Tüntetést jelentettek be az Operaház elé – helyette azonban valami nagyon bizarr dolog történik

2024. március 06. 18:45

Ókovács Szilveszter is kommentálta az eseményeket.

2024. március 06. 18:45
null
Ádám Rebeka Nóra
Ádám Rebeka Nóra

Nyitókép: olvasónktól

***

Mint azt mi is megírtuk, főigazgatói utasításra ezentúl két részletben játsszák a Carmina Burana című előadást az Operaházban, hogy a szünetben növeljék a büfé bevételét. Emiatt pedig otthagyta a produkciót Bogányi Tibor karmester, aki erről a közösségi oldalán számolt be. 

Ókovács Szilveszter főigazgató műbalhénak nevezte az esetet

mint reakciójában fogalmazott: „Több tiszteletet Orffnak – aki a szerző, ugyebár, és a világhírt művének ő vívta ki. Több tiszteletet az előadás lelkének, a Magyar Állami Operaház énekkarának! És több tiszteletet a 140 esztendeje Szküllák és Kharübdiszek között is fennmaradó, előrejutó OPERA intézményének. Több tiszteletet az éjszakai karmestersértődés nyomán órak alatt beugró dirigensnek!

A főigazgató ezután kérdéseket tett fel a „bősz kommentelőknek és újságíróknak”, akiket még sosem látott korábban a nézőtéren – többek között azt, hogy jártak-e már az Operában, szerintünk sok-e 75 percet egyszerre végigülni, ki döntsön arról, mit, hogyan, mikor és kivel tűz műsorra az Operaház, illetve, hogy vajon kiknek megy az operaházi büfé bevétele.

Ezt is ajánljuk a témában

Ókovács Szilveszter tegnap közösségi oldalán tudatta, hogy szerda estére tüntetést jelentettek be az Operaház elé – a kultúra megmentése címmel –, amelyről a rendőrség értesítette az intézmény üzemeltetési igazgatóját levélben. Azt nem tudni pontosan, kik állnak a megmozdulás mögött. A rendőrség tájékoztatott: a főbejárattal szemben kihelyezésre kerül egy óriási felfújható lufi, egy 5x2,5 méteres nyitott sátor, illetve mobilhangosítás.

Orffológusok! Önjelölt operaigazgatók! Gasztrofóbok és sosem-esik-le-a-cukrom típusú aszkéták! Ybl Miklóst Megunó Ünők és Gyökerező Kultúrmércék! Okleveles operakerülők és Testszégyenítők!

Eljött a Ti időtök, mert bátor előörseitek felfújják az Operaház elé is azt az óriáslufit, amit vasárnap dél óta teljes vitálkapacitással hizlalnak! 

Gyertek, és – habár odabenn akkor Don Giovanni megy (szünettel) – követeljétek Ti is a kultúra megmentését!” – fogalmazott posztjában a főigazgató, majd beinvitálta a leendő demonstrálókat az esti Don Giavanni előadásra.

Ezt is ajánljuk a témában

Bizarr képsorok

A kultúra megmentése céljából meghirdetett demonstráció helyett azonban valami egészen szürreális dolog történik az Operaház előtti flaszteren.

Mondhatnánk: meghatározhatatlan szándékkal lézeng csak pár ember a helyszínen. 

A látvány a következő: egy óriási, felfújt kaszás-lufin a Magyar Péter által használt szlogen díszeleg: „Ne féljetek!”, míg a sátorra a „Vétkesek közt cinkos, aki néma” feliratot tűzték. Egy másik tábla azt követeli: „Magyar Pétert a köztévé élő adásába!”, s megint egy másik pedig azt, hogy vonja vissza lemondását Novák Katalin és Varga Judit, és függesszék fel Rogán Antal és Pintér Sándor mentelmi jogát. 

Mindezeken túl pedig Magyar Péter március 15-ei zászlóbontását reklámozzák, és feltűnik egy „Tavaszi szél vizet áraszt, Magyar Péter Fideszt fáraszt!” szlogen is.

