A The Crowntól a Bridgertonig: áltörténelemmel etet a Netflix

Nyitókép: Sarolta angol királyné, mecklenburg–strelitzi hercegnő a Bridgerton sorozatban

„Az első dolog, amit észrevesz az ember A Bridgerton családdal, a Netflix nagy, régenskori Angliában játszódó téli kasszasikerével kapcsolatban, az az, hogy milyen rossz: egy drága kliségyűjtemény, amely az amerikaiak brit arisztokrácia-értelmezésétől bűzlik. A párbeszédek pocsékok, a hölgyek fintorgása dühítő” – kezdi a brit konzervatív Spectatorben megjelent írását dohogva Zoe Strimpel, aki azonban a sorozat nézettségére utalva úgy fogalmaz, „a meghívás arra, hogy engedd el magad és élvezd, legyen bár a párbeszéd olyan, amilyen, nagyon erős. Eddig több, mint nyolcvanmillió háztartás fogadta el”.

Strimpel a Bridgertont tartja az eddigi legpofátlanabbnak azon történelmi drámák közül,

Leszögezi: „az embereket az álhírek aggasztják. Engem az áltörténelem.”

A szerző belátja, hogy a történelem a popkultúrában mindig a kortárs ízlésekkel és ideológiákkal összhangban csapódott le, de felhívja a figyelmet arra, hogy „lehet ezt ügyesen és finoman is csinálni”. Jó példaként említi a BBC Gentleman Jackjét, egyéb sorozatoknál, mint például a Hívják a bábát! vagy a Downton Abbey esetében pedig a jól induló sorozatok szerinte „elmennek a kor útján, amely szentimentális és ügyetlenül woke”.

A romlás útján szerinte a feminizmus indította el a filmipart: „Akárhova is néz az ember, a jelentős nőket igazságkövetelő szájhősökként mutatták be – akik szexik is”, így például a Dickinson főhőse, Emily Dickinson 19. századi amerikai költőnő, a filmben Taylor Swiftre twerkelt; a Hulu 2020-as, Nagy Katalin cárnőről szóló filmjében pedig „semmi érdeklődés nem volt bármi olyasmi iránt, ami akár csak távolról is tényszerűnek tűnhetne”.

A Bridgerton család mélyén Strimpel szerint egy „revizionista álom” húzódik meg, melyben

az, hogy III. György angol király egy „feketébe” szeretett bele. E narratíva érdekében a sorozat azt hazudja, hogy Zsófia Sarolta királyné fekete volt – mindezt egy nevenincs történész azon állítására támaszkodva, hogy Sarolta felmenői között megtalálható a portugál királyi család egyik mór szeretője is.

Strimpel azonban figyelmeztet arra, hogy a portugál királyi családon keresztül egész Európába átszüremkedő mór vér „korántsem jelenti azt, hogy a királynő fekete lett volna”.

A Thatchert alakító Gillian Anderson a The Crown sorozatban

„A múltat egyre inkább olyanná masszírozzák, hogy passzoljon a jelen sokszínűségi fixációjához”, állapítja meg Strimpel. Erre

Mindemellett azonban „a történelemtudást tudat alatt szokás felcsipegetni. A beidegződések arról, hogy hogyan voltak a dolgok korábban, idővel elkezdik formálni a kollektív tudást azzal kapcsolatban, ahogy a dolgok most vannak. A fikcióból faktum lesz. Mivel nézők százmillióival rendelkezik, így az, hogy a Netflix mit tart történelemnek, fontos.”

Strimpel szerint ennek már csak azért is van jelentősége, mert „a történelmi alaptudás végtére is nem túl erős”. A szerző idéz egy felmérést, amely szerint tíz Y generációba tartozó megkérdezettből egy úgy tudja, hogy Margaret Thatcher az első világháború idején volt brit miniszterelnök, tízből öten pedig úgy hiszik, hogy akkor Winston Churchill volt hatalmon.

A világszerte népszerű,

mert „ott tér el a múlttól, ahol az az alkotóknak kényelmes” – így például Thatcher azon döntését, hogy a Falkland-szigetek miatt háborút indított Argentínával szemben, Mark fia afrikai eltűnésére adott érzelmi reakcióként mutatja be, miközben a történelemtudomány erről egészen mást mond.

„Amikor Oliver Dowden kulturális miniszter megkérte a Netflixet, hogy tegyen a film mellé egy figyelmeztetést arról, hogy A korona csak alapul veszi a valós történeteket, a cég nemet mondott. A nézőket ehelyett Diana bulimiájának zavaró jeleneteire figyelmeztették. Annak pedig, hogy a kamutörténelem teret nyer a képernyőinken, minket kellene zavarnia” – konstatálja zárásul Strimpel.