A kémek már közöttünk élnek és bármire képesek (VIDEÓ)

Egy napra két sajtóvetítést is sikerült szervezni, ami önmagában is fárasztó, pláne, ha mindkét filmtől idegenkedik az ember. Márpedig az Egy Minecraft film megtekintésétől már csak a témája és egyik főszereplője, Jack Black miatt is tartottam, míg a Fekete táska leginkább a semmitmondó trailernek köszönhetően vette el a kedvem.

Mármint „ismét kémek”, gondoltam, „már megint egy házaspár” a Kémek a szomszédban és a Mr. és Mrs. Smith után, amely megvívja a maga harcát. Steven Soderbergh rendező és David Koepp forgatókönyvíró pedig idén már sikeresen elvette a kedvem a két alkotó együttműködésétől. A Jelenlét ugyanis annyira be lett harangozva, mint az év egyik legjobb horrorfilmje, hogy már csak amiatt is elhasalt nálam. A Fekete táska azonban felülírta elképzeléseimet és egészen kellemes meglepetés lett.

Kémek, mint mi

George Woodhouse (Michael Fassbender) és Kathryn (Cate Blanchett) egyaránt az ügynökségnek, avagy a hírszerzésnek dolgoznak, és ugyan azt állítják egymásnak, hogy a másik mindennél fontosabb, a közös életük titkokkal és hazugságokkal van tele. Pont mint a többi, náluk fiatalabb párnak az Arthur Stieglitz (Pierce Brosnan) vezette ügynökségen. És bizony olyan is akad, hogy a probléma forrása a hálózaton belül, egy téglában keresendő.

Woodhouse-ék éppen ezért, egy belsős ügy miatt hívják meg magukhoz a fiatal kollégákat, hogy egy vacsora során puhatolózzanak, ami ugyan kínos jelenet(ek)hez vezet, de megoldáshoz nem. Pláne, hogy George fülébe jut a gyanú: talán pont az ő felesége a tégla. Mivel a tét nem kevesebb, mint több 10 ezer ember élete, mindent egy lapra tesz fel, hogy ha szükséges, megállítsa a nőt, akit szeret.

Fekete táska

A létező szleng mögé bújtatott politikai krimi-thriller alatt ugyan nem rágtam le a körmöm, de kifejezetten jól szórakoztam a minimalista stílus és történetvezetés miatt. A hétfőtől hétfőig tartó, avagy egyetlen hetes nyomozás elején George mintha még mindig David lenne, az Alien-előzményekből ismert android, de idővel, a veszély közelségének lehetőségére egyre inkább leveti az álcát, pont mint a kezdetekben szintén gépies feleség.

És ugyan akad itt is kvóta, a szereposztás ebben az esetben egyáltalán nem zavaró, illik a képbe, sőt nem is létező karaktereket írtak át feleslegesen. Emellett még egy eleinte gyalázkodásnak, valláskritikának tűnő dialógus is új értelmet nyer a végére, ezzel visszájára fordítva a lényegét. De a legfontosabb, hogy a sablonosnak és már-már unalmasnak tűnő kémjátszma idővel teljesen megváltozik és új irányt vesz, amely kifejezetten jól áll neki.

Megnézném újra

Az átlagból számomra az emelkedik ki, amit újra megnéznék. A kiemelkedő film az, amit akár egyből, míg a szimplán jó filmeket valamikor a jövőben. A Fekete táska pedig utóbbi kategóriába sorolható. Még ha nem is kimondottan vágyom az újabb megtekintésre, gond nélkül ülnék le elé, ha úgy adódna. Iróniát egész nagy mértékben hordozó helyzetpoénjai eleve intelligensnek mondhatók, érdekes az ügynökök eszközeinek bemutatása (utánajárás a hazugságoknak), a történet végére kialakuló, Agatha Christie stílusú lezárás pedig hab azon a bizonyos tortán.

És ugyan Steven Soderbergh rendező és David Koepp forgatókönyvíró újabb együttműködésére sem tudom nyugodt szívvel azt mondani, hogy az év filmalkotása, de ilyesmit eleve egyre ritkábban mondhatok. Ha pedig streamingben otthon is nézhetővé válik, ideális esti szórakozássá válhat.

Nyitókép: UIP Duna / Universal