Kép: olvasónktól

A sajtó is értetlenkedve áll

A teljesen bizarr képsorokat egy olvasónk így kommentálja: „6-7 fő jelent meg egy sátorral, táblákkal és a pedofilellenes tüntetésről ismert felfújható kaszással.

A helyszínen a kiérkező sajtó értetlenkedve nézte, mi történik, többen távoztak is, amikor észlelték, hogy miről is szól a tüntetés” 

– meséli lapunknak a férfi.

Hozzáteszi: „Egyébként nem világos, mi volt a szándék, egyszerre az Opera átláthatóságáról, Magyar Péterről és Novák Katalin lemondásának visszavonásáról is szó volt, valamint Rogán és Pintér távozását is akarták, de feltűnt egy próbababa szájmaszkban is. Káosz az egész.

Olvasónk végül azt is megjegyzi, hogy a turisták mosolyogva, értetlenül haladnak el „a furcsa képződmény mellett”.

Kép: olvasónktól

Az Operaház főigazgatója is kommentálta közösségi oldalán a látottakat: 

Nem, szerintem ez még nem túlzás… :D” 

– írta, majd hozzátette: „...egyébként nem megmondtam, hogy ezt az egészet »felfújták«?

Kapcsolódó vélemény

undefined

Ókovács Szilveszter

Facebook

Idézőjel

A bősz kommentelőknek és újságíróknak, akiket még sose láttam a nézőtéren.

 

Összesen 199 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Patika
2024. április 04. 00:03
Csak birják szusszal!
syphax-2
2024. március 08. 04:55
Carl Orff Hitler kedvence s legjobb barátja volt. A Carmina Burana--és mű párja a Catullia Carmina--felejthető zeneművek. Az, hogy "szünettel" vagy szünet nélkül játsszák(???) másodlagos kérdés. Igy is úgy is "jó" annyira..amennyire jó lehet. Valóban "műbalhé" a körötte csapott szellemi f..verés, fing forszír...Jani báá' KIskunbürgözd-ön az IDEI TÖKTERMÉS MEGKAPÁLÁSÁT FONTOSABBNAK TARJA, minthogy van.e vagy nincs szünet egy hdoniista faszverő mű közepin. HAM-HAM.BAB-BAB......HAM-HAM.BAB-BAB HORÉÉÉ-BU-BUMM LUFASSZ..és igy tovább...
oldcitizen-2
2024. március 08. 01:28
Minden tisztelet és elismerés Bogányinak mint művésznek, de mint embertől és szakembertől ugyanolyan otromba cselekedet volt a produkció hirtelen otthagyása, mint Ókovácstól a hirtelen bejelentés. Egyrészt profik mindketten a szakmájukban, de másrészt gyarló emberek is, úgyhogy most már túl kellene lépni ezen.
Szekértábor
2024. március 07. 09:40
Orff tekintetében Bogányi nem kevésbé kompetens, mint Ókovács. Itt két problémát látok, egy szakmait és egy politikait. A szakmai vita amiatt van, hogy az Opera egy eredetileg hangversenyteremre komponált művet tűz a műsorára. A Carmina Burana nem opera, hanem középkori versek megzenésített gyűjteménye. Így előadható koncertként is és színpadi műként is. Szabad azt gondolni, hogy egy tételek közé iktatott hosszabb szünet indokolatlanul megtöri a mű egységes felépítését, és azt is, hogy indokolt (és az Opera gyakorlatához is igazodik) egy szünet beiktatása. A nagyobb gond a kommunikáció hiányossága. Simán el tudom képzelni, hogy Bogányi ugyanilyen feltételekkel vezényelhetné el a művet a Metropolitan-ben is. Csak valószínűleg ott a feltételeket részletesen előre egyeztetik, mielőtt a szerződésre rákerülne az aláírás, és attól nem térhet el egyik fél sem. És amennyiben mégis vállalhatatlannak bizonyul valamelyik feltétel, a felek nem próbálkoznak meg egymás sajtó előtti kibeszélésével.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!