„Budapest kapuja” – egyéni országgyűlési képviselőjét Kunhalmi Ágnesnek hívják, nyilván nem a politikus mögött álló párterő és intellektus miatt

Nyitóképen: Asboth Oszkár AH-4-es helikoptere a mai XVIII. kerületben található Cséry-telepen 1928-ban. A pilóta Hosszú István. Fotó: Fortepan 

Cocilista tudományunk kínos igyekezettel irtotta a szentet neveinkből. A Lászlónál még csak-csak összejött ez arcvesztés nélkül egy elé dobott római egyessel, Pestlőrinc és Pestimre viszont már cikire sikerült. Akár Pestbélára, Pestévára is átkeresztelhették volna őket, az értelmük ugyanannyi. A hely azóta sem hagyta el humorát. Egyéni országgyűlési képviselőjét Kunhalmi Ágnesnek hívják, nyilván nem a politikus mögött álló párterő és intellektus miatt. Petőfi Sándortól gróf Andrássy Kláráig viszont sok hiteles magyar kérte hiába a választók bizalmát, mert biza a politikus butaságánál és korruptságánál is van nagyobb.

Pestszentimre a 19. század végétől népesült be. Állítólag a szőlőtelepítésnek köszönhetően, bár a filoxéra ennek némileg ellentmond. Önálló falu 1930-ban lett, hogy aztán 1950-ben egyesüljön Pestszentlőrinccel mint budapesti kerület. A századelőn kalyibák sorakoztak rajta, s Láda­városnak csúfolták. Ma csendes kertvárosnak írják le, ennyit a „régen jobb volt” kérdéséhez. Egyik híres lakója Harasztÿ István szobrász volt. Annak a Haraszthynak a rokona, akinek a Keletinél volt kertje, majd az USA-ban megalapozta a kaliforniai borászatot. Kár, hogy a kádárizmust heccelő kinetikus művész később a jobboldalban találta meg új ellenségét, propagandává alakítva művészetét.

Pestszentlőrinc megyei jogú város volt 1950 előtt. Sőt, a vaskorban, a rómaiak és a népvándorlás korában is lakták. E néven a 12. századtól létezett, ám névadó templomának maradványait másik kerületben, a Wekerletelepen találták meg. Közvetlen királyi bíráskodás alá Łokietek Erzsébet anyakirálynő helyezte. Címerében Szent Lőrinc-ábrázolás látható a jellegzetes vasráccsal, amelyen a mártírt megégették. A kerület szlogenje szerint „Budapest kapuja”, de a példák 
szerint inkább a világé. Nem mellesleg Szent Lőrinc a szakácsok és hússütők védője, helye volna itt a gasztronómiának.

Lőrinc az 1930-as években valósággal amerikanizálódott. Robbanásszerű fejlődés, negyvennégy helyben élő, politizáló virilista jellemezte. Ma huszonhárom városrészből áll, a legtagoltabb a fővárosban, és a metró sosem fog elérni Ferihegyig. Gimnazistaként a Lőrinci Ifjúsági Park révén ismertem meg. Ami 1971-ben indult korszerű hideg-meleg konyhával, ötforintos belépővel, KISZ-es alaphangulattal, de az évtized végén este már blues és P. Mobil dübörgött, a környék fáradt dolgozói nem tudták kipihenni az élénk brigádversenyt. A Wikipédia három intézményt emel ki. A repteret és a meteorológia légkörfizikai és előrejelző intézeteit. Utóbbiban dolgoztam huszonévesen a nyolcvanas években. Vissy, Aigner, Németh, Rábai, Bozóky irányításával pezsgő szakmai élet folyt, talán itt kezdődött a számítógép mindennapos használata az országban. Minden csodás volt, a munka, a lányok, a zsíroskenyerezés, még a cserebogárrajzás is nyáréjszaka. A reptér viszont nem csak a kerületé, a kerülethatár épp a felénél metszi a felszállópályát.

Munkába bicajjal jártam, s az elidegenedett autósokat már akkoriban irritálta a kerékpár. Egy gázos Y elágazásnál alig engedték, hogy balra soroljak, jobbra szerettek szorítani. Milyen az élet, Ágnes: balra a felvilágosodás előhírnökének tartott Ráday Gedeonról elnevezett utca, jobbra a balos fílingű Haladás. És hadd újságoljam: két lányom két unokának ad életet a napokban. Nevükben is köszönöm az örök sztrádákra költözött kedves Trabcsiknak és Zsigáknak, hogy nem tapostak ott agyon.

Mindkét út az Üllői útba vezet, Budapest ezerarcú, leghosszabb sugárútjába, mely hét kilométer hosszan szeli át a kerületet. Másnak talán unalmas, hiszen nincsenek paloták, nekem viszont ezer emlék. 1987-ben, a nagy havazáskor szolgálatba kellett mennem reggel hatra. Vártam a buszt fél órát, majd nekivágtam a mínusz huszonöt foknak és a térdig érő hónak. Délre értem be leváltani a kollégát. De a sors megjutalmazott, mert én lehettem a vágókép az esti Híradóban komputernél ülve. Nem azért mondom, de csak a rendszerváltozás tüntetésein láttam annyi kedves embert, mint azokban a napokban. Miért csak a bajban tudjuk szeretni egymást?

Később hűtlen lettem az előrejelzéshez, a jogra váltottam, de még ennek is volt köze Lőrinchez. Meteorológusként gyakran tekertem el a piros-­fehér színű, háromezer köbméteres, hatvan méter magas víztoronynál. Nem sejtettem, hogy egy későbbi munkahelyem, a Jogtár szerkesztősége innen indul majd. Korunk Szép Ernője, Azahriah úgy tanítja már, hogy a magyar ember dns-ében kódolva van a rasszizmus. Vitázni nem merek vele, de itt emlékezem meg Lőrinc legdrágább kincséről, amelyről még az Encyclopaedia Britannica sem szokott. A textilgyárakban és a fonóban dolgozó kubai szépségekről, a hetvenes-nyolcvanas évek férfitársadalmának titkos vágyálmáról. Miután a víztorony környéke drogtanya lett, a kiadó szállóra költözött a mesztic lányok közé. Jelzem, ha az akkori mesélt kalandoknak csak az ezrede igaz lett volna, akkor ma Lőrincen minden tanár és közértes tudna salsázni.

Amúgy Ferihegynél lakott a Magyar Jog egyik szerkesztője, Kovács László. Sok éven át végeztem kisebb munkát nekik. Ültünk a legfelsőbb bírósági bíró pazar kertjében, adta az utasításokat, én pedig lestem, ahogy a kertje végénél leszáll egy gép. Szürreális.

Lőrinc azok közé a kerületek közé tartozik, ahol nem csökkent máig a lakók száma, igaz, nem is növekedett. Elégedett, csendes, békés helynek nevezik. Fiatalon azonban még épp elkaptam a kalákázásnak nevezett szokást. Hogy hogyan állnak össze fiatal férfiak felépíteni egymás házát ügyesen. Gyönyörűséges volt az a szolidaritás, de ma már elképzelhetetlen, még a csavarhúzó is kiment a férfidivatból, nemhogy a barátság. Persze láttam, hogy az anyag- és szerszámhiány, a korrupció, a hitel és a párt által gerjesztett alkoholizmus hogyan öli meg a negyvenes férfiakat. E küszködő emberek emlékét csúfolja meg, ha viccpártokra szavazunk, csak azért, mert jó dolgunkban már nem tudjuk, hogy mik legyünk.