Az erdélyi származású Bolyai Farkas nemes egyszerűséggel szólva lángelme volt. Napra pontosan 250 éve, 1775. február 9-én született Bólyán, elszegényedett nagybirtokos családban. Életművén túl fia, Bolyai János személyében további ajándékot adott a magyarságnak és a tudományos életnek.
Bolyai Farkas az átlagember számára
fölfoghatatlan képességekkel megáldott polihisztorok egymást követő nemzetségeinek egyik utolsó tagja volt:
egybeesett nála a nyelvtehetség, az irodalmi érdeklődés, a matematikai zsenialitás, de a festészetről is csak a gyönge szeme miatt mondott le. Foglalkozott fizikával, filozófiával, zeneelmélettel, erdészeti kérdésekkel, gyümölcstermesztéssel, borászattal, műszaki problémák megoldásával, gyógyászati és gyógyszerészeti kérdésekkel. A párhuzamosság tétele és a sokszögek kapcsán folytatott kutatásai nyomán a nemeuklideszi geometria egyik előfutárának is tartják.
Fia lett az életmű csúcspontja
A megdöbbentő logikával és memóriával bíró kicsi Farkas hatéves korától a nagyenyedi református kollégiumba járt.
Nyolc nyelvet birtokolt a magyar mellett:
megtanult latinul, görögül, héberül, románul, később németül, angolul, franciául és olaszul.
Játszi könnyedséggel osztott-szorzott 13-14-jegyű számokat fejben, négyzet- és köbgyököt vont belőlük ugyanígy. Adományt kapott,
hiszen ezeket a számolásokat nem lehetett tanulni. Afféle csoda volt.
1795 és 1800 között külföldön járt tanulmányúton. Göttingenben
életre szóló barátságba került „a világ valaha élt legnagyobb matematikus zsenijével”, Gauss-szal.
Bolyai Farkas végül professzor lett a marosvásárhelyi református kollégiumban: matematikát, fizikát és kémiát oktatott, de életrajzírói finoman megemlítik, hogy a tanárokat akkoriban is gyatrán fizették, így a professzor technikai találmányokkal próbált pénzhez jutni, nem is sikertelenül: egy népszerűvé váló takarékos kályhatípust is alkotott. Mellette verseket, drámákat írt, Miltont és Schillert fordított. Pár tudománytörténész jogosan jegyzi meg, hogy
tehetségét egy kicsit szétforgácsolta.
Nála is híresebb fia, az egyetemes tudománytörténet egyik legnagyobb alakja, Bolyai János 1802-ben született, bonyolult viszonyukról Németh László a Két Bolyai című drámájában emlékezik meg. A Rubicon találóan így fogalmaz: „Bolyai Farkas
életművére egyetlen felnőttkort megélt gyermeke, János neveltetésével tette fel a koronát,
akit idővel ő maga vezetett be a matematika rejtelmeibe; a matematikus gyermekével egy páratlan zsenit adományozott a világ számára, aki tudományos értelemben is átvehette és kamatoztathatta az édesapa hatalmas örökségét.”