Van Gogh is beájulna – Klasszikus művészet, modern technológia együtt, egy kiállításon

Nyitókép: Böjtös Gábor

***

A holland, tragikusan fiatalon elhunyt művész, Vincent van Gogh festészetét már eredeti formájában is megcsodálhattuk, hiszen korábban a Szépművészeti Múzeum nyitotta meg rendkívül sikeres tárlatát. Most azonban, sok évvel később, egy egészen más koncepció és élmény mellett 

mely a feltételezések szerint pont a festő színtévesztésének köszönhető. De ezt nehéz elfogadni akkor, mikor ilyen formában és stílusban lépünk bele az alkotó fejébe, majd zuhanunk egyre mélyebbre az általa látott és érzékelt világ részleteibe.

Giccs vagy nagybetűs élmény?

Biztos vagyok benne, hogy van az a réteg, amely a BOK sportcsarnokban megrendezett kiállításról kilépve azt gondolja, sőt állítja nagy hangon, hogy a Van Gogh – The Immersive Experience névre keresztelt esemény a giccs mintapéldája, a rossz ízlés szinonimája, és “mi ez volt a szellemi kútmérgezés, ez a pusztító alpáriság?!” A helyzet azonban az, hogy az igazság, mint szinte minden esetben, relatív, és csak attól függ, hogy melyik oldalról tekintünk le rá.

De kezdjük az elején. Az Eventex 2023 Awardson az Immersive Experience a legjobb kiállítás és a legjobb immerzív kiállítás kategóriában is aranyérmet nyert, emellett a CNN által a világ 12 legjobb immerzív élménye közé sorolták. Ez a rendezvény látogatott el februárban Magyarországra, hogy egészen szeptember elsejéig lehessen látogatni, időponttól és kortól függően már 5000 forinttól induló jegyárakkal. Maga a kiállítás nem hatalmas, 

ráadásul egy hétköznapon, átlagos délutáni időben például messze nincs olyan tömeg, hogy az az élményt rontsa. Márpedig ezért az élményért kár lenne.

Belépve először a reprodukciók között sétálva merülhetünk el Vincent van Gogh művészetében. Az első pár terem lényegében a hagyományos vonalat erősíti, melynek keretein belül láthatjuk a képek másolatait, valamint kapunk némi jól összeválogatott információt, amivel képbe kerülünk, ha esetleg egyébként nem vagyunk tisztában a művész életével, nem olvastunk utána a karakteres festőnek. 

Egy-egy folyosó és zsákutca azonban már itt is meglepetéseket tartogat, hiszen ki számítana egy óriási, mozgó színekkel bevont van Gogh-fejre, vagy éppen egy hatalmas vázára, amelynek tartalma folyamatosan változik, miközben a színárnyalatok legtöbbje feltűnik rajta, körülötte pedig pillangók szállnak.

Ám nemcsak idézetek és így nyilvánosságra került gondolatok sorát látjuk és halljuk egyszerre, de közben számos olyan helyszínt is megtekinthetünk, amelyhez a holland festőnek köze volt. És miután megnézhettük kicsiny otthonát, vagy éppen azt a csarnokot, mely sok jót nem ígért és közvetített számára, belépünk abba az 1000m²-es terembe, ahol az igazi csoda várja a nagyérdeműt.

Semmi nem annyira valódian művészi, mint az emberek szeretete

Itt ugyanis jó nagy körben foglalhatunk helyet, körülöttünk pedig a napraforgóktól az önarcképekig elevenednek meg a festőművész képei, faltól falig és padlóig beborítva mindent a színekkel és az érzékeléssel. 

Ha van relaxációs és meditációs Vincent van Gogh-élmény, akkor ez az, amit akár egész nap szívesen néznénk és hallgatnánk, annyira magával ragadó és szuggesztív.

Igen, a kisujjeltartós közeg ezt lenézni és utálni fogja, elkárhoztatva a szervezőket és mindenkit, akinek tetszik. De a világ attól is szép, hogy különbözőek vagyunk, márpedig az Immersive Experience nem ennek a rétegnek szól. És őszintén megmondom, hogy szükség lenne több hasonló kiállításra – olyanokra, amelyek a kevésbé művészi beállítottságú, sőt bocsánat, de bántó szándék nélkül, kevésbé a kultúrsznob közönséget veszi célul, inkább próbálja egy hétköznapibb, átlagosan emberibb nyelven átadni mindazt, amit egy-egy művésznek köszönhetünk.

Itt ez történt, és ez nagyon jól is áll a kiállításnak. A kiírások, információs táblák olvasása közben egy olvasószerkesztő vagy korrektor enyhe szívinfarktust kapna, a kiállítás végére jutva, a bolt felhozatalát elnézve eszünkbe jut, hogy a papucsok és bögrék tengerében szegény Vincent van Gogh forog a sírjában, de nagyjából ennyi az, amit negatívumként elmondhatok. Legszívesebben 

átszellemüljek és elmerüljek a művész formáiban és színeiben, és bizony ezután a valóságba lépve csak azt érezni, hogy valami hiányzik, valamit otthagytunk a BOK Sportcsarnok falai között. És szerintem ennél jobban semmi sem példázza egy kiállítás minőségét vagy fontosságát.