Íme Rákosmente, a legmesszibb Pest

Nyitóképen: Rákosmente régen: kirándulók egy Rákos-patak menti tónál 1927-ben. Fotó: Fortepan / Keresztesi Péter 

A kerület legkeletibb pontja 22 kilométerre van a Lánchídtól, épp, mint Szentendre. Olyan messze van a város centrumától, hogy nekem – buenas noches! – itt laknak a dél-amerikai rokonaim. 55 négyzetkilométeres területével a legnagyobb kerületünk, ami a kilencedik legnagyobb európai város 525 négyzetkilométeres területének bizony több mint a tizede. Az viszont nem tűnik előnynek, hogy a Ferihegyi és a Pesti út, valamint az M0-s között fekszik, a ferihegyi reptér légi folyosói alatt, amelyekben 2023-ban 15 millióan repkedtek, s 200 ezer tonnányi árut szállítottak 110 ezer fel- és leszállással. Brrr, számok.

Valójában a kerület tele van természeti értékkel és bájos kisvárosi telepekkel. Érdekesség a címerében látható vörös színű rák. Ami inkább a hasra, semmint a Szilas- és Rákos-patakokra, a Merzse-mocsárra vagy a körülöttük hullámzó dombokra utal. Gyerekkoromban a közeli gangos házban még szokás volt néha a közös étkezés. Ott láttam, hogy hogyan lesz vörös a folyami rák a zubogó forró vízben. Rákerestem, hogy van-e helyi étterem, ami hasonlót kínál, de nem találtam. Vagy a rák kevés, vagy a pizza sok szomorú korunkban.

Az ember úgy gondolná, hogy ez egy falusias hely, ahol a legutóbbi időkig magas házak sem voltak, alig rendelkezik írott történelemmel. Holott Rákoscsaba első említése 1067-ben, a százdi monostor alapítólevelében történt, így az egyik legrégebbi magyar falu. Amúgy szegény elajándékozott szolgák nem gondolták volna, hogy a jogügylettel halhatatlanságot nyernek, ezer év múlva még a Mandiner is cikkezni fog róluk.

A terület urai a Podmaniczkyk voltak. Nem olyan jelentős városfejlesztők, mint a Károlyiak Újpest vagy Újpalota esetében. Ugyanis nem itt élt „Budapest vőlegénye”, a modern fővárost megteremtő Frigyes, akiről Krúdy Gyula regényt írt, és akit szörnyű öltönyei után csak „kockás bárónak”, „Fridmaniczky Pocinak” csúfolt a pesti nép. Ahogy a hírhedt filmrendező, Félix sem. A fáma szerint ő a második világháború éveiben csempészéssel töltötte a drága időt, 1945 januárjában pedig, türelmetlenül várva a szovjet bevonulást, agyonlőtte felesége munkaszolgálatos szeretőjét, Kovács István filmrendezőt. Előbbiért nyolc, utóbbiért egy évet kapott, és tudnék még mesélni a magyar igazságszolgáltatásról… A mi rákosmentei Podmaniczkyjeink szerényebb életvitelű uraságok voltak. Emléküket az 1765-ben épült, barokk Podmaniczky–Vigyázó-kastély, valamint a régi és az új Akadémia-telep őrzi. Egyikük ugyanis mindenét a Magyar Tudományos Akadémiára hagyta, az pedig családi házas telepet hozott létre, melynek főterét és utcáit számok jelölik. Sokfelé van számnév a fővárosi utcanévtáblákon, de telepszerűen, hasonló érdekes rajzolatú utcaszerkezettel nincs. Bár az 1930-as években épült, mégis az ötvenes évek jóléti Amerikáját idézi, Budapest egyik igazi gyöngyszeme.

Ki hinné, hogy a szocializmusban erre volt az egyik legnevesebb vegyi gyárunk, ahol az Ultra, a Bip, a Caola, a Wu2 készült? Utóbbi akkoriban szárazsampont jelölt, s jobb nem tudni, hogyan működött. Szegény nagyanyám élete végén a kórházi ágyon fekve mindig kért, hogy szórjak a fejére belőle.

A Pesti út „Pesthez” közeledve a kerülethatáron egyszer csak a Jászberényi nevet veszi fel. Megosztása egy cikk szerint az 1960-as években történt. Valójában ősidők óta két neve volt, s őrzi annak az emlékét, hogy a pestiek ezen indultak Jászberény felé, a rákosmentiek pedig Pestre, miközben országos posta- és állatterelő út is volt.

Igaza lehet annak, aki szerint ez az egyik legszebb fekvésű kerület. Tele erdővel, vizes élőhellyel, állatokkal, növényekkel. Dombjai egyforma magasak a Gellért-heggyel, így a naplementék csodálatosak Pest felé. Mostanában sokat lesem a panorámáját a mobilon, Pani Murasiewicz fotózza nap mint nap a közelből. Rákoskeresztúron élt az 1910-es években Bartók Béla. Itt fejezte be a Kékszakállút, itt kezdte el A csodálatos mandarint, mert aprócska házban is születnek óriási dolgok. Bartók a hegedű­virtuóz Vecsey Ferenc családja szomszédságába költözött. Aki tízévesen tűnt fel a Zeneakadé­mián a lengyel Henryk Wieniawski egy művével, aki tizenöt évesen a belga Henri Vieuxtemps csoda­hegedűssel járta Európát, aki meg tizenhét évesen Liszttel és Batthyányval megalapította a Nemzeti Zenedét. Mondjam még, Ildikó, hogy mik a gyökerek? Hát persze. Itt élt Gózon Gyula, emlékét szobor és kis színház őrzi, meg Szilágyi István, mindenki Lópicije. A névsor csinos szélrózsa is, hogy honnan hová tart a világ.

A kerületben fut egy különös közterület, amely reménykeltően Tünde utcaként indul, ám jó pesti szokás szerint mint rideg Régivám utca ér véget. Két kilométer hosszú, nyílegyenes, egyetlen ház sem övezi. A híres természetvédelmi területet, a Kerepesi-erdőt szeli ketté. Egyik felén a temető, a másikon a reptér. Fiatalon sokat bicajoztam a tökéletes aszfaltján, egyszer 54 kilométer per órával. Akkoriban persze még nem volt felszerelés kapható. Máig legjobb barátomnak, Dömének azonban volt órája is, vagy az amerikai rokonok küldték, vagy mert a pénzjegynyomdában dolgozott. Szóval ő hajtott elöl, én igyekeztem utána, és mondta, mondta a részeredményeket… Hanem az élővilág tényleg durva erre. A minap egy őz ugrott elém a lengyel katonai parcellában, Bátyókánál, le is videóztam. Most már a medvét várom.

Gyerekkorom bicajos bandájában halálfejet ragasztottunk a lámpaüvegre, reménykedve, hogy egyszer elengednek este is tekerni, s a dinamóval szörnyű dolgokat fogunk az útra festeni. Időnként átrándultunk Rákosra is, részint ölni, részint lopni. Előbbi befőttesüveg-találással indult, amit rögtön meg kellett tölteni békával, siklóval. Utóbbi pedig az útba eső szeder- és meggyfák lelegelését jelentette. De nem tudtuk kienni a helyieket a vagyonukból. Arányában itt él a legtöbb diplomás és jómódú a fővárosban. Vajon hogyan nevelik a gyerekeiket? Csupa aggódással, mint én, s azok is csak a cápákat meg az oroszlánokat ismerik?