napokig töprengtem, kit kérdezzek meg a szegénységről, mert sokan sokféle okosságot tudtak volna mondani. Végül úgy döntöttem, olyasvalakivel ülök le beszélgetni, akit a világ nélkülözőnek lát, s őt kérdezem arról: ki a szegény.
Ma együttesen emlékezünk mindazokra a névtelen és ismert szentekre és boldogokra, akik magyar földön éltek – és hősies fokon gyakorolva az erényeket, tanúságot tettek Jézus Krisztusról. Vágvölgyi Gergely írása.
Márton a legnépszerűbb szentek egyike, némely számítások szerint az ő tiszteletére szentelték világszerte a legtöbb templomot. Na de miért eszünk az emléknapján libát? Vágvölgyi Gergely írása.
„Egy karakán csávó.”
A német védelmi miniszter kifejezetten pozitívan értékelte a diákok tüntetését, mondván ez is azt jelzi, a tanulók érdeklődnek a sorkatonaság után.
