Éppen száz éve a nyilas uralom utolsó időszakát élte meg a vidéki Magyarország. De hogyan zajlott Szálasi országlása, és mit élt meg a lakosság ebből?
A hazai történeti emlékezet a 80 éve zajlott eseményeket elsősorban az elhibázott kiugrási kísérlet és Budapest ostroma szemszögéből szokta értékelni és feldolgozni, pedig ugyanekkor a vidéki Magyarország és rengeteg szenvedésen ment keresztül.
Celldömölkről például azt jelentették 1945. február 20-án, hogy a település naponta százával fogadja be a menekülteket, noha az elmúlt néhány napban csak több tucatnyian érkeztek naponta. „A menekültek csökkent száma nem jelenti a különösen Székesfehérvár irányából özönlő menekült hullám csökkenését, mert a csökkenés oka az elmúlt 10 nap alatti naponként bekövetkezett légiriadókra vezethető vissza.” A menekülteken táplálni alig tudják, mert Celldömölk 13-án bombatámadáson esett át, és ekkor nem csak 40-en meghaltak, de élelmiszerraktáraik nagy része is megsemmisült.
Kitartás! Éljen Szálasi” – állt az Országmozgósítási Kormánybiztosság Menekültügyi Kirendeltsége vezetőjének jelentésén.
A Székesfehérvárról való menekülésnek egyébként jó oka volt. A várost december 8-án kezdték elfoglalni a szovjet csapatok, a harcok december 22-ig tartottak. Ezt követően alig kezdtek hozzá a károk helyreállításához, a német ellentámadás (Konrad III. hadművelet) január 22-én visszafoglalta azt. A város végül március 22-én került végérvényesen szovjet kézre. Egy márciusi jelentés szerint a város házainak döntő többsége megsérült, a házak jelentős része teljesen használhatatlanná vált, alig akadt egy ép tető, az utcákon mindenhol temetetlen emberi és állati holttestek hevertek, tombolt a járvány, és mindenhol fel nem robbant bombák lapultak.
Ezen olyan értelemben nem kell csodálkozni, hogy bár Debrecen még 1944. október 19-én szovjet kézre került, február 23-án (!) még mindig gondot jelentett, hogy „a közutakon helyenként sérült tankok és egyéb járműroncsok gátolják a forgalmat”, „a harcok utáni időben sok helyen csak hevenyészve temették el az utak mentén talált holttesteket és tetemeket.” A testeket legalább 150 cm mélyen kell eltemetni, ha ezt a talajvíz nem teszi lehetővé, akkor a megfelelő fedőréteg „a tetemre hányt földhalom alakjában biztosítandó” – így az új, demokratikus – voltaképpen az MKP által birtokolt – kereskedelmi- és közlekedésügyi minisztérium utasítása. Ezen néhány nappal később a szintúgy kommunista vezetésű népjóléti minisztérium annyit módosított, hogy ha túl sok a temetőn kívüli halott, akkor tömegsírokba is temethetnek.
De a tempót egyszerűen nem bírták a sírásók, ezért civileket kellett befogni a munkára.
Ráadásul koporsóból sem volt elég. A szovjetek által elfoglalt – a náci és nyilas rendszer által üldözöttek szemszögéből felszabadult, a kifosztott, megalázott, megerőszakolt és deportált lakosok szemszögéből: megszállt – Budapesten eközben már a takarítás, az aknamentesítés és főleg a temetkezés töltötte ki a mindennapokat. A Budapest Székesfőváros Községi Temetkezési Intézet február 21-i jelentése szerint „a koporsógyárak jelenleg semmiféle szállítást teljesíteni nem tudnak, és így a felek részéről felmerülő szükségletet fedezni nem áll módunkban. Tartalékoltunk kb. 300 drb. koporsót ideiglenes kiszállítás céljára, melyekben a halottakat a lakásból vagy a kórházból a sírig tudnák szállítani. A sírba tétel a család által adott göngyöletben történnék.” Az ideiglenes koporsó használati, kezelési és fertőtlenítési díja 40 pengő, az elhunytak ki- és berakodása 25 pengő, a fuvar díja pedig 50 pengő – jelezték.
Ez alatt a nyugati végeken egyesek még mindig nem értékelték a helyzetet annak teljes valójában. A győri polgármester Szálasi Ferencnek személyesen írt február 22-én: legyen olyan kegyes és engedje meg, hogy a város hálából közterületet nevezhessen el róla. „Mind gyakoribb polgártársainknak az a kérése, hogy igaz ragaszkodásunk, szeretetünk és hálánk kifejezése céljából nemzetünk megmentőjének, Nemzetvezető Testvérünknek nevével nevezzük Győr legszebb, legforgalmasabb utcáját, a Baross utcát, Szálasi Ferenc utcának. Tudjuk, hogy Nemzetvezető Testvérünk igaz szerénysége első pillanatában tiltakozni fog ezen kérésünk ellen, de megengedi, ha indokaikat előadjuk.” Ezt követően a polgármester arról írt, hogy a lakosok hisznek a hungarista győzelemben, és gyermekeik Szálasi nevét imába foglalják.
Az átlagos nyugat-magyarországi polgárt ennél valószínűleg profánabb gondok foglalkoztatták.
A kőszegi polgármester február 20-án azt jelentette, hogy „már az ősz folyamán ismételten jelentést tettem a gazdasági munkák akadályairól. A kedvezőtlen esős időjáráson kívül a hatóságom területére telepített magyar és német intézmények minden munkaerőt igénybe vettek, a sáncmunkálatok is megindultak, amelyek az összes rendelkezésre álló emberi, állati és gépi munkaerőt foglalkoztatták. A Győr melletti Téten egy héttel később dobszó mellett hirdették ki, hogy az utak javítására minden munkaképes lakos erejét igénybe veszik, a feladatot a honvédség felügyelte.
