A holló filmkritika – akkor működik a legjobban, mikor szimpla erőszak-pornó

Nyitókép: Forum Hungary/Lionsgate

Mivel az elmúlt hetekben, sőt hónapokban, sőt években akadt jó pár hatalmas csalódás a remake-ek és folytatások világában, úgy voltam vele, hogy nulla elvárással ülök be Rupert Sanders A holló-újragondolására. 

csak beülök a moziba és próbálok szórakozni. Ezen elhatározásomban az is szerepet játszott, hogy néhány hónapja megnéztem a film trailerét. És hát őszintén, borzalmas volt. Aztán csúszott kicsit a premier, én meg azt gondoltam: mi baj történhet? Ha nincs elvárásom, csak pozitívan csalódhatok. No, itt hibáztam a legnagyobbat, hiszen mindig van lejjebb.

Melyik a legnehezebb ág? A valóság!

Ja, ez is az egyik főszereplő száját hagyja el, konkrétan Shellyét (FKA twigs – ez komolyan egy művésznév?), akit a gonosz földi megtestesítője rossz útra térített, most pedig menekülnie kell barátnője gyilkosai elől. Eric (Bill Skarsgård, aki Stephen King bohócos történetének újradolgozásában elég jót alakított) pedig segít neki megszökni egy elvonóból, ahol mindketten fogságba estek. A gonosz pribékjei persze a nyomukba erednek, sőt meg is ölik őket, Eric azonban új esélyt kap arra, hogy az élők között járva álljon bosszút a bűnökért.

Jóra változtatni, ami rossz

Na, akkor elvárások és azok hiánya. A lehető legpesszimistábban, a lehető legkevesebb elvárással ültem be a moziba, de azok a párbeszédek, vágások és történeti megoldások, amik vártak, ismét elgondolkodtattak azzal kapcsolatban, hogy a mai Hollywoodban AI és minimum óvodások által írt forgatókönyvekből készül a filmek fele.

De komolyan. Alex Proyas 30 évvel ezelőtt flashbackekkel mutatta be a szerelmi viszonyt, amit egyből át is lehetett érezni, itt meg olyan párbeszédeket kapunk, hogy 

– de romantikusnak sem kell lenni, elég néha csak arra gondolni, hogy egy ilyen mélységű és igényességű dialógushoz vajh' hány szakember szükséges. És itt bármely, hasonló felépítésű vicc felidézhető a non-PC időkből, mikor a teljes család együtt tudott nevetni a zsidó-, skót-, rendőr- és más viccekkel teli könyvek olvasása közben. A sokszor tök ritmustalan és értelmetlen vágásokról meg aztán ne is beszéljünk, amiknél egy-egy esetben komolyan el kellett gondolkodnom azon, hogy "mi is vezetett ide?"

A holló akkor működik, mikor erőszak-pornó

Azért van jó pillanata is a filmnek. Az utolsó harmadban, mikor Eric új esélyt kap, majd még nagyobb erőt kapva hadjáratot indít, nemcsak Enyatól a Boadicea csendül fel, ezzel érzékeny húrokat pengetve (Alvajárók), miközben a film is műfajt vált. Hangulatos, látványos és nagyon explicit mészárlás az eredmény, ami a maga naturális és kimondottan véres grafikus erőszak-ábrázolásával messze jobb, mint Sanders remake-jének korábbi majdnem másfél órája. Kár, hogy tök értelmetlen emiatt beülni a moziba, pláne, hogy a lezárás lényegében minimum az előző 40 percnek ellentmond, teljesen hülyét csinálva a nézőkből. Vagy a rendezőből. Az íróból?

Gyújtsuk fel! Gyújtsuk fel!

Múltkor Ézsaiás idézetével zártam, előtte elmondtam, miért felesleges buta remake-eket gyártani, mást pedig ezt az eredményt látva nem is nagyon tudok még hozzátenni. Alex Proyas '94-es műve sem volt tökéletes, de hozta a darkos, különleges hangulatot, a történet lényegét, nem is véletlen, hogy kultfilmmé vált. 

A színészek nagyon gyengén muzsikálnak (szó szerint is), a történet tele van lyukakkal és butaságokkal, és leginkább nincs atmoszférája. Legalábbis néhány jobb és ismertebb dal felcsendülése még nem elég a hangulatteremtéshez.

Inkább tudtunk volna meg többet arról, hogy az Amerikai Horror Storyból is ismert Danny Huston alakította Vincent Roeg például micsoda-kicsoda, mert ez a vonal eddig ugye egyáltalán nem szerepelt a történetben. Inkább néztünk volna egy rendes szökést az elvonóról, nem ezt a bohózatot, ami mellett csoda, hogy bárki is ott van az intézményben. Inkább hallgatnánk rendes dialógusokat. De ez így, ebben a formában abszolút életképtelen, felejthető és kimondottan rossz film. Felesleges is rá több szót pazarolni.

Mert örökké nem eshet!