A Reménytelenül nem életrajzi film és nem is korrajz, hanem egy menthetetlenül beteg ember különös atmoszférájú kamaradrámába csomagolt szenvedéstörténete. A premier dátuma nem véletlen: április 11-én, éppen 120 éve született József Attila, akinek a születésnapja egyben a magyar költészet napja is.
Jó néhány évvel ezelőtt volt szerencsém hosszabban beszélgetni Faludy Györggyel, ő már akkor is bőven kilencven felett járt, de a mozgékony szellemén, humorán, áradó mesélőkedvén mintha mit sem fogott volna az idő. Ontotta magából a történeteket, nevettünk sokat, egészen addig, amíg szóba nem került „szegény, drága Attila, aki késsel a kezében rohant végig az utcákon, mi meg, már nem is tudom, kikkel, de loholtunk utána, nehogy a nagy szenvedélyben tényleg megölje Editet”. A történetet persze ismertem az irodalomkönyvekből, miszerint József Attila költő egy sötét budai utcasarkon kést szorított pszichoanalitikusa, Gyömrői Edit nyakához, de csak ekkor értettem meg a valódi lényegét, Faludy hangsúlyából, ahogyan ezt a „szegény, drága Attilát” könnybe lábadó szemmel kimondta.
Gyömrői Edit, a mások mellett a Nagyon fáj és a Gyermekké tettél című versek ihletője egyébként évtizedeken át nem beszélt az általa már az üléseik második hetében menthetetlennek ítélt híres pácienséről, a hetvenes években viszont megtört a jég, egy interjúban például így emlékezett az ominózus esetre:
„Attila kis késsel a kezében, két kezével átfogva úgy odaszögezett a kerítéshez. És beszélt, mint a vízesés. Mint egy refrént, úgy hajtogatta: kis kés, de jó kés. És én tudtam, hogy ha egy rossz mozdulatot csinálok, akkor ezt a kést megkapom.”
Nem így lett szerencsére, Edit megmenekült, József Attila viszont sehova nem tudott a világ, de legfőképpen önmaga elől elbújni – a véget meg hát tudjuk, mi lett.
Mindez a Reménytelenül című film kapcsán jutott eszembe, amely minden elemében különös és szabálytalan alkotás, igényelve némi nézői nyitottságot. Egyrészt mert nem klasszikus életrajzi mozi, a gyerekkortól a tragikus halálig tartó eseményleltárral, másrészt mert a minimálisnál jobban nem törekszik sem a korfestésre, sem a József Attila-i költészet esszenciájának felvillantására. A Rózsa Gábor által írt és rendezett, közel kétórás munka
kizárólag a Gyömrői Edittel végzett pszichoanalízis időszakára koncentrál, mindent ennek a fénytörésében – és az elhatalmasodó őrület árnyékában – látunk.
Nem véletlenül hangsúlyozták minden alkalommal a készítők, hogy a forgatókönyvben alig van fiktív elem, József Attila szavait, mondatait nagyrészt versei, tanulmányai, újságcikkei és egyéb írásai alapján fogalmazták meg, az abszolút hitelességre való törekvés érdekében nem kihagyva az illúzióromboló, obszcén vagy egyenesen perverznek ható részleteket sem.
A nyilvánvaló cél, vagyis hogy túl a sztereotípiákon és a „költőségen”, József Attila legmélyebb emberi valójába láthassunk, ugyanakkor mégsem sikerült túl jól. Mintha az alkotók nem tudták volna igazán eldönteni, mit is akarnak végeredményül: látomásos jelenetekkel felturbózott pszichothrillert, két furcsa, öntörvényű ember pszichoanalízis örve alatt zajló macska-egér harcának a bemutatását, bevezetést a lélektan rejtelmeibe vagy egy tagadhatatlanul beteg ember pokoljárásának részletezését.
Emiatt a két főszereplő – József Attilát Sütő András, Gyömrői Editet Michl Juli alakítja – játéka is inkább elnagyoltnak, bizonytalannak, színházian póziasnak tetszik, beleértve a szokásos problémát a vásznon természetesen hangzó beszéd hiányáról. Különösen Sütőnél érezhető, mintha időnként túl nagy lenne a kabát és az akarás, ami azért is érdekes, mert az alapanyag jó része a Szabad ötletek jegyzéke című önálló estje révén nyilván nem volt ismeretlen a számára.
De hogy ne legyünk igazságtalanok, neki is vannak szép, a világgal való békekötés képtelenségének fájdalmát hitelesen megmutató, „meztelen” pillanatai. Csakúgy, mint Michl Julinak Editként, aki már a kezelés elvállalásának dilemmáit fókuszba állító nyitó jelenettől kezdve sokkal inkább tűnik főszereplőnek, és tényleg érdemes utánanézni a finoman szólva is kalandos életének,
amit egyébként regényben is megírt, igaz, egy az egyben kihagyva belőle az összességében elég kudarcos József Attilá-s epizódot.
Ahogyan összességében a Reménytelenül sem mondható egyértelműen jól sikerült filmnek. Hiánypótlónak igen, különösen mert állami támogatás hiányában, mindössze tíz nap alatt forgatták le. Így leginkább tiszteletre méltó vállalkozásként értékelhető, amely korhű környezetben, némi didatikus felhanggal igyekszik árnyalni a ma is meglehetősen sematikus József Attila-képet. És ezen keresztül felhívni a figyelmet arra is, milyen következményei lehetnek egy nem, vagy nem a megfelelően kezelt súlyos pszichés betegségnek – minden időkben.
Nyitókép: Sütő András mint József Attila a Reménytelenül című film egyik jelenetében. (Rózsa Film)
A mindkét nemzet által hősként tisztelt egykori BEK-győztes labdarúgóról film készült, amelyet háromszoros telt ház előtt, a címszereplő örömkönnyeinek közepette mutattak be Marosvásárhelyen. Bölöni László a könnyeivel küzdött.
A modern festészet egyik különleges sorsú és nagy tehetségű alakja volt Szóbel Géza. Művei most Szentendrén, a Ferenczy Múzeumi Centrumban láthatók, a tárlat Makláry Kálmán magángyűjteményéből válogat.
A színjátékuk forgatókönyve úgyis top secret, mégcsak nem is idehaza írják, miért kéne tájékoztatni a nagyérdeműt épp a fellépő színészek, mutatványosok kilétéről?
A rendszerváltás óta nem ültek be ennyien hazánkban készült filmre.
A hollywoodi remake-gyár ismét egy emblematikus mozi új változatával próbál nézőket toborozni. A film azonban a két kiváló főszereplő ellenére is csak gyenge újragondolása az 1989-es fekete komédiának.
Már a bemutatója előtt meglehetősen nagy hullámokat vetett a Superman legújabb mozis feldolgozása, miután a rendezője bevándorlóként utalt a címszereplőre. A végeredmény viszont nem ennyire direkt, inkább egy erősen nosztalgikus, grandiózus képi világú tanmesét látunk az emberi jóságba vetett töretlen hitről.