Ez már effektíve a civil lakosság munkaszolgálatba szólítását jelentette, és valóban, a korábban csak a zsidókra és megbízhatatlannak ítélt férfiakra használt kifejezést elkezdték már mindenkire használni. Persze ez jelentős részben nőket, időseket és gyerekeket érintett, hiszen a férfitársadalom nagy részét fegyverbe szólították. Ugyanekkor Téten azt is dobszó mellett hirdették ki, hogy ha még akadnak „lézengő férfiak” a községben, akkor a Hunyadi hadosztályba azonnal jelentkezzenek.
Elsőrangú magyar érdek, hogy a hadosztályba minél többen jelentkezzenek”.
A lakosság láthatóan nem érezte át a hungarista munkaállam ethoszát. A móri járási főszolgabíró azt jelentette, hogy „a lakosság igen vonakodva vagy egyáltalán nem tesz eleget az erődítési munkálatokra való kirendelésnek, ezért a 621. sz. Muvez (munkavezető) törzsparancsnoksággal abban állapodtam meg, hogy minden 14-65 éves férfit és 16-40 éves nőt be fogja sorozni hadimunkára”. A németek ennél szigorúbbak voltak. A Vasvár községben állomásozó német állomásparancsnokság vezetője a községi főjegyzőtől követelte, hogy - mivel a kirendelt lakosok nem része nem jelent meg munkára, aki megjelent, az pedig rövidesen hazament - a mulasztók ellen járjon el a magyar csendőrség. Ha ez nem történik meg, akkor „sajnálatára” kénytelen lesz a német katonaságot bevetni, és ha a mulasztókat „példásan megbünteti”, akkor az „magától értetődő” lesz, persze csak „nevelési okokból” – így a cinikus, ám egyben vérfagyasztó fenyegetés.
Kérdés, hogy a fentiekből a delíriumos nyilas vezetés mit érzékelt.
Szálasi Ferenc nem foglalkozott a hadi eseményekkel – azok egyébként is teljesen német kézben voltak -, helyette szakmányban gyártotta grandiózus terveit, értekezéseit hungarista államának jövőjéről. Már csak néhány vármegye területét birtokolta, amikor például „országjárásba” kezdett. A helyi lakosságot erőszakkal csődítették ki elé, a közönséget megválogatták, kritikus szó nem hangozhatott el. Fotók is készültek, a nyilas vezető szeretett gyerekekkel pózolni. Talán maga Szálasi sem vette észre az erőltetett mosolyokat, a megnyúzott arcokat.
Ugyanekkor döntést hozott arról, hogy a magyar címert át kell alakítani: a pajzsot és rajta a koronát egy jóval nagyobb zöld nyilaskeresztre és egy nagy piros H betűre helyezték.
Bár a szovjet kézre került területek új nyilas főispánjait még kinevezte – nyilván fontos volt rendelkezni például Kolozsvár vagy Csík és Háromszék vármegyék főispánjának személyi kérdéséről –, talán valahol mélyen mégis számolt azzal, hogy kormánya kiszorulhat Magyarország területéről. Ekkor már zajlott a „hátratelepítés”, magyarán a német birodalom területére való költözés. Kötelezően ki kellett telepíteni a nyilas párt tagjait és családtagjaikat, az összes polgári menekültet, az őslakosság közül az önként jelentkezőket, a polgári közigazgatást, kivéve azoknak vezetőit és a fegyveres erőket. Az utasítások megtagadásáért fegyveres fenyegetés, néha retorzió járt, aki pedig dezertálásra adta a fejét, könnyen a köztereken felállított valamelyik bitófán találhatta magát.
***
Felhasznált irodalom:
Karsai László: Szálasi Ferenc. Politikai életrajz. Bp., Balassi, 2016.
Máthé Áron: A nyilaskereszt árnyéka. Máriabesenyő, Attraktor, 2019.
Sorsforduló: iratok Magyarország felszabadulásának történetéhez, 1944. szeptember - 1945. április. Szerk., bev. Karsai Elek, Somlyai Magda. I-II. köt. Bp.-Gyula, Levéltári Igazgatóság-Békés M. Ny., 1970.
(Fotók: Fortepan, 221148. Szálasi fogságban Budapesten, mögötte Péter Gábor látszik)
Szepesfalvy Anna szerint a budapestiek joggal várják el, hogy a főváros ügyeiben ne politikai látványosságokat, hanem felelős döntéseket és tényleges munkát lássanak a képviselőktől.
A magyar főváros szerencsére az első tíz európai városba sem fért be.
Az Euractiv beszámolója szerint Budapest eddig 16,2 milliárd euróra pályázott, de a Bizottság még nem hagyta jóvá a magyar tervet.
Július közepéig tartó munkálatok és módosított menetrend várja az utasokat.
Véget vetünk a gyűlöletpropagandának és a reklámerdőknek!
Kiderült, mikor dönthet a NOB a tíz év múlva sorra kerülő játékok helyszínéről.
A globális nagytőke agresszív nyomulása Magyarországon eddig nem látott koalíciókat eredményezhet, véli Schiffer András. A volt képviselő szerint a „mikroadományozók” már készülnek a Tisza szekerének elnehezülésére. Arról is kérdeztük, visszatér-e a politikába.
Nicusor Dan liberális államfő nem szeretné kormányra engedni a népszerű szélsőjobbos AUR pártot.
