Mozgásra kelt magyar álmok

Az animáció sokak fejében a mai napig egyenlő a kifejezetten gyerekeknek szánt vagy családi mesefilmekkel, pedig a műfaj jóval több ennél. Nemcsak azért, mert a rajzban mint az egyik legrégebbi művészetben gyökerezik, hanem azért is, mert a kezdetektől fogva természetes rokona a képző- és 
zeneművészetnek, esetenként akár a színház- vagy táncművészetnek is. Születése – leegyszerűsítve: a képek megmozdulása – óta kacskaringós utat járt be, az viszont bizton elmondható, hogy az e területtel kísérletező magyar alkotók szinte mindvégig ott voltak és vannak ma is a világ élvonalában.

Őket sorakoztatja fel most a Műcsarnok új kiállítása, amelyen azonban senki ne keresse a Vukot, a Szaffit vagy A kockásfülű nyulat. A fókusz ugyanis kifejezetten a szerzői filmeseken van, akiknek egy része az egyetemes animációtörténet fontos szereplője is, a hazai közönség mégis alig ismeri őket – a határterületeken ügyködőkről nem beszélve. A mostani seregszemle ráadásul kifejezetten a Magyarországon készült munkákra hagyatkozik, három teljesen eltérő megközelítést alkalmazva a Műcsarnok három egymásba nyíló, óriás központi terében. M Tóth Éva kurátor ötlete, hogy a címben foglalt három fogalom – vízió, gesztus, kísérlet – köré építse az egyes etapokat, pedig remekül működik, a végére érve a sokszínűség és a kordivatok érzékelése mellett mégis valami egységfélét, sőt időtlenséget érzünk.