Attól félünk amit nem ismerünk, amit nem látunk – az új Lovecraft-kötetek mégis festményekkel hódítanak

Nyitókép: Böjtös Gábor

Egészen impozáns sorozat kezd kialakulni a Multiverzum kiadónak hála, mely a hazai Lovecraft-szubkultúra két kiemelkedő és közismert alakjának, Somogyi Gábornak és Tomasics Józsefnek a segítségével tavaly indította útjára azt a szériát, ami a weird irodalom kiemelkedő karakterének írásait a francia művész, François Baranger festményeivel házasítja össze, ezzel igazán különleges és minőségi élményt kínálva az olvasóknak. A 2023-ban megjelent Cthulhu hívását aztán idén nyáron Az őrület hegyei – Első kötet követte, míg a Második kötet őszre várható. És hogy mit kapunk ezekkel a nagyméretű albumokkal?

… ami egyszer elsüllyedt, az újra a felszínre emelkedhet

Az 500 darabra limitált példányszámban elkészült, sorszámozott, keményfedeles és védőborítós kötetekben magukat a címadó sztorikat találjuk, az egyiket 80, a másikat 64 oldalon. A kiadványok különlegessége azonban az, hogy miközben hagyományos, 

Ezek nem elvonják a figyelmet a történetről, nem is nyújtanak képregényes élményt, hanem inkább új dimenzióba helyezik a már ismert cselekményt.

A Cthulhu hívása ugye Lovecraft talán legismertebb műve, amely nemcsak egy kultuszról, de egy hatalmas rejtélyről is lerántja a leplet, míg Az őrület hegyei egy különleges antarktiszi expedíció történetét meséli el. A kötetek a képregényes feldolgozásoknál sokkal jobbak, hiszen nem akarnak változtatni, sőt a szöveget sem butítják le, hogy ezzel a paneleknek adják át a főszerepet. Abszolút hű mindkettő az eredeti formátumhoz, de aki szereti a művészetet, a szép képeket, az még egy „kis” extrát is kap a már ismert novellák mellé. A túltolt albumos méretnek köszönhetően ráadásul ez az extra igazán látványos.

Cthulhu R’lyeh

Az biztos, hogy kevés horrorszerző és egyáltalán író élt az elmúlt másfél évszázadban, aki akkora hatással lett volna a modern irodalomra és művészetekre, mint az anglofil, konzervatív (majd Marx-ellenes szocialista) Howard Phillips Lovecraft, aki 1890. augusztus 20.-án látta meg a napvilágot a Rhode Island-i Providence-ben. Az ősi regék arról szólnak, hogy 

de ezt az információt természetesen érdemes fenntartásokkal kezelni. A viccet félretéve valószínűleg senki nem sejtette, hogy az egyszerű, de rendkívül intelligens fiú milyen hatással lesz a jövőre. Márpedig jelentőségét tekintve gond nélkül Tolkien mellé helyezhetjük.

Érdekes, hogy családjában nem volt ismeretlen betegség az őrület, amely az író munkásságára is kifejtette hatását. Édesapja 1893-ban őrült meg, a kis Howarddal családja ekkor költözött nagyapja házába, akinek 2000 kötetes könyvtára ismertette meg a szerzővel az olvasás szeretetével. Lovecraft a gyenge egészségi állapotának köszönhetően már a tanulmányait sem tudta befejezni, ellenben számos lap publikálta írásait. 1926 és 1933 között írta olyan, ma legnépszerűbbnek számító műveit, mint a Cthulhu hívása és a Rémület Dunwichben.

Történetei leginkább a Weird Tales magazinban jelentek meg, de sok írása éppen úgy a 1937-es halála után látott napvilágot, mint ahogy hírnévre is csak ezután tett szert. Pedig nemcsak egy teljes irodalmi műfaj köthető a nevéhez, avagy a weird zsáner, de egy egész univerzum is az ősi lényekkel, a Nagy Öregekkel vagy más néven Mérhetetlen Vénekkel, akik egykor uralták a világot, de már csendben, a háttérben várják, hogy visszatérjenek, ezzel elpusztítva világunkat. Erről 

amely az elmúlt 100 évben rengeteg országban, számos nyelven jelent meg.

Cthulhu Fhtagn

Lovecraft hagyatéka tehát kimondottan jelentős. Írásai a képregényektől kezdve a videójátékokon, társasjátékokon és filmeken át a művészet számos más szegmenséig visszaköszönnek, akár direkt, akár csak egyfajta hatás formájában. Maga a legfőbb Mérhetetlen Vén, avagy Cthulhu pedig a popkultúra része, akár cuki polipszerű lény formájában, amiért rajonganak az emberek. Írók ezrei próbálják utánozni egyedi stílusát, ami ugyan Edgar Allan Poe írásait idézi, mégis teljesen sajátos, miközben ragaszkodik a formulához, amellyel az őrületet a legjobban be tudja mutatni.

Erre erősít rá az egyes szám első személyben született leírásokkal, amik a legtöbb esetben nem nevezik nevén a dolgokat, nem is adnak konkrét leírásokat. És valahol itt téved el minden mű, ami Lovecraftet dolgozza fel valamilyen vizuálisabb formában: elvégre ha már látjuk, megbukik a teljes koncepció, ami miatt a szerző olyan sikeressé vált. Persze lehet szeretni a filmfeldolgozásokat, a képregényeket, mert vannak köztük kifejezetten jók, de azt hiszem, teljes nyugalommal állíthatom, hogy Lovecraft történetei az eredeti formájukban az igaziak. És ezen még a Mérhetetlen Vének sem képesek változtatni.