El sem merem képzelni, mi lesz itt két hónap múlva, amikor berobban a főszezon

Kora délután a parton. Rimini homokos partjai némi túlzással tényleg a végtelenbe nyúlnak, én legalábbis nem látom, hol érnek véget. Minden feloldódik egy csillámló vibrálásban. Sokan napoznak, frizbiznek vagy sétálnak, mégis igen nagy a csend.

ami különös élmény. Zsivajnak kellene lennie, de nincs zsivaj, sőt olyan mély a csend, mint egy bazilikában. Az elmúlt napokban frontok jöttek és mentek, hol esett az eső, hol nem, a tenger leginkább a szürke és a zöld közötti árnyalatokat váltogatta. Ma viszont kék, valódi azúrkék, amilyennek lennie kell. A nagyobbik fiam csapata vett részt itt egy futballtornán, elkísértük őket. Jó meccseket játszottak. Egyetlen, fatális védelmi hibából eredő gól miatt nem jutottak a döntőbe. Ilyen a futball, mondtam neki bölcselkedve.

Tegnap reggeli közben a szálloda portása bejött az étkezőbe, megállt a helyiség közepén, keresztet vetett, majd bejelentette, hogy meghalt Ferenc pápa. Mintha Fellini egyik filmjéből vágták volna ki a jelenetet. Fellini itt született Riminiben, van egy múzeuma is a várban. Nem különösebben érdekes kiállítás. Relikviák, részletek a filmjeiből, jobbára hatásvadász elemek. A jegyzetfüzeteiből származó rajzai viszont sok mindent elmondanak erről a különös emberről.

Pap, pincér, bankár, zsebtolvaj, nagyvilági nő, koldus, bohém művész. Erőteljes, kifejező rajzok ezek, látszik rajtuk, hogy Fellini mély emberismerettel bírt.

A külvárosban ma is össze lehet futni efféle karakterekkel. A régi vágású, majdhogynem tipikus olasz karakterekkel. A futballstadion közönsége például nem nagyon változhatott az utóbbi ötven évben. Úgynevezett egyszerű emberek, látszik rajtuk, hogy a középosztályt legfeljebb alulról súrolják, de inkább sehogy. Ebben a közegben nőtt fel Fellini, és nem a tengerparti szállodák harsány ízléstelenségében. Persze ezek a szállodák akkoriban még nem is léteztek.

Halászkunyhók talán, és régimódi, festett spalettás kőházak. Az olasz építészet értékei ezeken a szállodadobozokon nem látszanak. Nem mintha a spanyol vagy a portugál tengerparti szállodadobozok nem ugyanilyenek lennének. A tömegturizmus tömegszállásai ezek, a tengeripar förtelmes gyáregységei. Ha a víz felől nézzük, ezek a városok iszonyatos képet mutatnak. Fellini gyerek­korában mindez még egészen másként festhetett. Csak a tenger maradt ugyanaz, illetve még az sem. Mert azóta elborította a műanyag szemét,

A várban, ahol Fellini múzeuma is van, Kapisztrán János is raboskodott egy ideig a 15. század első harmadában. Akkor még nemes úr volt, gazdag ember, Perugia kormányzója. Valamilyen városállamok közötti villongás következményeként került a vár börtönébe. Itt tért meg, szabadulása után szétosztotta vagyonát a szegények között, és belépett a ferences rendbe. Kapisztránnal legutóbb Márianosztrán „találkoztam”, egy templomi ismertető említi, hogy ott tartózkodott 1455–56 telén, és onnan írta Rómába, hogy „ha élő szentekkel akartok találkozni, gyertek Nosztrára a pálosokhoz”. Vajon miféle szerzetesek élhettek Márianosztrán, hogy még a sokat látott Kapisztrán is így nyilatkozott róluk?

Akkoriban viszonylag gyakori volt, hogy módos emberek szétosztották a vagyonukat, és nincstelenként felvételüket kérték valamelyik rendbe. Ma mindez nehezen elképzelhető. Azóta mélyen elsüllyedtünk az anyagban, alig látunk ki belőle.

Lassan másfél órája üldögélek egy rég kihűlt kávé mellett az egyik parti bódé előtt. Szerencsére nincs túl sok vendég, hagynak itt üldögélni. Az Adria továbbra is azúrkék, az égen sehol egy felhő. Jönnek-mennek az emberek a homokon a változatlanul különös csendben.

Nem szeretném látni. De most, ebben a bontakozó tavaszban mindez még távoli.

Jelenleg nincs pápánk, jut eszembe, mintha elárvultunk volna. Aznap egész nap zúgtak Rimini harangjai.

***