Az egy valóság meghamisítása

A kísértés természeténél fogva nyugtalanító érzés, ami csakis annak a valóságán keresztül érthető meg, hogy minden ember szívébe eredendően bele van vésve Isten erkölcsi törvénye. A nem elhangolt lelkiismeret rögtön figyelmeztet, amikor kísértéssel találkozunk, ám maga a kísértés még nem jelenti azt, hogy vétkeztünk. Az utóbbi néhány hónapban hatalmas erővel robbant be az életembe az a kérdés, vajon mikortól követek el bűnt.

Mostanában megtalálnak könyvek. Nem keresem vagy választom őket, egyszerűen eljutnak hozzám. Ezzel párhuzamosan kialakult az az élményem, hogy két-három könyvet is olvasok egy időben, még sincs befejezetlenség- vagy összekavarodás-érzésem. Épp ellenkezőleg – mivel ezek többnyire teológiai könyvek, hagiográfiák és lelkiségi irodalmi művek, olyan, mintha egyetlen kifogyhatatlan tudásanyagot lapozgatnék. Pár hónapja a Szent Gellért könyvesboltban megszerezték nekem Corona Bamberg Az emberség ára című könyvét, ami a kora keresztény remeték és szerzetesek tapasztalatai alapján íródott. A kis könyvecske – amellett, hogy eddig sosem tapasztalt otthonosságérzést nyújtott – a negyedik fejezetnél finoman megállított, arra késztetve, hogy időzzek el benne egy kicsit. A szóban forgó szakasz Az ostromlott ember címet viseli – és bevallom, azóta sem mentem tovább, annyira az elevenembe vág, hogy egy időre sátrat vertem itt.

Az ember legnagyobb harca nem a külső ellenségekkel, hanem saját belső világával zajlik. Az elvonulás és a csend nemcsak békét hoz, hanem felerősíti a belső vívódásokat is: a kételyeket, félelmeket, kísértéseket, sőt gyakran a lelki szárazság időszakait is. S mivel ezeket nem lehet figyelmen kívül hagyni vagy elfojtani, egyszerűen nincs más jó és igaz döntés, mint tudatosan szembenézni velük. Újra és újra rá kell döbbennünk, hogy egy olyan erő működik bennünk, amely akaratunk ellenére tevékeny. „A belső ember szerint örömömet találom Isten törvényében, de más törvényt tapasztalok tagjaimban: ez küzd értelmem törvénye ellen és a bűn törvényének rabjává tesz, amely tagjaimban van” – Pál apostolnál jobban talán senki nem fogalmazta meg a jelenséget.