Kivételes utazást ígértek – ám ez a pénzhiány miatt csupán félig-meddig teljesült

Nyitókép: Vertigo Media

„Mondd meg nekem, mit dalolsz, megmondom, ki vagy. A bennünk továbbrezgő dallamok és foszlányaik olyat vallanak felőlünk, amit semmi lélekelemzés nem hoz felszínre. Bevilágítanak a lélek rejtett zugaiba, ahova másképp nem férkőzhetünk” – mondta egykor Kodály Zoltán. És valóban, a zenei ízlésünk ma is mindent elárul rólunk, sőt a műfaji tobzódás miatt ma talán még többet is, mint korábban.

Vagy éppen össze is kötheti őket. Az Akkord című új dokumentumfilm ez utóbbira hoz számtalan példát, a magyar népzenét, népdalt mint mindenek origóját a középpontba állítva. Egész pontosan azt a már viszonylag sokat kutatott, sok oldalról körbejárt kérdést, hogy őseink sok generáción át csiszolt zenei öröksége milyen hatást gyakorolt és gyakorol a jelenben is a magyar könnyűzenére.

Az alkotók „kivételes zenei utazásra”  csábító ígérete azonban csak félig-meddig teljesül, a végeredményre inkább a sokat markol, keveset fog megállapítás lehetne igaz. De ez nem is feltétlenül a készítők hibája. Valószínűleg sokkal inkább a pénzhiányból fakad, így is óriási elismerés illeti ezt a maroknyi csapatot, amely immár az ötödik – és egyben befejező – részét készítette el önerőből a kultúránk különböző területeit (videókorszak, szinkron, képregény, tetováláskultúra), azok úttörőit és legjellemzőbb képviselőit feltérképező sorozatnak. Jellemző képviselőkből pedig ezúttal sincs hiány;

Sok a mondanivaló, de kevés hozzá az idő, ezért mikorra a beszélgetések éppen elmélyülnének, már sietünk is tovább, és ez bizony okoz némi hiányérzetet. Zárójelben: hasonló volt a benyomásom a szintén Kempf Márta Anna rendezte, tavaly bemutatott Varrat esetében is, amelyben iszonyatosan izgalmas figurák jelentek meg, ám mintha mindenki csak statisztált volna egy soha meg nem érkező főszereplő felbukkanására várva. Az Akkordban szintúgy, miközben természetesen számtalan értékes és soha elégszer el nem mondható gondolat elhangzik a népzene ember- és nemzetmegtartó, lélek­emelő voltáról.

Mivel ezeket már mind hallottuk valahol valamilyen formában, izgalmasabb a sajnos csak kevés bejátszott koncertrészlet és a személyes emlékek, például amikor Bródy János felidézi az Átkozott féltékenység című dal születését, a Csík zenekaros Majorosi Marianna meg arról beszél, hogy amikor elkezdte énekelni a Kispál-számokat, jó ideig nem értette, miről is szólnak a népdalok egyértelműségéhez, letisztultságához képest bonyolult szövegek. Ahogyan akadnak bőven olyan érdekes gondolatkísérletek is, amelyekben a megkérdezettek azt próbálják megfejteni, születhetnek-e a 21. században új népdalok. Illetve hogy azoknak tekinthetjük-e az olyan, mondjuk így, popslágereket, mint többek között a Most múlik pontosan. A Quimby-dal és a Csík zenekar tökéletes egymásra találása illusztrálja talán a legjobban, amit az Akkord szerintem végső soron mondani akar: semmilyen téren nem kell félni a határok átlépésétől, „csak” a legmagasabb fokú tudás és alázat szükségeltetik hozzá.

(Akkord. Magyar dokumentumfilm, 2024. Rendezte Kempf Márta Anna. Október 24-étől országszerte a mozikban)