Nyitókép: Országos Széchenyi Könyvtár/Képtár
„Életem hosszú volt, de a munka sohasem fárasztott. Hová kellene lennünk, ha az Isten a munkára való képességet megvonná tőlünk?”
Jedlik Ányos élete egy szegény fiú felemelkedését példázza a tehetség erejével: paraszti származása ellenére ért a tudományos élet csúcsára egy olyan korban, ahol a kitörési lehetőséget csaknem kizárólag az egyház szolgáltatta a szegények számára, ráadásul „nyomulós” sem volt, így
maradt számára a szerénység, a vallásosság, a legnemesebb nemzeti érzések és a zsenialitás: elég lett a halhatatlansághoz.
Napra pontosan 225 éve, 1800. január 11-én született Jedlik Ányos, a világ tudománytörténetének nagy alakja.
Tanulás és genetika
Hősünk Jedlik István néven látta meg a napvilágot a felvidéki Szímőn, egy ma is zömében magyarok lakta faluban. Szülei egyszerű földművesek voltak, de komoly áldozatok révén a legjobb iskolákba járatták a fiút: sorsa ekkor és itt dőlt el, a többit megoldotta a jelleme és a tehetsége. István a bencéseknél tanult Nagyszombaton, Pozsonyban, Pannonhalmán és Győrben – az Ányos nevet is a rendben vette fel –, majd Pesten doktorált filozófiából, történelemből, matematikából és fizikából, végül a fizika mellett tette le a voksát, a tudomány nagy örömére. Mindeközben pappá szentelték, így
a családi élet helyett a összes energiáját a munkába ölhette.
A család minden bizonnyal kedvező géneket, támogató atmoszférát hordozott, ugyanis a magyar kultúra kiemelkedő alakja,
Czuczor Gergely író és nyelvész Jedlik unokatestvére volt – és barátja és osztálytársa –,
együtt léptek be a rendbe, együtt haladtak előre.
Jedlik aztán tanítani kezdett: előbb a győri gimnáziumban, később a Pozsonyban, végül a pesti tudományegyetemen, ahol a szabadságharc előtt már dékánnak választották. Akkor már az egész ország ismerte a nevét.
A fizika magyar hangja
Jedlik Ányos ugyan nem politizált, de élénk figyelemmel kísérte a reformországgyűlések vitáit, nem véletlenül: ekkoriban a pesti egyetemen még a latin és a német volt az oktatás nyelve, Jedlik azonban hazafiként a fizika magyar nyelvű tanításának előkészítésén dolgozott. Amikor az országgyűlés elfogadta a magyar nyelv oktatási használatát előíró törvényt,
elsőként ő szólalt meg magyarul az előadóteremben,
1845-ben.
Csakhogy volt egy bökkenő: a technikai, műszaki kifejezések hiányoztak a magyar nyelvből, megalkotásuk lényegében nyelvújítói feladat volt. Jedlik újra az unokatestvérével „szövetkezett”: Czuczor Gergely és Kazinczy biztatására számos új fizikai fogalmat alkotott, amelyek aztán meghonosodtak nyelvünkben. Nézzük csak:
dugattyú, merőleges, tehetetlenségi nyomaték, hullámhossz, kiloliter, kilogramm, légnyomás, szögsebesség
– ezek a szavak mára természetesen hatnak, de Jedlik előtt nem léteztek, ő találta ki őket!
Professzorként az egyetem épületében, a fizikai szertár mellett lakott: kutatásaihoz maga állította elő az eszközöket, műszereket, sőt, kísérleteiről aprólékos feljegyzéseket készített:
ha éjszaka eszébe jutott egy ötlet, átment a szertárba,
hogy kipróbálja azt!
Nem politizált, de fűtötte a hazaszeretet
A forradalom előtt tanulásra buzdító szavakkal fordult a hallgatósághoz 1848 márciusában, de nem jól sült el a dolog, a túlbuzgó diákok még a szertár kulcsát is elvették tőle. Jedlik ekkor a hazafias érzéseit követte:
beállt nemzetőrnek, őrséget állt, árkot ásott,
ott segített, ahol épp szükség volt rá – jegyezték föl róla.
A szabadságharc után a tudományos mozgalmak elhaltak, tombolt a magyarságot elnyomó Bach-korszak. Jedlik folytatta, amihez értett: a szertárban kísérletezett. Az 1860-as évektől sorra érték a hazai és nemzetközi elismerések, Németországban tanulmányúton járt, a bécsi világkiállításon kitüntették egyik találmányát 1873-ban. 1878-ban a nyugdíjazását kérte és Győrbe vonult vissza,
helyét egy 30 éves fiatal vette át a pesti egyetemen: őt Eötvös Lorándnak hívták.